Fáy Bertalan.

Teljes szövegű keresés

Fáy Bertalan.
Heves vármegyében gróf Esterházy Károly halála után a püspökséget nem töltötték be öt évig, a püspökséggel összekötött főispáni székre Fáy Bertalan volt alispánt nevezték ki főispáni helytartónak 1800-ban. Az az erős ellenállás, melyet Esterházy idejében a vármegye a kormány törvénytelen intézkedései ellen kifejtett, meggyengült, a mint a követeknek adott utasításokból látjuk. Ő hatalmi körébe vonta a követek kijelölési jogát, a mi a régebbi főispánok tényleg sohasem gyakoroltak. A kormány a vármegyék hazafia szellemét, ellenállását meg akarta bénítani, azért a tisztikart iparkodott első sorban a főispán útján politikája eszközeivé megszerezni. Azután a köznemességet, mely könnyen befolyásolható, iparkodott mozgósítani a vármegyei nagyobb birtokosság ellen. A régi szokást és elvet, hogy „vota non numerantur, sed ponderantur,” a megyékben megváltoztatta és a tisztújításoknál, majd a többi kérdésekben a kormány a névszerinti szavazást rendelte el. Azt hitték, hogy a köznemesség tömegének felhasználásával megtörik a nagyobb birtokosok szabad gondolkodását, alkotmányos érzékét. A névszerinti szavazás elé a megyék több akadályt gördítettek, de királyi parancs következtében utóbb a vármegyékben mégis általánossá vált.
Fáy főispáni helytartó kinevezésének főoka az volt, hogy a kormány a püspöki szék üresedése idején akarta a már III. Károly korában felmerült kérdést, az egri püspökség szétosztását elintézni. Az erre vonatkozó tárgyalások után 1804-ben jelent meg a pápai bulla, a melyben VII. Pius pápa I. Ferencz apostoli király ájtatos szándékát helyeselvén, a nagy kiterjedésű egri püspöki vármegye szétosztását szentesíti. Az egri püspökségből két új egyház megyének határait megállapították s az egri püspökséget érsekségre emelték. Az új egri érsekség hatósági körébe tartozott még a szepesi és rozsnyói püspökség is.92)
92) Egri Emlékkönyv 241–246.
Az egri érsekség megalapításakor Fáy Bertalant Torna vármegye főispánjává nevezték ki s Heves-Külső Szolnok főispánságot örökös joggal az egri érsekséghez 592kötötték. Az első érsek-főispán Fuchs István volt, a kit fényes ünnepségek között iktattak be 1804 október 8-án főispáni székébe. Főispánsága idején a vármegye ellenzéki szelleme többször megnyilvánult. A főispántól elrendelt névszerinti szavazást az 1805-i tisztújításkor a rendek illuzoriussá tették, mert minden tisztviselőt egyhangú felkiáltással választottak meg. Majd óvást emeltek a főispánok követjelölési joggyakorlata ellen, jegyzőkönyvbe foglalták, hogy a követeket „a rendek feltétlen választási joguk erejével” választották meg. Ennek következtében az 1807-i országgyűlésre szóló követválasztásnál a főispán mellőzte a jogtalan kijelölést.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem