Faáruk.
Faáruk.
Meglehetősen élénk volt a fiumei kikötő akkori forgalma faárukban is, noha jelentőségre nézve nem közelité meg sem a vas-, sem a bőrforgalmat. E fanemüeket tulnyomó részben a közeli horvát partvidéki erdőségek szolgáltatták, nevezetesen a Frangepánok hreljini uradalma. A fát onnan a fiumei kereskedők megrendelésére a buccarii öbölhöz szállították, a buccarizzai kikötőbe, a honnan bárkákon vitték Fiuméba. Kisebb mennyiségek Grobnikból, Castuából s a közeli Sejanéból kerültek Fiuméba a prelukai kikötőn át. A fa részint feldolgozott állapotban jutott a városba, részint pedig a fiumei fürészmalmok dolgozták fel, melyeket többször találunk emlitve.
E forgalomban a következő faáruk (lignamina) szerepelnek: deszkák (assides v. tabulae seccaticiae), gerendák (trabes); palánk v. vastag deszka (planchoni). Ezeken kivül keresett czikket képeztek a hosszu gályaevezők (remi a galea).
Ez áruk minőségéről és áráról a következőket találjuk följegyezve: a deszkák normális hosszasága 8–8 láb; fix áruk 100 darabonkint 20 lira (darabja tehát egyre-másra 4 soldó); kivételesen 4 arany vagyis 24 lira. A gerendák 4, 4 1/2, 5 és 6 öl hosszuak. Áruk eszerint változik: rendesen fél lirát lehet számitani öle után; igy a négy öles gerenda 2 lira, a hat öles 3 lira értékü. Nagyobb becsben állanak a planchonok (palánk deszka ?). Hosszaságuak 4 és 5 öl között váltakozik. Értékük ölenkint 1 lira (kétszerannyi mint a gerendáé), tehát a hoszszaság szerint darabja 4–5 lira.
A faforgalom nem képviselt nagy értéket. Jellemző erre nézve, hogy a fánál már nem aranyokban, hanem lirákban számítanak. A legnagyobb kötés 394 liráról szól. Mindazáltal a forgalom e czikkben igen kiterjedt volt. A faneműek Fiuméból három irányban kerültek kivitelre, még pedig első sorban a velenczei Isztria és a fával soha be nem telő Velencze felé. Csak másodsorban következik a pápai állam partvidéke, ez után pedig Dalmáczia. Forrásunkban a következő helyek szerepelnek, mint a fiumei fapiacz fogyasztói: Pola, Parenzo, Capodistria, 223Trieszt, Velencze; Ancona, Pesaro, Fermo, Ortona, Macerata; Arbe, Curzola, Zára. Végül a görögországi Patras.
A gályaevezők csaknem kizárólag a velenczei hajóhad számára készültek. A jobb minőség egy látszik juharfából (acero), a közönségesebb bükkfából való volt. Hosszaságuk 5 1/2 és 6 öl (passus) között váltakozott. A rövidebbekért száz darabja után 14–15–16 aranyat fizettek, a hosszabbakért 18-at. A rendes szállitmányok többnyire 1000 darabból állottak. A velenczeiek azonban csak válogatott minőséget fogadtak el: a kiválasztás rendszerint a tengerparton történt.
