Gyula.
Gyula.
Mint tündöklő csillagok közt fényét messze világokra lövellő meteor, úgy tűnik fel az Andrássy családban Károlynak a második fia, Andrássy Gyula, a későbbi nagy kanczellár. 1823 márczius hó 23-án látta meg a napvilágot, még pedig családi hagyomány szerint nem Kassán, – mint életrajzaiban olvassuk – hanem a gömörmegyei Oláhpatakon. Andrássy Károly a huszas években ugyanis állandóan ezen a gömörmegyei birtokán tartózkodott s ha gyermek született, azt az udvari pap nyomban megkeresztelte s aztán, ha a gróf vagy grófné Zemplénbe utazott, a született gyermeket útközben, Kassán, a hol rokonoknál szálltak meg, anyakönyveltették. Gyermek- és ifjúkorának nagy részét is Gömörmegyében, a gimnáziumi tanulmányok első osztályait pedig Sátoralja-Újhelyen, mint a piaristák konviktora töltötte. Nagyon eleven gyermek volt a kis Andrássy s pajkos csinjeiért egyszer-másszor reászolgált a fenyítésre. Egyizben épen olyan büntetést szabott rá a páter, a mi nem volt inyére. Fogta hát magát, neki indult gyalog Terebesnek. A csörgői országúton érte utól egy lihegve utána szaladó páter. Eleinte fenyegette, de mert erre fittyet hányva, még jobban szaladt a kis Andrássy, alkudozni 613kezdett vele. Miután előbb kikötötte, hogy a páter nem közelít felé, azt is megkívánta, hogy minden büntetés elengedtessék. A páter ígérte is, de a fiú komoly hangon intett felé: Esküdjék meg. A forró nyári napon, porban és hőségben mit tehetett egyebet a szegény pap, esküre emelte két ujját, fogadva, hogy semmi bántódása nem lesz a kis grófnak. Így értek vissza. S–A.–Újhelyre s ez volt Andrássy Gyulának első sikeres diplomácziai működése.
GYULA.
A zemplénmegyei nemes fiúkkal szívesen pajtáskodott. Bernáthéknál Kazsuban, a Kandó családnál, Kazinczyaknál Migléczen gyakran megfordult s kedvencz pajtása volt egyik Kazinczy-unoka, a vele egykorú gróf Vay László. Ezzel, Soós Bizsuval és Bernáth Berczivel egyizben Kazsuban az egész falut holtra rémítették. Holmi állati bőrökbe öltözve, arczukat kisubiczkolva, felfeküdtek a Bernáth-kúria tetejére s elhíreszteltették, hogy vadak, szerecsenek, a kik ha leszállnak, az egész falut meg fogják enni. Mindenki elfutott, végre is a szolgabíró világosította fel a lakosságot az úrfiak tréfájáról.
Széchenyi István gróf rendkívül szerette a kis Andrássyt, s mikor egyszer betegen feküdt Pesten, a kezelő orvosának, a híres homeopatha almási Balogh Pálnak így szólt: Ön ezerféle jótékony egyletnek az elnöke meg a titkára. Egyre lót-fut lelkes, hazafias ügyekben. De tudja meg, nagyobb jót nem tehet hazájával, mintha a kis Andrássyt meggyógyítja. Arra kérem, valahányszor oda megyek, Önt is ott találjam. Ugyancsak Széchenyi mondogatta mindig a gyermek Andrássynak: Belőled fiacskám minden lehet, a mi lenni csak akarsz, még Magyarország nádora is.
Rendkívül bátor gyermek is volt a kis Andrássy s emlékezetes az a tette, hogy mint siheder, látva Széchenyi Istvánt Budára átsétálni az épülő híd lánczain, ő is utána csinálta. Több pajtásai is követték, de ezek, szédülést érezve, már az első oszlopnál mind visszatértek: Már én csak átmegyek – kiáltotta vissza Andrássy – s noha annyira szédült, hogy néha le kellett ülnie, végre mégis minden baj nélkül átjutott Budára.
Sokszor kivitték Alcsutra is, a palatinushoz, a hol egyizben Ferencz József Károly főherczeggel – a mostani uralkodóval – is labdázott. A kiegyezés előtt, mikor aztán Andrássy valami gazdasági kiállításra hívta meg a császárt, ez utóbbi így szólt a grófhoz:
– Emlékezik még, mikor együtt labdáztunk Alcsuton? – Ettől a percztől kezdve fölragyogott Andrássy Gyula csillaga.
614Politikai pályáját Zemplén vármegyében kezdte s az 1847–48-iki pozsonyi diétára, S.–A.–Újhely választotta követül az alig 24 éves Andrássyt. A megalakult felelős magyar minisztérium csakhamar a megye főispánjává nevezte ki, de mikor az alvidéki lázadások hírét vette, kardot kötve, megyéje nemzetőrségének élére állott. Hazafias ténykedéseivel annyira megnyerte a magyar kormány bizalmát, hogy Debreczenből külön követül küldte Konstantinápolyba. Kossuth Lajos in partibus ezredesi ranggal is fölruházta, de mikor aranytól csillogó, pompás díszruhájában Görgeynél tisztelgett, a ruhára nem sokat adó Görgey kissé gúnyosan jegyzi meg: Tudja mit kedves barátom, legjobb lesz, ha én megverem a császáriakat, Kossuth kibékül velük, Ön meg itthon marad és leveti ezt a czifra, ruhát. Mikor a kiegyezés megtörtént s a száműzöttek hazatértek, Görgeyt Klagenfurtban felejtették. Ekkor Andrássyhoz fordult az internált tábornok, megkérdezve, szól-e rá is az amnesztia. Persze hogy szólt. A miniszterelnök rögtön intézkedett s mikor Görgey megérkezett, első dolga volt Budára menni s megköszönni Andrássynak szíves közbenjárását.
– Hagyja el, – legyintett hanyagul a kegyelmes úr – Ön nekem nem tartozik köszönettel. Én kiegyeztem az osztrákkal, panaszokkal nem segítünk a hazán. – Ön pedig vonuljon félre. Görgey pedig, mikor egy barátja kérdezte, hogy fogadta az omnipotens úr, csak ennyit felelt: Andrássy visszaadta nekem a 49-iki kölcsönt.
A szabadságharcz után külföldre menekült s eleinte – mert az édes anyja által küldött pénzt többnyire elemelték a levelekből – meglehetős rossz napokat látott. Podgyászt se vihetett s megtörtént, hogy vele együtt menekült, gyermekkori pajtásával, Vay Lászlóval, együtt mosták s térdükön vasalták, illetve húzogatták ki fehérneműjöket, minden krajczárt megosztva egymás közt. De az erős napokat sohasem felejtette el Andrássy, sem a Kazinczyné úrasszony virágos kis kertjében történt gyermekjátékokat, mert Vaynak fogytig jó barátja maradt, s mikor a honvédséget felállitották, az első törzstisztek egyikéül őt nevezte ki és József főherczeg mellé oszttatta be. Ritka ma az ilyen igaz jó barát s mint Andrássy Gyula jellemének egyik legfőbb vonását, nem hagyhattuk említés nélkül.
Külföldi bujdosásában ismerkedett meg a csodaszép Kendeffy Katinka grófnővel, a kit nemsokára nőül kért. Édes anyja, a menyasszony kálvinista lévén, eleinte nem akart beleegyezni a frigybe. Gyula gróf kapaczitálgatta is bájos menyasszonyát, IV. Henrik példájával is előhozakodva: Hát nem érek én meg magának egy misét? kérdezte, mire a szellemes Katinka grófnő tréfásan jegyezte meg: Már hogyne, de mit érne velem? A ki egyik vallást a másikkal csereberéli, egyben se lehet jó. Nálunk Erdélyben legalább ilyen verset csináltak egy konvertált Bánffyra:
Púpos voltál Bánffy, görbe kálvinista
Hogy lenne belőled egyenes pápista...
Hogy lenne belőled egyenes pápista...
Többet nem erőltette Gyula gróf menyasszonyát. Andrássy Károlyné pedig belenyugodott fia házasságába a mely egyike volt a legboldogabbaknak. Irányi Dániel, a ki látta a fiatal pár esküvőjét, ekkortájban azt írta egy hazaküldött levelében: „Életemben soha szebb pár embert nem láttam Andrássy Gyula és Kendeffy Katinkánál”.
Érdekes, hogy az emigráczió egyik legtevékenyebb tagját, a jeles szabadsághőst, Andrássy Gyulát 1851-ben in effigie felakasztották. Az aktust Pesten, az Újépület mellett Both, brünni hóhér hajtotta végre. A négyszöget formált katonaság előtt állt a törzshadbíró s mint az igazi kivégzéseknél, harsány hangon kiáltotta: Die Execution beginnt. Erre a profosz egy fekete táblácskát adott át a hóhérnak, a melyen fehér krétával írva állt az elítélt neve. A tábla fölött hurok lógott s ezzel húzta fel a hóhér a bitófára, mely kivégzés díját, akárcsak a rendes akasztásoknál, 115 váltó forintokban, nyugta ellenében fizették ki a justifikált Graf Julius Andrássyért.
Az olasz háború után, 1860 felé, derengeni kezdett a magyar ég. Édesanyja közbenjárására Andrássy Gyula 1861-ben amnesztiát kapott, de a Vay Miklós kanczellártól felajánlott zempléni főispánságot nem fogadta el s nem állt be a konzervativek táborába. Deák Ferencz is a felirati párthoz 615csatlakozott s egyik 1861 május 25-én mondott nagy beszédében már körvonalozta külügyi viszonyainkat, mondván: „A történet azt mutatja, hogy sohasem volt Ausztria erősebb, mint midőn a dualizmus fennállott és sohasem volt gyengébb, mint mióta azt erőszakkal megszüntették”. Később is, Deákkal vállvetve küzdve, de a nagyhatalmi állást mindig hangoztatva, egyengette a kiegyezés útját. Társadalmi úton is érvényesítette úgy ő, mint ritka kedves tarsalgású neje befolyását s ekkor csinálta Pákh Albert, a szellemes redaktor, a következő bon mot: ,,Vigyázzatok, ha a császárné Sennyeynét csókolja meg többször, akkor a konzervativek, ellenben ha Andrássynét – akkor a liberálisok fognak győzni”.
Így is lett; mert 1867 február 17-én már megtörtént Andrássy Gyulának miniszterelnökké való kinevezése. Leírhatatlan örömöt és lelkesedést okozott ez a kinevezés s Deák könnyezve, „az isteni kegyelemtől Magyarországnak adott providencziális államférfiú”-nak mondotta. A providencziális férfiú elnevezés holtáig rajta is maradt a grófon.
A méltóságok, a fejedelmi kegy magaslatára talán egyetlen magyar államférfiú sem emelkedett annyira, mint Andrássy Gyula. Kinevezése után egymást követték a királyi tények, melyek mind Andrássy tanácsadására történve, egyre jobban megszilárdították a nemzet és a korona közötti benső viszonyt.
Határozottsága, ereje, szókimondása, de főként igaz hazafisága nagy népszerűséget szereztek Andrássynak. A király nagyrabecsülte, a nép imádta. Alig akadt akkor az országban parasztház, a melynek falán Andrássy huszártábornoki ruhában ábrázolt, olcsó fametszetű, vagy olajnyomású képe ne függött volna.
Az országgyűlésen továbbra is Deák kezeiben hagyta a vezetést, de ez gyakran meg is nehezítette helyzetét, mert még az öreg úrral szemben sem engedett kormányzati ügyekben. Igaz, Deák könnyen megbuktathatta volna az Andrássy-kabinetet, de ha mormogva is, mindig engedett. „Mért teszed ezt?” kérdezte tőle egyszer pártjának egy tekintélyes tagja. „Hát csak azért, mert tányér akad elég; ha eltörik, se baj. Levesestál azonban csak egy van a háznál. Ha ez eltörik, azt bajos pótolni”, felelte röviden a haza bölcse.
Mikor dolgozott Andrássy, azt igazán bajos lett volna megmondani. Élete utolsó idejében azt mondta, hogy már mint külügyminiszter rendesen a vasúton gondolta ki beszédeit, ott írt fel egyes szavakból álló jegyzeteket. A pedáns rendszert soha se ismerte s néha, délután 5–6 órakor, a megyeri falkavadászatok után, szinház előtt ment be a minisztériumba s berendelt hivatalnokaival akkor dolgozott. Gondolatmenete, konczipiálása hihetetlenül gyors volt. Azt se szerette, ha más lassan, megfontolva tett valamit. Egy alkalommal, minisztertársát, a nyugodt, higgadt, nagy stiliszta Horváth Boldizsárt kérte meg, fogalmazna neki egy leíratot a horvát országgyűlés megnyitására. Horváth Boldizsár elment s másnap egy remek, gondos munkát tett Andrássy elé.
– Ez nagyon pedáns, én nem így gondoltam – mondta a premier, – írj másikat.
Horváth bosszankodott, de azért a második felíratot is elkészítette. Andrássy ezzel sem elégedett meg.
– Írj mást, ez se az, a minőt én akarok.
A kabinet legnagyobb stilisztája méregbe jött, de a gróf nem hagyott neki időt. Betuszkolta a mellékszobába, ráfordította a kulcsot s utána kiáltotta:
– Így, most írj, de hamar, mert egy óra mulva indulok Bécsbe.
Horváth miniszter tolla vágtatott a papíron. Őrületes gyorsasággal szaporodtak a sorok és minden faragás, csiszolás nélkül kerültek papírra gondolatai. Mikor készen volt, Andrássy elolvasta az írást s majdnem a nyakába borult társának:
– Így, így, minden teketória és stilusság nélkül, éppen így gondoltam én is – a hogy beszélni szokás.
Azt kívánta, hogy a magamesterségű emberek éppen annyi tehetséggel bírjanak, mint ő, olyan gyorsan gondolkozzanak s különösen megkívánta, hogy félig vagy egyáltalán ki nem mondott gondolatait kitalálják.
616Gyors észjárását, hirtelen felfogását azonban semmi sem karakterizálja jobban, mint a következő kis epizod. 1870-ben, a csalhatatlansági dogma idején, ő felsége elnöklete alatt minisztertanácsot tartottak, a melyre Andrássy mint miniszterelnök, báró Eötvös pedig mint kultuszminiszter, szinte felutaztak. A gróf az egész úton vidám meg közömbös dolgokról beszélt. Egyszerre csak Marchegg körül elkomolyodott. Aztán megkérdezte Eötvöstől, hogy tulajdonképen miről is van szó. A pápáról, a magyar püspökökről meg dogmabeli kérdésekről. Eötvös elképedt, hogy partnere még azt sem tudja, miről van szó. – Az nem baj, veté ellen Andrássy – Bécsig mindent megmagyarázhatsz.
– De az istenért – kiáltott fel Eötvös – már csak negyven perczünk van. Andrássy biztosította, hogy az éppen elegendő. Eötvös nagyot fohászkodott, aztán szörnyen dióhéjba szorítva elmondta a mondandókat.
– Köszönöm kedves Pepi, mindent megértettem. De azért Eötvös báró szíve ugyancsak dobogott, mit fog összebeszélni Andrássy, a kinek első kellett szólni a minisztertanácsban. A gróf, mint rendesen, feladatát fényesen oldotta meg. Értelmesen, szabatos kifejezésekkel, a tárgy fölött teljesen uralkodva, mondta el a mondandókat; kijelölve az útat, melyen egy államnak haladnia kell. Andrássy meggyőző beszéde után javaslatát azonnal határozattá emelték. Eötvös, a kissé pedáns tudós, alig tudott szóhoz jutni örömében és csodálkozásában teljesen átérezvén a königsbergi bölcs mondását: „A zseninek a tudományhoz nincs köze, mert az ő működése a művészet körébe tartozik”.
Az irodalmat, művészetet nagyrabecsülte. Azért protezsálta annyira Dóczy Lajos írót is. Mikor aztán Dóczy udvari tanácsos lett, tréfásan jegyezte meg a gróf: Vigyázzon magára, mert én ugyan sokszor hallottam, hogy a suszterinasok elmések, de azt soha, hogy a suszterlegények is. Mikor mint külügyminiszter, oldalán Dóczyval, először hajtatott a vasúti állomásról terebesi kastélyába, nagyon sok lengyel zsidót látott az út szélén ácsorogni. Kérdőleg nézett Dóczyra, a ki nyugodt flegmával felelte. ,,Ezek nem azon csodálkoznak, hogy exczellencziád vitte olyan sokra és külügyminiszter lett, de azon, hogy én, a zsidó fiú jutottam odáig, hogy egy gróffal és külügyminiszterrel kocsikázok”. Gömörben, Betléren, Manó gróf szuhovai vadászkastélyában is nagyon szeretett üdülni a gróf. Még külügyminiszter korában is ez volt a legkedvesebb pihenése. Vadászni is szeretett és kitartó vadász volt. De a sétát is kedvelte s akárhányszor fegyver nélkül, csak bottal kezében indult neki és egész kedvteléssel járta be a gyönyörű vidéket. Egy ilyen alkalommal csak későn vette észre, hogy nem hozott botot. Kivett hát lóden-zekéje zsebéből egy görbenyelű kertészkést és egy jókora görcsös ágat levágva, pompás botot faragott magának. Maurer Arthur dr. kísérte éppen, Andrássy Manónak a bizalmas embere. Mikor visszatértek a betléri kastélyba, odaadta Gyula gróf a botot Maurernak:
– Ki tudja lát-e többet, vagy soha, tegye el emlékül doktorkám!
Akkor történt ez, mikor már nagyon kezdett betegeskedni Andrássy Gyula és csakugyan nem is látta többé a doktor, a ki ezt a botot ereklyeként őrzi.
Hohenwart bukása után Beust kanczellárnak az állása is megingott. Ekkor bízta a király a külügyek vezetését Andrássy Gyulára. Kormányra jutásakor meglehetősen siralmas helyzete volt Ausztriának, mint nagyhatalomnak. Andrássy előbb a német császárhoz közeledett, majd az olasz és orosz udvarokkal szilárdította meg a barátságot. 1875-ben kelt az Andrássy-féle jegyzék, a mely Bosznia megszállásához vezetett. A magyar közvélemény az orosz elleni háborút sürgette meg előbb, a monarchia azonban az orosz-török háborúban semleges maradt. Ekkor már itthon nem volt annyira népszerű Andrássy, de Európaszerte a legzseniálisabb diplomatának tartották. A san-stefanoi béke után, a híres berlini kongresszuson ő volt az osztrák monarchia első megbizottja. Bosznia megszállásakor itthon nagyon népszerűtlenné lett s felzúdult ellene a magyar közvélemény. Ekkor mondta, Tivadar fiát a hadba küldvén: „Tegye a fiú jóvá azt karddal, a mit az apa tollal elrontott. Pedig a következések fényesen igazolták Andrássy politikájának helyességét. Ennek daczára azonban a sok támadás már akkor elkeserítette 617s azzal az indokolással, hogy pihenésre van szüksége, elbocsáttatását kérte, a melyet 1879 október 8-án meg is kapott. Mikor először ment Bécsbe, mint nem külügyminiszter, a nép akkor is megéljenezte. Egy osztrák kollegája hallva ezt így szól: Lám, ha mi vonulunk el a nép előtt, annyit se mond nekünk: szervus, pedig mi itt vagyunk. Exczellencziádnak meg mekkora éljenzést csapnak, pedig elment.
„Nem pedig, hanem mert,” jegyzé meg erre egy kissé keserű mosolylyal Andrássy Gyula.
Visszavonulva sem szűnt meg azonban közügyekkel foglalkozni, kiváltképen társadalmi téren. Szava mindenütt nagy súlylyal bírt, különösen 1885-ben a főrendiház reformjának megállapitásakor. Életének ez utolsó szakában itthon teljesen visszanyerte közmondásos népszerűségét. Művészeti kérdésekben is súlylyal bírt szava s igen szerette Munkácsy Mihályt, a zseniális magyar piktort. Intimitásukat látva, egyszer valaki meg is jegyezte, hogy talán sok is ez a barátság egy volt külügyminisztertől egy volt asztaloslegénynyel szemben. Erre Andrássy hirtelen megkérdi az illetőt: „Ugyan kedvesem, meg tudnád-e mondani, ki volt a külügyminiszter Rafael idejében?”
– Nem biz én. Felelte az interpellált egy kissé elcsodálkozva a furcsa kérdésen.
– De azt ugyebár tudod, ki volt Rafael?
– Már hogyne! Erősítette a kérdett.
Nos tehát ... Ennyit mondott csak Andrássy, de ez elég volt, mert a gáncsoskodó megszégyenülten vonult félre.
A nyolczvanas évek vége felé mindinkább elbetegesedett Andrássy Gyula és az ország nagy figyelemmel, részvéttel kisérte állapotát; halála alkalmával pedig mély és őszinte gyászba borult a haza, de sőt egész Európa, a Magyarországot és az uralkodót ért súlyos csapás miatt. És méltán is. Évszázadok óta az első magyar ember volt Andrássy Gyula, a ki igazán európai tekintély volt. De bár nagy volt mint diplomata, elsősorban mindig megőrizte hazafiságát. Eminens tulajdonságait méltán csodáltuk, de gyöngéit is szerettük, mert ezekben is teljesen magyar volt. Megjelenése, mozdulata, minden magyar volt gróf Andrássy Gyulánál s a hol csak megjelent, eszével, szellemével, elragadó kedvességével, elegáncziájával és szép külsejével mindenütt imponált. Az akkori legnagyobb politikusok, Gorcsakov, Bismarck barátságukra méltatták.
Bismarck kedvencz terve volt, hogy egyik fia vegye nőül Andrássy Ilona grófnőt, Gyula grófnak testileg-lelkileg hozzá hasonlító bajos leányát, de ez, noha a fiatal herczeg többször tett látogatást Terebesen, nem sikerült, mert Ilona grófnő kijelentette, hogy csak magyar embernek nyujtja kezét. A mi úgy is történt, mert az első vértanú miniszterelnöknek: gróf Batthyány Lajosnak hasonnevű unokáját választotta.
Temérdek élet- és jellemrajz jelent meg a nagy kanczellár-ról, úgy életében, mint halála után is. Ilyen szűk keretben azt mind összefoglalni lehetetlen; elég, ha ezekből a következő, igen jellemző részletet adjuk: „Andrássy Gyula kezdeményező szellem. Szeme a mozgató erőkre, a tényezőkre irányul. Nem várja meg míg mások alkotják meg a helyzetet, megalkotja ő maga. Maga lép föl, befoly az alakulásra, megragadja a vezérszálakat. Tud mindent viszonyítva méltatni. Modora, taktikája sima, hajlékony, kímélő. Egyéniségében sok a férfias kellem.”
Mint szónoknak formái szabatosak, mondatai rövidek voltak. Egész előadásán az arisztokrata választékos ízlése és urbanitása ömlött el. Jellemtisztasága valódi kristályhoz hasonlatos. Fényes pályáján egyik legdicsőbb jellemvonása, hogy míg Rákóczy idejétől kezdve, a trón közelébe jutott főuraink a kegyek sugarát csak nemzetiségük megtagadásával élvezve, névleg maradtak csupán magyarok, addig Andrássy Gyula, a milyen igaz hazafi volt 1848/49-ben, a milyen odaadással szolgálta a magyar ügyet az emigráczióban, éppen olyan igaz magyar maradt a hatalom tetőfokán is és olyan szívének utolsó dobbanásáig.
A történetírás más méretekkel fogja megbírálni Andrássy Gyulát még a kortársaknál is és be fogja bizonyítani, hogy nagyobb volt még Bismarcknál is mert ez csak egy szerencsés hadseregnek tudott diplomácziai nimbuszt 618és sikert teremteni, de maradandó nagyot csak Andrássy Gyula gróf művelt, pusztán államférfiui bölcsességével. Ezer éves politikáját döntötte meg a Habsburgoknak, hogy ezer évre szóló új irányt szabjon annak. Örökre és megmásíthatatlanul ő szakított Ausztria németországi hegemoniájával, hogy a Keletre való súlypontozás hegemoniáját inaugurálja. Andrássy Gyula grófot az alkotmányos aera óta nagyságban, lángészben és szerencsében nem érte utól senki. Az egykori zemplénmegyei főjegyzőből így lett kora legkimagaslóbb férfia. És az, a ki ezért a főjegyzőségéért egykor Sennyey Pállal – későbbi politikai riválisával is – viaskodott, meg tudta tenni egymaga, hogy ad acta tették Ausztriában azt a nagy horderejű kérdést, a melynek neve németül: Der Kampf um die Vorherrschaft in Deutschland, – és Aachen és Frankfurt helyett Bizancz lett a külügyi törekvések végpontja.
Így azután természetes, hogy majd ama korban, midőn a történelem már csak az eszmék és a statisztika tudománya lesz, a XIX. századbeli politikusok és államférfiak közt Andrássy Gyula gróf csillaga fog ragyogni csupán, kiinduló pontjaként az egyedüli helyes és czélravezető politikának.
A legnagyobb, legnemesebb szivek egyike az Adria melletti Voloscában 1890 február 18-án szűnt meg dobogni. Ott halt meg leggeniálisabb magyar államférfiaink egyike, de hűlt tetemeit hazahozták s itt pihennek azok ennek a hazának a földében, a melyet annyira szeretett, a melyé volt életének minden pillanata. A király külön udvari futárral küldte részvétét a bánatos özvegynek, Kendeffy Katinka grófnőnek, egy év mulva pedig, Andrássy Gyula halála fordulóján, meglátogatta budai palotájában, így szólva:
– Szívem kívánsága volt, hogy önt e mai napon meglátogassam. I. Ferencz József érezte, hogy legigazabb tanácsadóját vesztette Andrássyban, a ki mindig csak az igazat mondta, a ki mindig, minden körülmények közt szem előtt tartva a nemzeti érdekeket, tiszta bort töltött a pohárba. Igazi providenczionális férfiú volt. Jókedvében adta nekünk az Isten és évszázadokig várhatunk, míg hozzá hasonlót teremt a magyar föld. Neje, később özvegye, malomvizi Kendeffy Katalin grófnő, a híres szép Katinka is egyike volt az ország legnépszerűbb asszonyainak. Erdélyből jött közénk és magával hozta azt az igazi fajszeretetet, magyar szellemet, a melyekkel a jó sors a Királyhágón túli asszonyokat megáldotta. Mint fiatal asszony évekig élt a száműzetésben, mint emigráns vezette oltárhoz Andrássy Gyula. Báró Hübner, akkor Párisban Ausztria nagykövete, esküvője előtt meglátogatta a grófnőt, a ki anyjával, másodizben gróf Traun neje, lakott Párisban, s megjegyezte, hogy ez egyszersmind búcsúlátogatás, mert ő mint nagykövet, nem járhat egy emigráns nejéhez. Azt is mondta még a báró, hatna oda majd Katinka grófnő férjére, hogy ez kérelmezze amnesztiáját. Ő, – Hübner – majd megteszi azután a kellő lépéseket.
– Oh' világért sem – felelte a grófnő. – Sohasem fogom a férjemnek mondani, hogy olyant tegyen, a mi nem a meggyőződése. És valóban, noha a szép magyar hölgy nagyon szeretett volna hazájába visszatérni, még Hübnerrel való beszélgetését sem mondta el a grófnak.
Később aztán, mikor már Andrássy a hatalom polczára került, Katinka grófné akkor is csak annyi részt vett férje politikai szereplésében, a mennyit egy lelkes, eszes magyar asszony vehet. De társadalmi téren szalonja középpontja volt férje politikai körének. Bája lekötelezte a legkisebbet is, szelleme elvarázsolta a legmagasabb polczon lévőket is. Erzsébet királynénak haláláig kedvencze maradt Katinka grófnő, s mikor haláláról értesült, azonnal magyar nyelven írt részvétsürgönyt küldött leányának, Batthyány Lajos grófnénak, úgyszintén ravatalára egy remek virágokból font koszorút.
