Hodrusbánya elszakadási kisérlete.
Hodrusbánya elszakadási kisérlete.
A hodrusiak ugyanis már régen elégedetlenkedtek. Az elégedetlenség oka főleg az volt, hogy két mérföldnyi távolságban voltak az anyavárostól és mégis ennek kormánya alá tartoztak. Ezenfelül akkoriban Hodruson voltak a leggazdagabb bányák és a lakosság évről-évre tetemes arányban szaporodott. Mindezek a körülmények megérlelték bennök a vágyat, hogy külön szab. kir. bányavárossá alakuljanak. Eleinte e törekvésüket nyiltan nem igen merték hangoztatni. Midőn azonban megtudták, hogy Bélabányának Puchenpeltz vezetése alatt sikerült a külön, önálló bányavárosi jogot elnyernie, hasonló törekvésüket többé nem titkolták és Puchenpeltz Jánost, Bélabánya város első bíráját megbízták azzal, hogy a kir. privilegiumokat részükre is eszközölje ki.
Puchenpeltz meg is tette a szükséges lépéseket. Sokszor járt Budán Mátyás és később II-ik Ulászló udvarában, a míg az 1492. évben csakugyan sikerült is neki Dobzse Lászlónál valami privilegiumokat kieszközölni Hodrusbánya számára. Csakhogy ezt megtudták a selmecziek is és gyorsan intézkedtek, hogy e rájuk nézve veszélyes okmányok a hodrusiak kezébe ne kerülhessenek.
Tudomásukra jutott, hogy Puchenpeltz Újbányán keresztül jön Budáról haza felé. Összeszedték tehát kis seregüket és Újbánya elé vonultak. E város kapui zárva voltak és Puchenpeltz kiséretével együtt már a városban volt. Az újbányai bíró azonban nem bocsátotta be a selmeczieket, sem Puchenpeltzet, mint azt a selmecziek kivánták, ki nem adta. Ekkor a selmecziek ostrommal fenyegetődztek. Végre a selmeczi biró ünnepélyes kijelentésére, hogy Puchenpeltznek és embereinek, ha kiadják, bántódásuk nem lesz, megnyiltak Újbánya kapui és Puchenpeltz kijött. A mint a selmecziek megpillantották Puchenpeltzet, feltartóztathatlanul rája és embereire rohantak. A bíró csitító szava nem használt. Puchenpeltzet és embereit összekötözték, Selmeczre vonszolták, útközben korbácsolták és itt a piaczon minden kihallgatás vagy bírói itélet nélkül valamennyit felakasztották. Az ekként kivégzettek tetemeit Hodrusra czipelték. A meztelen hullákra e felírást tették: »így jár minden lázadó.« Puchenpeltz és főbb emberei házait Hodruson romba döntötték és az ismertebb lázítókat elfogták és börtönbe vetették. A fődolog pedig, a miért mindez történt, a Hodrusnak szóló kir. privilegiumok, a selmecziek kezébe kerültek. Több hodrusi polgárnak sikerült Budára menekülnie és itt panaszt emeltek a selmecziek szörnyű erőszakoskodása és vérengzése miatt, kérelmezvén, hogy a királyi szabadalmi levelek kiadására Selmecz város kényszeríttessék.
Azt hinné az ember, hogy a király, már csak azért is, mivel az általa adott privilegiumot a selmecziek erőszakosan magukhoz merték ragadni és jogtalanul visszatartották, keményen megtorolta a selmecziek eljárását. De ellenkezőleg 96történt. A selmecziek itt is megelőzték a hodrusiakat és Beatrix özvegy királyné előtt panaszt emeltek lázadás miatt. A gyönge II. Ulászló, a ki a hodrusi privilegiumokat kiadatta, belenyugodott abba, hogy e vitás ügyben a királyné itélkezzék. Beatrix királyné ez időben (1492.) Esztergomban székelt és sok pénzre volt szüksége udvartartásához. A selmecziek adtak is, meg kölcsönöztek is bőven. Az ügy megvizsgálására Beatrix Paganus Zsigmond udvari hivatalnokot, a hét bányaváros megbizottait, Pudis György esztergomi vikáriust és Cheppi Jánost udvari alkalmazottat küldötte ki. Ezeknek ítéletét, valamint a hodrusiak felebbezése folytán Losonczy László kir. tárnokmester által hozott és a selmeczieket teljesen felmentő, a hodrusiakat pedig megdorgáló és megintő itéletet Beatrix királyné 1492. évi augusztus 18-án Esztergomban kelt itéletével megerősítette. a hodrusiak ezzel meg nem elégedve, magához a királyhoz, II. Ulászlóhoz felebbezték ügyüket, a ki azonban 1492. évi deczember hó 13.-án Budán kelt itéletével szintén a selmecziek javára döntött azzal a hozzáadással, hogy Hodrusbánya örök időkre Selmeczbányának alárendelt külutczája és a hodrusiak Selmeczbányának alattvalói (vasalles).
A hodrusiak sehogy sem tudtak belenyugodni e jogfosztásba és perüket megújították azzal az indokolással, hogy a selmecziek által erőszakosan elragadott kir. privilegiumok csakugyan kiadattak a király által és erről tanúságot tehetnek Újbánya és Bakabánya városok, valamint Zsarnócza s Geletnek községek. Beatrix az ügyet újból megvizsgáltatta és 1493. szent Margit napján (július 13). Esztergomban kelt meghagyásával a hét bányaváros küldötteit, Lederffi budai híres fiskálist és Dubraviszky, nem kisebb hírű jogtudóst Esztergomba hivatta, hogy ott a zavaros ügyben véleményt mondjanak. Ekkor érvényesítették a selmecziek annak a királyi deklarácziónak hatályát, hogy Bélabánya elszakadása után hétnél több bányaváros nem lehet. Tehát ha Puchenpeltz valami ravasz úton-módon a hodrusiaknak csakugyan szerzett volna is kir. adomány-leveleket, azok a fenti királyi deklaráczióval szemben semmisek volnának. És a midőn ily értelemben hozatott meg az új itélet és ez újból végdöntés végett a király elé került, ez rámondta: »dobzse!«
Eközben az elégedetlen hodrusiak közül sokan, tartva a selmecziek megtorló eljrásától, elhagyták lakóhelyüket. Erre rendelte el Beatrix királyné a hét bányavároshoz 1493. márczius 15-én kiadott parancsában, hogy »az őt (a királynét) rágalmazó, a selmeczieket pedig tűzzel-vassal fenyegető, szökésben levő hodrusi alattvalókat összefogdossák és méltó megfenyítés végett hozzá Esztergomba kisérjék.«
A hodrusiak még sokáig nem tudtak beletörődni sorsukba; de elvégre is látva küzdelmük meddőségét, Beszterczebányán, tehát semleges területen formális béke-szerződést (treuga) kötöttek a selmecziekkel. Az erről Beszterczebányán 1502. Mária Magdolna előtti kedden (július 22.) felvett, hártyára írott és Thurzó János körmöczi kamaragróf, Zólyom vármegye, Beszterczebánya városa viaszkos pecsétjével ellátott, a selmeczi városi levéltárban eredetiben őrzött érdekes okiratban Thurzó János, Zólyom vármegye, Beszterczebánya városa és Pallusth Valentin körmöczi bányamester igazolják, hogy »a hodrusi lázadók (Rebellen) gonosz tetteiket megbánván és Selmeczbánya városa iránt törhetetlen hűséget és engedelmességet fogadván, a selmecziek által megkegyelmeztettek.«
A hodrusiak azonban mégis elértek valamit, azt tudniillik, hogy külön Verwaltert választhattak, a ki a belső tanács tagja volt és érdekeiket ott képviselte. Ezenfelül kaptak egy községházat (Leithaus), melyben a Verwalter vezetése alatt kisebb peres és egyéb ügyeiket hatóságilag elintézhették. Ezzel a béke helyreállott.
