Nők.

Teljes szövegű keresés

Nők.
A nők általában csinosak. A termet, az arcz, a hajszin, az orr, a száj, szóval a testnek egész alkata román eredetre vall, melybe azonban idővel belevegyült sok szláv vonás is. A fiumei nők jellemének rajzát összeállithatjuk a fiumei közmondásokból, mint apró mozaikból. A szerelmes fiumei szépnek a barna sokkal kedvesebb, mint a hideg szőke, mert közmondásában is azt vallja, hogy többet ér a barnának egy lába, mint a szőkének az egész teste.
A leányszív arra termett, hogy szeressen, mert hát a szerelmet elrejteni nem lehet; csakhogy a fiumei szülő gondos körültekintéssel őrzi szemefénye jó hirét, hogy senki se közeledjék hozzá csupán csélcsap udvarlási szándékkal.
Az nem történhetik meg, hogy a fiatal ember a házba járjon, mert rögtön megkérdik tőle, hogy mi járatban van? Az azonban nemcsak nem ritka, sőt igen gyakori eset, hogy gyermekszivek lobbannak lángra s a szülők a várakozást az évek hosszú során át nem tartják akadálynak, hogy a fiatalok mint jegyesek szeretkezzenek s jól kiismerjék egymás jellemét, természetét mert:
La donna bisogna praticarla un jorno, un mese e un istŕ per saver che odor che la ga.
Az asszonyt tanulmányozni kell egy nap, egy hónap s egy nyáron át, hogy megtudjuk, minő illata van.
A nők általában megértik legtermészetesebb hivatásukat és álszeméremmel éppen nem burkolják el, sőt nyiltan bevallják mindenkor, hogy ők a prolifikáczió kiváló tényezői. A fiumei nő éppen nem ledér. Vallásos, de nem fanatikus. Ellenben, mint az olaszok és szlávok rendesen, nagyon babonás. Általában vig kedélyü, maga is tréfál, de el is érti a tréfát, anélkül hogy könnyelmü volna; dolgozik, de nyugszik is. Az anyák nem nagyon zaklatják leányaikat a házi munkával; ugy is kijut a részük belőle, ha a maguk asszonyai lesznek.
A fiumei nők, éppen azért talán, mert csinosak, kétségkivül tetszeni vágyók s ezért a piperének és divatnak nagy kedvelői. A ruházkodásban, a haj fésülésében és kisütésében nagy művésznők, a mi első tekintetre megnyeri az idegenek tetszését.
Az anya, szigoruan vigyáz leányára, a ki, mentől nagyobb, annál 33inkább barátnőjét látja az anyjában. Az anyai tekintélyre igen sokat adnak.
A példaszó szerint a fiatal ember, elérendő szándékát, a mamának hizeleg:
Chi vol la fía, basi la mama
Ha akarod a lányát, csókold meg az anyját.
Ennek a hű barátnőnek pártfogása mellett iparkodik tehát a leányka szivébe belopózni. Mikor aztán a szerető pár annak rendje s módja szerint egyesül és külön fészekre száll, a férj megbecsüli élete párját s a nő kerüli az alkalmat a féltékenységre.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem