Korcsmázás.

Teljes szövegű keresés

Korcsmázás.
A korcsmákat nagyon látogatják, bár a rossz akarat sem foghatja rájuk, hogy iszákosak volnának, de hát az ő háztartásukban már az úgy van berendezve, hogy az asszony nem igen várja vacsorára az urát. Azért a fiumei ember, ha nehéz munkáját végezte s megkondul az esti harangszó, betér a már megszokott korcsmájába, pár falatot nyel s iszik rá pár korty „domatye” (hazai, fiumei) vagy dalmát bort s aztán elbeszélget az ott minden napos ismerősökkel, sőt néha unalomüzőnek kártyával is elmulat. Ezeket a tisztára olasz vonásokat betetőzi az extremitás a lelkiekben; vallásos őszínte szívből, eljár éppen olyan szivesen a templomba, mint a korcsmába, de erősen káromkodik is akár a magyar; de ha ugyanakkor templom előtt vezet el az útja, nagyszerényen leveszi a kalapot. A mily csendes a templomban, éppen olyan lármás a korcsmában s ha öten-hatan ülnek egy asztalnál, alig lehet szót érteni, kivált, ha még kártyáznak is.
A zene s a művészet iránti vonzalmat olasz őseitől örökölte. Megtakaritott garasaiból szivesen áldoz, csakhogy zenét hallgasson és szini előadást láthasson.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem