Manó.
Manó.
A legidősebb, Manó, a vasgróf néven ismert kiváló férfiú, 1821 márczius 3-án, Oláhpatakon pillantotta meg a napvilágot. Első nevelését Peregriny Elek vezette, majd Tatán, a piaristáknál hallgatta és fejezte be a gimnáziumot. Egyetemi tanulmányai után nagy külföldi útakat tett, majd 1847-ben Zemplén vármegyében kezdte meg nyilvános pályáját. Az 1847–48-iki diétára Tornamegye választotta követnek, majd ugyanebben a vármegyében lett főispán. A szabadságharcz elmultával hosszabb keleti utazásra indult s különösen Indiát tanulmányozta. Tapasztalatait nagy gonddal és szép változatos stilussal leírt munkában „Utazás Kelet-Indiákon” adta közre. A rajzokat is maga készítette a gróf s ezek Európaszerte méltó figyelmet gerjesztettek. Általában igen jó tolla volt s még mint egészen fiatal ember, 1843-ban igen változatosan és szépen írta le Petrisevich Horváth Lázár lapjában, a Honderü-ben európai utazásait. Az ötvenes esztendőkben, elvonulva a közélettől, birtokain élt s azoknak javításával, gyarapításával foglalkozott leginkább. Ugyanez idő alatt remek képtárát és ritkasággyűjteményét is szaporította. Mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja is munkásságot fejtett ki s 1860-ban tartott székfoglalójában kiváló indítványokat tett a régiségtár regenerálása érdekében. Saját régiség- és numizmatikai gyűjteményét is szakszerűen leírta s bemutatta híres történelmi gyűrűinek a rajzait. Régiséggyűjteményében megvan Korvin Mátyás nyerge, kardok Rákóczytól és egyik Bebeknek a sisakja. Ritkítja párját Indiákról magával hozott etnografiai gyűjteménye is.
Andrássy Manó gróf élete, működése szinte összeforrt Gömör vármegyével. Közéletében mindig szeretettel vett részt s itt, Oláhpatakon, majd később az általa újra épített pompás betléri kastélyban üdült legszívesebben. Szádvári erdőségeiben rendezett vadászatai országos hírre jutottak s a ki csak közéletünkben számot tévő férfiú volt, mind megjelent azokon. Itt vadászott nála Milán király, számos külföldi notabilitás, de azért a gömörmegyeieket, nevezetesen a rozsnyóiakat sem feledte el s egyik legkedvesebb, legkitartóbb vadásztársa, háziorvosa, dr. Maurer Artúr volt, a kit különben nemcsak orvosának, de benső barátjának is tartott és nagyrabecsült a nemes gróf.
Ritka geniális, ötletes ember volt Manó gróf, olyan emlékezőtehetséggel, a mi ritkitja párját. Jegyzeteket alig csinált, de ezért évek mulva is emlékezett eseményekre, számadásokra, nevekre és arczokra. Páratlan volt 611munkabírása is. Kiterjedt és egyre gyarapodó birtokain egyedül ő maga intézkedett mindenben, így gömörmegyei vasbányáinál is, a melyeknek jövedelmét szakszerű műveltetéssel megkétszerezte. Zemplénben ő vásárolta meg a mező-laborczi uradalmat, építtette a fejedelmi szépségű parnói kastélyt. Figyelmét, érdeklődését semmi sem kerülte el, tevékeny részt vett a zempléni gazdasági egyesületben, sok ideigelnökösködött a rozsnyói lövészegyesületben s egyizben a lövészkirály czímet is elnyerte. A politikai pályán, mint Rozsnyó város képviselője, buzgalommal. és sikerrel működött. Mint szónok, kissé akadozott; de ötletes, talpraesett beszédei mindig nagy tetszést arattak.
MANÓ.
Ő benne is, mint öcscsében, Gyulában, nagy mértékben megvolt az Andrássyak híres „schlagfertig”-sége.
Rendkívül kedélyes és noha takarékos, de nagyon jószívű ember volt. A családi annalesek számtalan jóízű adomát őriztek meg róla, a melyek mutatják, hogy erényeiben, szokásaiban, de még jelentéktelen hibáiban is, a minő a hirtelen harag és a túlságos egyenesség, ízig, vérig magyar ember volt.
Az adomák sokaságából tollhegyre veszünk egyet-kettőt, a melyek közül az első talán a legjellemzőbb. Manó gróf igazi puritán-természet volt. Sohasem kapkodott külső fény, rendjel, vagy ilyesfajta kitűntetés után. Neje – nőknél nagyon is érthető gyöngeségnél fogva – már inkább kapott a rangon s gyakran bíztatta férjét, tegyen lépéseket a v. b. t. t. rangért, a mivel a kegyelmes czím jár. Egy félszó is elég lett volna. Gyula gróf akkoriban mindenható volt az udvarnál, szinte lesték, mivel szerezzenek neki örömet. Andrássy Manó gróf azonban ezt a félszót se mondta ki, de hogy, hogy nem történt a dolog, még is csak megérkezett a kinevezés. Egyszerre rohanták meg a gratulánsok. A czeremóniákat, különösen a sok beszédet gyűlölő gróf, hogy szabaduljon a szóözöntől, hazaszökött egy kicsit Betlérre, szétnézni. Alig érkezett meg, lakosztálya előtt köhécselést hall, majd pedig szerény, tiszteletteljes kopogtatást.
– Bujj be – kiáltotta Andrássy Manó bosszankodva, hogy még itt sem hagyják békében. Nyílik az ajtó és élén a major-domussal, megjelen az egész kastélybeli cselédség. A major-domus, kezében egy irtózatos bokrétával, nagyot köszörülve torkán, imigyen kezdi:
– Nagyméltóságú gróf, Kegyelmes Urunk ...
Tovább azonban nem folytathatta a valóságos belső titkos tanácsos úrnak szánt gratulácziót, mert a gróf hirtelen az asztalra vágva, olyat mondott, hogy a major-domus ijedtében elejtette a bokrétát, a háttérben szorongó komornák, kulcsárnők meg kézilányok irtózatos sivalkodással úgy elszaladtak, mintha csak seprüvel kergették volna őket.
Az is jó, mikor a gróf nem sürgönyözve kocsiért, egyik zempléni vasúti állomáson felült egy fakó szekérre, melynek girhes lovát egy pajeszes lengyel zsidó dirigálta. Öt forintban alkudtak meg s mert a kastély jó messze feküdt, az eső meg szakadt, a gróf nem is sokalta a díjat. Útközben aztán beszélgetni kezdett a vendég meg a kocsis s utóbbi megkérdezte utasát, vajjon üzleti ügyben megy-e a kegyelmes úrhoz.
Manó grófot nagyon mulattatta, hogy a zsidó nem ismeri s kiváncsiságot színlelve kérdezte, milyen ember is hát üzleti ügyekben az az Andrássy Manó.
612– Ó – bizonykodott a zsidó – pompásan érti az üzletet. Azt ugyan be nem csapja senki, mert száz zsidón meg örményen is túltesz.
Épen a kastély elé értek már. A szolgák nagy hajlongva szaladtak a kegyelmes úr elé, a szegény zsidó pedig majd elájult ijedtében. De a gróf csakhamar megvígasztalta és őszinte szókimondásáért dupla fuvarbérrel honorálta.
A nyolczvanas években egy geniális, de rendkívül fegyelmezetlen természetű magyar író titkároskodott Manó gróf mellett. De gyakran megtörtént, hogy épen mikor legjobban kellett volna, akkor nem volt kéznél. Akárhányszor a „Zenélő órából” vagy a „Komlóból” fiakkeren czitáltatta elő Manó gróf. Barátai meg is kérdezték, miért tartja a renyhe, rendetlen frátert, mire így felelt:
– De pompásan ír. Mellettem megél, ki tudja, ha elhagynám, anyagi gondokkal küzködve; tudna-e még ilyen jól dolgozni.
Akárhány tönkrement urat segélyezett, azt tartva, hogy ezekre fér fér rá legjobban a segély, mert dolgozni nem tanultak, koldulni pedig nem mehetnek. Neje, született Pálffy Gabriella grófnő, palotahölgy és csillagkeresztes dáma, ifjúságában egyike volt az arisztokráczia legszebb asszonyainak. Az Andrássynéknak szintén egyik kiváló mintaképe a grófnő. Nemes és gyöngéd hitves, páratlanul gondos és szerető anya; gazdag egyéb női erényekben is. Jótékonyságát a sajómenti apró községek ma is áldják, a hol mindig enyhíteni igyekezett a nép nyomorát. De különös érdeme, hogy noha vasszorgalmú férjének a vagyon szaporításában és megtartásában segített, a hol kellett, mindig kellően reprezentálta családja fényét és tekintélyét.
Manó gróf boldog házasságából öt gyermek, négy leány és egy fiú maradt életben, két fia még zsenge korában térvén meg apáihoz. Gyermekeit is magyarosan, magyar szellemben nevelte s még az sem volt egészen inyére, hogy Géza fia, noha hírneves család sarját, de osztrák főrangú hölgyet vezetett oltárhoz s csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy menyéből igazi jó magyar asszony válik, méltó a régi ősanyákhoz.
Még első fiú unokájának, a szépen fejlődő, jeles tehetségű Károlynak a születését megérte, a minek az emlékezetére nagyobb alapítványt is tett. Noha hetven év terhe nyomta Manó gróf vállát, erőteljes, életvidám férfiú volt, se vadászat, se nagyobb utazások fáradalmaitól vissza nem riadva. Így, egy alkalommal örömmel indult Görzbe, hogy ott időző övéit fölkeresse. Útközben mérges pokolvar keletkezett a tarkóján. Rá se hederített s övéihez érve, sem akart orvost hívatni. Azonban akarata ellenére is orvost hívattak, de már akkor késő volt.
Hirtelen halála országszerte szomorúságot okozott. Kivált a hol ismerték az egyenes szívű, jó Manó grófot, mindenütt őszinte könyeket hullattak érte. Végrendeletében úgy intézkedett, hogy fia, Andrássy Géza gróf az általa kijelölt földbirtoktestből majorátust alkosson s ezt vonalán mindig a legidősebb fiú örökölje. Andrássy Manót koszorus írónk Jókai, következőleg jellemezte: Valódi magyar nagyúr volt, szabadelvű, eszes ember, a ki ősi vagyonát saját eszével és szorgalmával megkétszerezte.
