Árucsarnok.

Teljes szövegű keresés

Árucsarnok.
Ezekben az árúcsarnokokban szemlélhetjük Fiume piaczi életének jelentékeny, bár nem legjellegzetesebb részét. Az első kettőben a zöldség, gyümölcs, hús és egyéb élelmi szerek, valamint a háztartásban szükséges dolgok, kosarak, szatyrok, edények stb. árusítása foly; a harmadik kizárólag a halászok helyisége. De legtöbbször már nem férnek el a különben is szorongásig megtelt vásárhelyeken az árúsítók; elárasztják tehát a csarnokok térközeit és környékét. De még ez sem elég a város felszaporodott lakosságának; odább, alig kétszáz lépésre, az ó-város apró terein mindmáig megmaradt, talán még gyarapodott is az igazi fiumei piaczi élet elevensége, zsibongása.

Fiume. – a városi torony.
(Saját felvételünk)
A délelőtti órákban az árucsarnokok köré gyülekezik a környék paraszt népe, sőt még a szomszédos Veglia, Cherso szigetek és Isztria lakói is. Áthajózván kis vitorlás bárkáikon, ide hozzák termesztményeiket, a zöldséget, a kemény, olajas sajtot, tejet, olajbogyót, baromfit, stb.
Legérdekesebb a három között mindenesetre a halcsarnok (pescheria), mely az őszi évadban a legnépesebb szokott lenni, midőn megjelennek a chioggiaiak, a kik egyedül űzik nagyban a halászatot a Quarneróban. Ilyenkor a halcsarnokban egész garmadákban állanak a hallal telt kosarak: a vörös hátu barbone, a kék szinű szkombro, a branzin, asinello, a tinhal, az 7izletes scampo, mely a Quarnerónak különleges rákfaja és kívűle még csak az Északi-tengerben található; továbbá a nagy tengeri rákok, a tengeri pókok, polipok, szardellák, szardiniák, calamari, (tintahal), mindnyája külön-külön osztályozott csoportban. A hal egyik fő élelmi czikkük levén a fiumeieknek, természetesen folyton nagy sokaság lepi el a csarnokot és környékét s az idegenek is alig mulasztják el meglátogatását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem