Szőllőmivelés.

Teljes szövegű keresés

Szőllőmivelés.
Mivel a fiumeiek már régen arra a tapasztalatra jutottak, hogy a két-három kapa vastagságú földben a szőllőtőke nem lehet hosszú életű: az új ültetésekhez 60–80 cm.-nyi mélységü árkokat ástak, egymástól 3–4 méternyi szélességben. Az árkok alját félig megtöltötték törmelékkővel, amely között csak kevés föld volt, de már ennek a tetejére jó földet teregettek, hogy a beültetett szőllővessző szépen gyökeresedjék. Később a már erős szőllőtőke mélyebbre bocsáthatta gyökereit és habár ott, a hová a gyökerek hatoltak, több volt a törmelékkő mint a föld, mindamellett szépen díszlettek tőkéi és a tapasztalás bebizonyitotta, hogy az ily szőllőtőkék évszázadokon át is 277élhetnek. Persze idővel az altalaj is mindig javúl, mert az eső a felületről sok földet hord a törmelékkövekre.
A szőllőtőkét magasra, 60–80 cm.-nyire művelik (sok helyen még magasabbra is) és az őszi, vagy tavaszi metszéskor a fiatalabb tőkén egy, az öregebb és erősebb tőkén két vesszőt hagynak. Minden szőllőtőke mellé két méter hosszú karót állítanak és ezekre a karókra tőkefej magasságában léczeket erősítenek. Úgy a karót, mint a léczet a kőrisfa hajtásai szolgáltatják, amelyeket osztrák földről szállítanak, mert a fiumei területen még vajmi kevés a fa.
Úgy a karónak, mint a lécznek való hajtásokat lehámozzák, hogy a féreg ne essék beléjök. A karókra kötőfűzzel erősített léczekhez kötik aztán a tőkéket, ugyancsak kötőfűzzel, a tőkén hagyott egy-két vesszőt lehajtják a léczre, a vesszőnek első harmadrésze táján kötőfűzzel odaerősítik, míg a lécz alá jutó másik két harmadrészt a lécz alatt a karóhoz kötik. A meghajtott vesszőnek a tőkéhez közel eső részén nőnek ki a szép hosszú hajtások, amelyek a következő évi szőllővesszőt szolgáltatják, míg a lécz alá került részen a fürtök teremnek. A következő évi szőllővesszőt szolgáltató hajtásokat, ha már jól megnőttek, hogy a szél le ne törje, hársfaháncscsal a tőke mellett lévő karóhoz kötik. A többi hajtást, ha nincs rajtok termés, lecsípik.

Fiume. – Pálmacsoport.
(Saját felv.)
Amint a szőllő elvirított, egy-két hét múlva kénporral hintik le a fürtöket, hogy ki ne fejlódjék rajtuk a szőllőbogyó-penész, ami nagyon gyakran fordúl elő. Vannak, akik már virágzás előtt is behintik a tőkét kénporral s legtöbben kétszer, sőt háromszor is kénporoznak. A legelterjedtebb eljárás az, hogy a virágzás után kénporoznak minden fürtöt és aztán csak azokat, amelyeken a baj mutatkozik.
Újabb időben a szőllőlevél-penész ellen is permeteznek rézgáliczoldat és mésztej keverékével, de ez még nem oly általános, mint a kénporozás, mert a peronoszpora csak elvétve mutatkozik.
278A szőllő nem fejlődik gyorsan, mert a nyári hőség és szárazság akadályozza fejlődésében; de amint julius végén vagy augusztus elején leesik az első eső: két hét alatt a szőllőbogyó nemcsak megnőtt, de csaknem meg is érett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem