Hálók.
Hálók.
A hálók legnagyobb részét halászaink maguk készítik és szerelik fel. A hálók kenderfonálból, egyesek vagy a nagy hálók némely részei néha lenfonálból vannak szőve. Hogy tartósabbak legyenek, a halászok fenyő- vagy tölgykéreg tannintartalmú kivonatával barnára festik. A háló szemeinek (nyilásainak) átmérője különböző hálónemeknél különböző, és a méreteket centiméterekben fejezik ki.
A háló alsó szélén alkalmazott ólomsúlyok (hálókövek) a fenék felé hozzák, míg ellenben a felső széléhez erősített nagy parafadarabok vagy lemezek (melyeket a magyar halászok is parának hivnak) a víz felszínén lebegtetik. A hosszú kötelek, melyekkel a hálókat megkötni vagy vonni szokták, vagy kenderkötelek, vagy pedig a sokkal olcsóbb fűkötelek, melyeket a Spartium junceum nevű fűből sodornak.
Az egyenes állító- vagy függőhálók, egyszerűen kiterjesztett függőhálók, melyeknek egyik végét a parthoz, másikát egy üres, a tengeren úszó kis hordóhoz erősítik, mely utóbbi kis horgony vagy egyszerüen szikladarab által van a tengerfenékhez erősítve. Ezek a hálók hosszú fal gyanánt ereszkednek le a tengerbe és az a rendeltetésük, hogy a part mentén úszkáló vagy vándorló halakat feltartóztassák, megállítsák és megfogják. Földnyelvek közelében a part kiszögellő pontjain vagy öblök előtt sülyesztik le az e fajta hálókat. Eme hálók alkalmazása azon a tapasztalaton alapszik, hogy 377hal a a legszűkebb nyiláson is átbúvik, ha orra után indul, de mihelyt hátrál, megakad úszószárnyaiba és kopoltyúfedőjébe. A hal ugyanis könnyen befurakodik fejével a háló szemén, de a mellúszók feltartóztatják a továbbhaladásban, a mi a halat vergődésre kényszeríti; miközben szilványfedőivel beleakad a hálóba. – Ilyen hálók a következők:
1. Az egyszerű függőháló (a tengerparti elnevezése: palandara semplice) csak egy hálóból illetőleg síklapból áll; hossza különböző, mélysége 2–3 méter, a szemek átmérője 15 mm. A legkülönbözőbb kisebb halakat fogják vele.
2. Az összetett függőháló, háromfalu palandara, hasonlít a tiszai kecsege hálóhoz és három hálóból áll. A középsű háló (az inlelés) – szemeinek átmérője 12 mm. – a két tükörháló közé van téve, a hol a szemek átmérője 7–8 cm. Mélysége 2–3 m. Ez a háló leginkább a morgóhalak, vagy Trigla-félék és a sárkányhalak fogására szolgál, a melyek a tükörhálóba befurakodván, abban szilványfedőikkel vagy mellúszószárnyákkal megfogatnak.
3. A mozgó függőhálót (palandara da tiro) öblök bejáratánál olykép használják, hogy annak tengerfelőli részét ladikkal vonják, miáltal a halakat a kisebb öblökbe teljesen bezárják.
4. A tinfogóháló (tonnara) hasonlóképen ilyen mozgó függőleges állítóháló, a melylyel a nagy testarányú tinhalakat (Thynnus) fogják.
A tinhalak a nyári és őszi hónapokban a Quarnero és a magyar-horvát tengerparton, a szakadozott, sziklás, dülő és mélyvizű partok hosszában nagy rajokban jelennek meg; a parttól csekély távolságban vándorolnak és az útjukba eső mély öblökbe vonulnak; ennek megfelelően a tinhálókat is az öblökben vetik ki.
Halak piaczra készitése.
(Eredeti rajz)
Quarnerói halászkunyhó belseje.
(Eredeti rajz)
A tinfogóháló tnlajdonképen nem egyéb, mint egy óriási függőleges állítóháló (palandara), azzal a különbséggel, hogy a partról nem egész hoszszában vetik ki a nyilt tenger felé, hanem igenis a parttól kiindulva bizonyos távolságra palandara módjára, a partvonalra merőleges irányban kifeszítik; ott azután egyszerre derékszögben hajlítják, úgy hogy a háló a parttal majdnem egyenközűen halad tovább addig a pontig, a hol egy része össze van göngyölítve. A háló ezen összegöngyölített végszéléhez vonókötelet (alzana) kötnek, mely a parton szemközt lévő czölöpön átfut, és a halászkunyhóig vezet. A partról rézsutosan a tenger felé hajlik egy körülbelül 15–20 m. magas létra, a melynek tetején egy halász áll lesben és figyel, mikor közeledik és fordul be a tinhalak raja a hálóba. Ha a tenger nem elég sima, időről időre, hogy lecsendesítse a hullámfodrokat és jobban a víz alá láthasson, olajba mártott apró kavicsokat dobál a tengerbe, a melyekről az 378olaj a víz színére jut és a felületet elsimitja. Mihelyt a halak a háló által körülzárt térbe érnek, az őrszem jelt ad a kunyhóban várakozó halászoknak; addig is pedig, mig a halászok odaérnek, a létra tetején készletben lévő köveket a háló nyilása elé dobálja, a mivel a halakat a háló belsejébe tereli és a netalán kifelé indulókat visszariasztja.
Az adott jelre a többi halászok a vonókötélnél fogva a hálónak összegöngyölített részét is a part felé húzva, kiegyenesítik, miáltal a háló nyilását is merőleges állítóháló zárja el, s a halak mintegy kalitkában megrekednek. A hálót azután partra húzzák, s a bennszorult halakat csónakok segélyével kiszedik. A háló egész hosszában körülbelül egy harmaddal magasabb a tenger mélységénél, miért is könnyen enged a nagy erővel beléje ütődő halaknak s mintegy zsákot képez körülöttük.
A háló felső szélét nagy parafadarabok tartják a víz színén; alsó szélén azonban nincsenek olyan ólomsúlyok, mint más hasonló hálókon.
Preluccai tinfogó háló.
(Eredeti rajz)
A háló szemeinek nagysága nem mindenütt egyforma: a háló közepén a szemek 3 dm. szélesek, innen kiindulva jobbra-balra nagyobbodik a szemek szélessége. A háló 120–300 m. hosszú és 20–50 m. magas, a szerint, a mint azt 10–30 vagy 35 méternyi mély vizben állítják fel. A tinhálók nagyságuk szerint 600–2000 forintba kerülnek.
A többi állitó hálók ára nagysága és szerkezete szerint 50–800 frt közt váltakozik; a hálószemek méretét a halfajok nagyságához mérten alkalmazzák; így például a vándor palamida megfogására szánt tükör-háló szemeinek átmérője 20 cmt is tehet.
A keritő hálókkal azon halfajokat fogják, a melyek nem magányosan, de nagyobb rajokban társas életet élnek.
A magyar-horvát tengerpart mentén a keritő hálókat nem igen ismerik, mig ellenben az olasz halászok eredményesen használják.
Ritkábban látni halászainknál a szaltarella nevű, vagyis az ugrató függőhálót, melyet a csevolók (Mugil cephalus Cuv.) fogására használnak. A csevolók ugyanis, ha uszás közben valamely akadályra bukkannak, természetes ösztönüknél fogva oldalt kivetik magukat a vizből, átugorják az akadályt és így tovább folytatják utjokat. A halászok, felhasználván ügyesen e halak szokását: először teljesen bekerítik a csevolók raját, azután pedig a körben 379felállított függő-hálónak külső széléhez egy 2–3 m. széles kettős hálót akasztanak, melyet a hálóhoz kötött megfelelő számú nádpálczák vízszintes helyzetben tartanak. E vízszintes kettős háló felső részének szemei nagyok, az alsóé kicsinyek. (Az alsó hálót néha vászonnal pótolják.) A függőleges keritő-hálón átugró csevolók a vízszintes hálóra esnek és a nagy szemekbe mintegy belehorgolódnak. Ezeknek a hálóknak hossza különböző lehet; áruk 200–800 frt közt váltakozik.
A vonó-háló két szárnyból és egy zsákból (gyalom) áll. A szárnyhálók szemei a zsák felé mindinkább szükebbek, és minthogy dűlőnégyszögalakúak, vontatás közben minden rántásnál összébb-összébb szűkülnek, olyannyira, hogy a legkisebb halakat is vagy zsákmányul ejtik, vagy a sűrű szemű zsák felé terelik. Halászaink az e fajta becsukódló szemű hálókat horvátul migaviczának, azaz pislogó hálónak nevezik.
A szárnyak folytatását hosszú kötelek képezik, a melyekkel a meszszire kivetett hálót vagy a partra, vagy a halászbárkába huzzák. A halászainknál divó vontató hálók a következők:
1. Tratta* oly vonóháló, melyet sekélyebb vízben, a part közelében ívben kivetnek és azután lassan a part felé hozzák, miközben a háló végei egymáshoz közelednek mindaddig, mig a háló bezáródik.
Magyarország édes vizeiben a gyalom, vagy tanyavetés.
A tratta nevű hálók különbözők: a legközönségesebb a nagy nyári tratta, mely szardellák és szkombrók fogására szolgál. Hossza 120–200 m.; a szemek átmérője 2 cm.; ára 600–800 frt.
Tartana.
(Eredeti rajz)
A kis téli tratta (illír nyelven ghiravicza) a menola (ghira) rajok fogására szolgál. Hossza 100–130 m., mélysége 8–10 m., szemeinek átmérője 15 mm., ára, 100–150 frt.
A pislogó tratta (sciabacca vagy migavicza)* szemei akképen vannak kötve, hogy csúcson álló romb-alakot mutatnak, és ha megrántják, becsukódnak.
Migati illir igeszó: pislogni.
Hossza 120–200 m., mélysége 30–35 m., nyitott szemeinek átmérője alig 2 cm., ára 300 frt.
A tratták használata igen ártalmas a halászatra, mivel az e fajta hálókat mindig sekélyebb vizben, közel a parthoz vetik ki, hol a halak vagy ivnak, vagy az uszó petéből kikelt és a part mentén növekedő fiatalok kóborolnak. E miatt sok kár esik a fiatal halállományban. Dicséretes tehát kormányunk, különösen a fiumei m. k. tengerészeti hatóságnak az a törekvése, hogy a tratta-háló szemei nagyságának minimumát meghatározza és a pislogó hálónak használatát csak kivételes, a legközelebbi révhivatalnál bejelentett esetekben engedi meg, midőn például szardella és menula-rajok 380jönnek a partra. Gyakran voltunk tanui, hogy a tratták zsákjában megfogott kevés nagyobb kifejlett hal mellett ott hemzsegett a számtalan apró fogas, branzin, az aranydurbincs stb., melyek kilogrammja azután mint halkeverék 30 krjával kelt el, a miből vajmi kevés hasznuk volt mind a halászoknak, mind a közönségnek. Nagy baj azonban, hogy az egész tengerpart mentén nem lehet a halászatot ellenőrizni. A tengerészeti hatóságnak nincs erre elég embere. A tengeren czirkáló pénzügyőröket, a kiknek aránylag kevés a teendőjük, a pénzügyminiszter beleegyezésével mellékesen föl lehetne használni az ellenőrzésre és ilymódon a kárhoztatandó dinamittal való halászatnak is elejét vehetnék.
2. A kokkia (cocchia) áll kupalaku zsákból és az ennek folytatását képező két szárnyból, a melyeket vonókötelek segélyével két vitorlás halászhajónak (baragozzi) szélmenti oldalához erősitenek meg olyképen, hogy a vonókötelek a hajó hátsó részén egy kötélgöcsön át lefutnak. A zsák nyilása 1–1 1/2 m. átmérővel bir, felső szélét parafadarabok tartják fenn, alsó szélét ólomsúlyok és odakötött kődarabok (hálókövek) a tenger fenekére huzzák le, minek következtében a zsák szája nyitva marad.
Cocchia.
(Eredeti rajz)
Egyszerü palandara.
(Eredeti rajz)
A zsák hossza 7–12 m. A kúp végén faabroncsot és alul két szánalaku fadarabot alkalmaznak, a melyeknek az a rendeltetésük, hogy a zsák végét időről időre megemeljék és meggátolják azt, hogy vontatás közben a tengerfenék szikláin fennakadjon. A zsák tulajdonképen három hálófalból áll, u. m. a belső zsákhálóból, 381a melynek szemei a csúcs felé 1 1/2 cm. átmérőjüek, a száj felé azonban nagyobbak; a külső hálóból, a melynek szemei nagyobb átmérővel birnak; az alsó hálóból, mely a zsáknak csak alsó falát veszi körül és melynek szemei 8 cm átmérőjüek.
A szárnyak mindegyikének hossza 8–12 méter, szemeik 8 cm. átmérőjüek. A kokkia ára 100–150 frt.
3. A tartana hasonlit az előbbihez, csakhogy kisebb nálánál s a zsák alsó hálófala erős, vastag fonadékból készült. A tartana vonó köteleit egy baragozzi vitorláshoz erősitik, még pedig a bárka orr- és farrudjához. Értéke csak 50–60 frt.
A kokkia és a tartana vontató hálókkal a Quarneróban a Chioggia lagunákbeli olasz halászok halásznak mérsékelt és erősebb szélben, felsöpörve és felkotorva a tenger fenekét 8–60 m. mélységig. A kokkia vontatásánál a két vitorlás egyenlő sebességgel és egymással egyenközüen halad.
Pislogó háló.
(Stiabacca.)
(Eredeti rajz)
A kokkiával és tartanával eredetileg Isztria nyugoti partvidékének lakosai üzték a halászatot az osztrák parton. Később azonban kénytelenek voltak a halászatnak ezt a módját átengedni a mértékletesebb életü és különösen a tengerhez szokott chioggiai olasz halászoknak.
Kotró háló.
(Eredeti rajz)
Minthogy a chioggiaiak a tenger fenekét különböző irányban feltúrják, a halakat nyugtalanítják és soknak ikráit elpusztitják, halászatuknak ez a módszere igen nagy kárral jár. Szerencsére a legfontosabb és legértékesebb halak ikrái a vizszinén, vagy a mélyebb vizrétegekben úszva lebegnek, a tengerfenekétől mindig távol. Igen helyesen intézkedett a magyar kormány, midőn egyetértve Ausztriával megállapította, hogy a kokkiával való halászat a parttól csakis bizonyos (2 kilométer) minimális távolságban gyakorolható. Ilyenkor ugyanis a mi sziklás tengerpartunk állandó halai, mint a branzin, a fogas és a számos fajta durbincs, állandóan a part mentén kóborol, az ikrákból kikelt fiatal nemzedék pedig szintén part mentén legel s igy a cocchia nekik már nem árthat.
A velenczei köztársaság idejében és 1855 előtt Ausztriában is tiltva 382volt e hálókat használni. Ez időtől kezdve azonban a halászat e nemét egyelőre megtürték, nálunk 1867-től kezdve pedig megengedték és szabályozták oly értelemben, hogy a chiogiotta halászok a Quarneróban a baragozzikkal való halászatokat csakis októbertől áprilisig gyakorolhatják, a mikor ugyanis a kifejlődött fiatal halnemzedék már a partok felé vonult, a csemegerákok fiataljai is megnőttek és a tőkehalak a Quarnero mély rétegeiben tömött rajokban vándorolnak. Mindamellett hogy az imént leirt vonóhálók többé-kevésbbé kotróhálók is, nem oly károsak, mint a kisszemű pislogó tratta-háló, a melyből a legkisebb halacska sem szabadulhat ki.
A különleges hálók a kövtkezők:
1. Abroncsos fenékháló. A fenékhalak, rákok és kagylók halászatára való és nem egyéb egyszerü 5–10 m. hosszú zsáknál, a melynek szája 1 m. átmérőjü és 45° alatt egymáshoz hajló vasfélkörhöz van erősítve. Hátsó végét kötéllel kötik össze és felhúzás után kinyitják, hogy a zsákhálóba került állatokat könnyebben kiszedhessék. Egy 50–100 m. hosszú kötélnek egyik végét a csónakhoz, másikat a vasabroncshoz kötik, a hálót evezve vontatják és időről időre felhúzzák.
2. A kaparó- és a kotróháló szintén zsákalakú. Az utóbbi a szájnyilásnál alkalmazott vaslapok körül, a kaparóháló ellenben egész hosszában fogakkal van ellátva. A kotróhálóval az osztrigákat, a fekete bisszus kagylókat, egyáltalában a talajhoz tapadt állatokat, a kaparóhálóval ellenben a talajhoz nem tapadó Solen, Solecurtus, Pecten, Cardium, Venus stb. kagylókat és csigákat szedik föl. Értékük 5–10 frt.
Bukkariczai tinfogó háló.
(Eredeti rajz)
3. A pöndörös vagy rokolyaháló (rizzaio) esernyőre emlékeztető vetőháló, melyet a pöndörös halász a vesztegálló halakra szokott kivetni és ilyenkor a háló estében, mint a kis leány rokolyája, szétterjed s egész lapjával a viz szinére esik. „A vízben a háló ina (széle) a sok ólomgolyó miatt hirtelen sűlyed alá s minthogy a háló közepe követni nem birja, előbb csészealakot, utóbb majdnem teljesen elzárt burkot alkot, a melyből a hal, mely mindig csak oldalt keresi a kibuvókat, menekülni nem tud.”* Ekkor a halász meghúzza a kötelet, mely a háló inát összefüzvén, az elejtett halakat a hálóba mintegy beköti. A tengeri pöndörnek átmérője 3–5 méter. Tengeri halászainknál a háló e neme kimulófélben van, az isztriai partokon gyakoribb, ellenben Magyarország édes vizeiben nagyon használják. Értéke 8 frt.
Hermann Ottó: A magyar halászat könyve. I. 436.
4. Emelőháló (saccoleva, odega). Alkotó részei: egy 2 m. átmérőjű vasabroncs, az ehhez erősített nem nagyon mély zsákháló, az abroncshoz egyenlő távolban kötött négy zsineg, a melyek felűl összeérnek és kötélben,folytatódnak; a halász ennél fogva húzza ki a csalétekül odadobott kenyér körül egybesereglett sok apró halat. Értéke 3–4 frt. Az emelő-hálónak egyik változata, a hol a zsák nem hálóból, de gyér vászonból van varrva és a partok közelében az aprócska., 2 cm. 383hosszú ú. n. százat egyszerre vagy meztelen hal (pesce nudo; cent’ in bocca – Latrunculus pellucidus) ezer meg ezer egyénből álló rajainak kiemelésére szolgál.
5. A meregetők (volega) kézi segédhálók, nagyságuk rendeltetésüknek megfelelően különböző. A halász sok hasznukat veszi a tratta (gyalom) húzásnál, hogy a zsákból a halakat kiszedhesse, a halak szállításánál, kiemelésénél stb. A meritőháló részei a villás szár (fa-ág), az ennek folytatását képező abroncs és az ehhez szájával erősített zsákháló. Értéke 1 frt.
Kecsege-háló.
(Eredeti rajz)
Tratta.
(Eredeti rajz)
