Kereskedő hajók.
Kereskedő hajók.
A szárazföldinél nem sokkal tökéletesebb eszközökkel rendelkezett a vízi közlekedés. A vitorlás hajók régi esetlen szerkezetét tudvalevőleg csak 1512 után javította meg a zseniális Doria András génuai tengernagy. Az ő koráig a kereskedelmi hajókon csak a háromszögű ,,latin” vitorla volt használatban, mely egy magas, ferdén álló vitorlafára volt felvonva s csak az esetben felelt meg czéljának, ha a szél egyenesen az út irányában fujt. Kombinált vitorla-manővert akkor még nem ismertek. A hajótest maga otromba volt, aránytalanul rövid, erősen kidülledő oldalakkal.
Ily kezdetleges járóművekre volt utalva akkor Fiume tengeri kereskedése is. Mindazáltal a kikötőjében azidétt megforduló hajók meglepő gazdagságot és változatosságot mutatnak úgy elnevezésükben, mind kétségkívül formájukban is. Ezek az akkor használatos különböző hajónemek a következők voltak:
Először is a brigantino meg a fusta. A brigantin hadi hajó, a fusta hadi naszád. Ilyeneket nem találunk fiumeiek birtokában. Csak azon kalóztámadásoknál szerepelnek, melyeknek a fiumei kereskedelmi hajók áldozatul estek. A többi hajónemek ellenben mind az árúszállítás czéljainak szolgáltak, s csaknem kivétel nélkül előfordulnak fiumei tulajdonosok birtokában is, mint a fiumei kereskedelmi flotta részei.
Legnagyobb volt e teherhajók közt a battello (batellum). A mai olaszságban ez elnevezés nomen genericum-má vált s általán hajót jelent. Hogy ez volt az akkor használatos hajók közt a legnagyobb, azt magas értéke bizonyítja. De Barnis Miklós battellóját 250 aranyon (1500 lirán) adja el a pápai Márkába. Erre következett a naviglio (navigium, navignium): a mai olaszságban már elavulttá lett kifejezés, szintén csak általános „hajó” jelentéssel. Értéke 140–190 arany. Ezután a caracca (carachia). Tommaseo nagy szótára szerint „nagy árúszállító hajó”. Egy fiumei árverésen 100 arany kikiáltási ár mellett 150 aranyon kelt el. A caraccához közel járt a cocca. (Egy okmányunk a kettőt szinonimnak veszi: „cocha siva carachia.”) Tommaseo szerint a cocca: „a génuaiknál és katalánoknál használatos tengeri hajó.” Ez a négy tipus – battello, navigio, caracca, cocca – képviselhette az akkori nagyobb kaliberű, hosszú járatú kereskedelmi hajót.
Kisebb terjedelmű járóművek voltak: marciliana, a velenczeieknél és Fiuméban is igen használatos – most már kiveszett – tipus. Értéke 56–72 arany. A barragozzo („barchusium”) jelenleg nagyobb fajta halászbárka, milyet a Quarneróban halászó chioggiaiak (chiozzoti) használnak. Értéke 20–99 arany volt. Ehhez közel járhatott a talán egyjelentésű barchium. Kisebb fajta volt a barca, mely átlag 15 aranyon kelt. A brazzera („brazara”) kifejezés még most is járja a kisebb parthajózó bárkák jelölésére. A saithia talán halászbárka volt. Linter néven említvék a közönséges kisebb csónakok.
229A középkori Fiuméban majdnem minden valamire való kereskedőnek volt saját hajója, még pedig gazdagsága arányában kisebb vagy nagyobb fajta. A hajók legénysége jórészben a fiumei köznépből kerülhetett ki.
Hajóállomásul, illetve kikötőül, egyrészt a Fiumara torkolata, másrészt a város előtt elterülő nyitott révpart (splagia terrae fluminis) szolgált. A kisebb hajók – baragozzotól lefelé – úgy látszik, elég alkalmas helyet találtak a folyóban. A nagyobbak valószinűleg a város előtt szabadon horgonyoztak a csöndes fiumei öbölben.
Árúkimutatást vagyis szállítólevelet minden hajó köteles volt kiállítani, s e végből külön hajó seribák voltak alkalmazásban. Azonkívül használatban voltak az igazoló- és védőlevelek – salvus conductusok – azon állam részéről, honnan a hajó kiindult.
