Olaj.

Teljes szövegű keresés

Olaj.
Főfontosságu kereskedelmi beviteli czikk volt az olaj. Különben Fiume abban az időben maga is meglehetősen sok olajat termelhetett. Okmányainkban lépten-nyomon találtunk említve bérbe adott vagy eladott olajfaligeteket. Ezek termését Fiuméban préselték. Lóerőre berendezett olajsajtója volt egyebek között Zuanich Vid tanácsosnak. Az olajsajtóhoz való kövek üzlet tárgyát is képezték a város lakosai között. Ez az olajfakultura még századok mulva is virágzott Fiuméban. Erre mutat az az adat, mely szerint a fiumeiek 1613-ban a velenczeiek részérül várható ellenséges támadásra való tekintettel a város falai körül elterülő olajfa-ültetvényeket kivágták. A fiumei terület olajfái minden valószinüség szerint csak az 1709-iki és 1763-iki szigorú teleken pusztultak ki. Azóta aránylag kevés van.

Fiume. – Az elevátor.
(Funk Antal felvétele)
Azonban a Fiume területéről nyert olaj aligha szerepelhetett kereskedelmi czikk gyanánt. Az a nagymennyiségü faolaj, mely e korban a belföld felé vette útját, az adriai tenger olasz és dalmát partvidékéről került Fiuméba. A kereskedésnek ez ágát fermoi kereskedők honositották meg Fiuméban, akik aztán ide áttelepülve, még nagyobb lendületet adhattak az olajforgalomnak.
Az olajat a következő kikötők importálták Fiuméba: Olaszországból Fermo, Ancona, Pesaro, Fano, Montesanto, Ortona, Brindisi; Dalmácziából első helyen Sebenico, aztán Zára, Spalato, Curzola és Ragosa.
A szállitási szerződésekben megkövetelt minőség: tiszta, sárga kereskedelmi olaj (oleum clarum zialum mercimoniale, ol. clarum et zialum, ol. bonum et mercimoniale).
Az olaj értékét, mint a vasét, szintén súly szerint, a milliar vagyis ezer font alapján határozták meg. Itt az árakban már jóval nagyobb az ingadozás, függvén 224a termés bőségétől, minőségétől és egyéb konjukturáktól. A legmagasabb 46 arany milliarja után. Az árak legerősebb depresszióját (20–30 ar.) az 1454-iki évnél látjuk, mely alkalmasint igen bőtermő év volt.
Ez árut nagy kádakban vagy hordókban (veges) szállitották, melyek térfogata igen különböző. Egy esetben a veges 180 start (mérőt), más esetben 7 1/2 zabrot tartalmaz. Az olajnál használt rendes ürmérték a zabro a középlatinban zaber; – tán rokona a német zubernek, a magyar csöbörnek és a szláv czbr-nek. A zabro 100 quartát foglalt magában; egy quarta körülbelül egy font sulymértéknek felelt meg. Igy a zabro egyremásra egy mázsának, 10 zabro egy milliarnak felelhetett meg. Ez arányt az árak is igazolják. Mikor ugyanis az olaj milliarja 45 aranyon áll, akkor 5 zaber éppen feleáron, 22 1/2 aranyon kél.
A Fiuméba importált olaj Krajna felé vitetett ki ismét. Legtöbb jutott belőle Laibachba és Laachba, azután Steinba és Laasba; egyes esetekben még a következő helyekre: Krainburg, Cilli, Grácz, Buccari, Albona, Trieszt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem