Horgok.
Horgok.
A horgok egyszerübb, olcsóbb, de kevésbbé jövedelmező halászati eszközök. Alkotó részeik: a zsineg, a horog, az ólomsúlyok és a csalétek. A zsineg vagy kenderszálakból, vagy lószőrből, nagy ritkán selyemszálakból van fonva, de alsó vége, az utolsó ólomnehézéken túl, okvetlenül a teljesen átlátszó szintelen, üvegszálszerü, rugalmas, úgy nevezett spanyol selyemszálakból áll; ez utóbbira erősítik a horgot. A szerint, a mint egy zsinegre egy vagy több horgot alkalmaznak, egyszerü és összetett horgokat különböztetnek meg, melyeket körülbelül tizenhat-féle nagyságban használnak. Csalétekül kis halakat (sardellina), kis rákokat (Palaenon squilla Fábr.), a tentahalak karjait, a szkombro hal hasából vágott szeleteket (pancetta) és gyűrüs férgeket használnak.
Egyszerü horgok.
1. A kosztos horog (togna, olv.: tónya) zsinegből és az ahhoz erősített egy horogból áll. Inkább vasárnapi halászoknak való. Csak a nyári hónapokban, holdas éjszakákon vetik ki a halászok a nyilt tengeren a szkombróra, őszszel meg a puha tőkehalra.
Az úszó-horgot (Pannola) a halászok a csónak faránál dobják a vizbe. A horogra felszúrt hosszukás és rendesen fehérszinű csalétek (pancetta, tentahal karja, szükség esetén egy szelet vászondarabka) olyforma mozdulatokat tesz, mintha élő szardella volna, miért is a halak utána ugranak és azt mohón bekapják.
Halászaink az elejtendő halak minősége szerint a pannolának több faját használják, ilyenek: a branzin- és a szkombro pannola. Az első 25 méter hosszú, 18-szoros lószőrből font zsineg, 20–20 cm. távolságban ólomnehezékekkel, végén 2 m. hosszú spanyol selymen van maga a horog. – A szkombro-pannolának szerkezete sokkal bonyolultabb, a mennyiben öt-hat 15 m. hosszú zsinegből áll, melyek 384közül kettő, a (repülők,) csak a végén van egy ólomnehezékkel ellátva, mig a többiek, a sülyedők, kb. 60–70 apró, 5–5 cm.-es közökben alkalmazott ólomnehezékkel birnak, és a tenger mélyebb rétegeiben lebegnek.
Összetett horgok.
Vannak sziklás tengerfenéken élő, vagy a sziklák között bujkáló, izletesnél izletesebb halak, a melyeket hálóval fogni nem lehet a nélkül, hogy e drága szerszám tönkre ne menjen. Ilyen halak a kövi félszegúszók, a tengeri ángolnák, továbbá az arra úszkáló durbincs-félék stb. Ezeket a halakat összetett horgokkal (parangali) halászszák. Ezek a közös, hosszú kötélből és az ebből egyenlő közökben elágazó és egy-egy horoggal ellátott számos zsinegből állanak. Kövek, parafák és úszótökök lebegtetik a horgot a kellő mélységben. De van fenékhorog is. Ennek közös kötele 400–500 m. hosszú és rajta 4 méternyi közökben 100–125 zsinegen ugyanannyi horog van; mig a lebegő-horog közös kötele csak 200 m. hosszú és 100 zsinegen lóg ugyanannyi horog 2 méternyi közökben. A kötél két végéhez kötött hosszú zsineg el van látva kis jelző-lobogóval.
A fenékhorgok ismét többfélék: 1. A zsinegek fehérek (ángolna-félék és félszegúszók fogására). 2. A zsinegek fekete lószőrből vannak fonva (a legbecsesebb partmenti sziklás tengerfenéken uszkáló halak, u. m. fogas és a durbincsfélék halászatára). 3. A zsinegek helyett – nagy ritkán – sárgaréz huzalt alkalmaznak (nagy halak fogására).
Az árcsőrü csuka (Belone acus) fogására a vitorlás parangálát használják A közös kötél egyik végét ugyanis a parthoz, másikat egy lebegő deszkadarabhoz erősítik; a deszkán alkalmazott kis vitorla engedelmeskedik a partmenti szélfuvallatnak és ezzel megfeszíti az összetett horog közös kötelét.
Hazánk édes vizeiben hasonló szerkezetű horgot használnak és azt pörgettyűs horognak, a. főkötelet ínnak nevezik.
Chioggai halászbárkák a fiumei öbölben.
(Eredeti rajz)
