Természetrajz.

Teljes szövegű keresés

Természetrajz.
A természetrajzi irodalom munkásai közé tartoznak:
Matisz János, fiumei áll. főgimnásiumi természetrajzi tanár, a tengeri flórának és faunának hivatott irója.

Matisz János.
142Az ezredéves kiállítás tengerészeti és közoktatásügyi osztályában az óriás czápától kezdve a legkisebb moszatokig látható volt tengerpartvidékünk és a Quarnero flórája és faunája. Ezek mind Matisz preparátumai, melyeket részint a kereskedelmi, részint a közoktatásügyi miniszter megbizásából készített a kiállítás számára. Matisz a halászat körébe tartozó tengeri állatokat szárazon preparálva, saját terve szerint, száraz aquariumot utánzó szekrényekben, biológiai csoportokban helyezte el, mi által a szakkörök teljes elismerését vivta. ki. A mintagyüjtemény a fiumei gimnázium tulajdonába ment át.
Matisznak e téren való működése már csak azért is általános, országos érdekünek mondható, mert az utóbbi nyolcz év alatt 16 magyar középiskolát látott el a tengeri fauna és flóra köréből vett saját készítményű preparátumaival.
Matisz ezenkivül Roth Állattanát és Növénytanát a fiumei viszonyokhoz alkalmazva olaszra fordította, Fest Aladárral együtt pedig Brózik-Paszlavszky Földrajzát fordította olasz nyelvre.
Staub Mór budapesti tanár és természetrajz iró. „A vegetáczió fejlődése Fiume környékén (1876)” és „Fiume és környékének florisztikai viszonyai” czimű munkákkal járult Fiume természetrajzi viszonyainak ismertetését; dr. Horváth Géza a fiume környéki Hemipterákról irt tanulmányt.
A tengerészeti irodalmat Lorenz tanár, a Quarnero első tudományos megfigyelője és Domini Vincze gróf, a m. kir. tengerészeti akadémiának nyugdíjba lépett igazgatója, több önálló művel gazdagította. Domini művei a következők:
Cenni sul progresso della Nautica (A hajózástan haladása). Fiume 1857. – Della bussola considerata ne’suoi rapporti alla navigazione (A mágnestű viszonya a hajózáshoz). Fiume 1858. – Compendio di cognizioni nautiche (Hajózástan). Fiume 1-ső kiadás 1859. III. bővített kiadás 1877. – Sull’ invenzione della bussola nautica (A szélrózsa feltalálásáról). Néhány modern vélemény czáfolata. Fiume 1861. – Manovra navale (Hajóműveletek). Fiume 1862. – Le scienze naturali e la nautica (A természettudományok s a hajózástan). A magyar orvosok és természetvizsgálók XIV. (fiumei) kongresszusa alkalmából. Fiume 1869.

Radich Ákos.
A tengerészeti irodalom körébe tartozik Budinich Antal és Pizzetti Rókus kir. tengerészeti akadémiai tanárok munkássága is.
Budinich Antal a fiumei m. kir. tengerészeti akadémia tanára Il „Pilottaggio” czimen czélszerű hajózástant írt, mely a hajózási tudományok elemi részét elméleti és gyakorlati használatra szakszerűen ismerteti.
E hajózási könyvet, mely a magyar és az olasz kormány részéről is segélyezésben részesült, az osztrák közoktatási miniszter jóváhagyásával az osztrák kereskedelmi tengerészeti iskolák részére is elfogadták. Egyéb művei: Cenni sulle macchine a vapore. Fiume 1881. – Teoria e practica della Deviazione locale della bussola. Fiume 1884. – Appunti sulle osservazione circummeridiane. Rivista marittima. Roma 1895. – Del grado di approssimazione nelle osservazioni e calcoli astronomici in mare. Rivista marittima. Roma 1895.
Budinich Antal, a ki 1842-ben Lussingrandeban született s egyetemi tanulmányait a paduai egyetemen végezte, 1869-ben jött Fiuméba s tizenkét éven át volt a kir. főgimnázium tanára. 1883-ban lépett át a tengerészeti főiskolához, a hol a hajózástan, légtünettan, tengerrajz, fizika és gőzgéptan tanára. Ő készitette elő magánúton János főherczeget (Orth Jánost) is a kapitányi vizsgálatra.
Pizzetti Rókus lussinpiccoloi származásu; 19 évig a fiumei főgimnázium tanára volt s 1896-ban nevezték ki a tengerészeti akadémia mennyiségtan-tanárává. Irt sok szaktárgyára vonatkozó értekezést; sajtó alatt van Gőzgéptana.
A tengerészeti irodalom terén a cs. és kir. haditengerészeti akadémia tanárai általában serény munkásságot fejtettek ki, nevezetesen: Altmayer Ferdinánd (Elemente des Seerechtes 1872. Studien der Seetaktik, Handbuch der Oceanographie) 143Bleckler Károly, Wolff Gyula, Schallmeiner, dr. Kaettsdorfer J., Stahlberger E. (Ebbe und Fluth in der Rhede von Fiume, 1874. megjelent magyarul is), Salcher Péter, a ki fizikai és meteorologiai tanulmányokat irt, végül Luksch József, a ki beható tanulmányokat végzett az Adriai-tengeren. Fő műve a Wolff Gyulával együtt irt nagy jelentés, az Adriai-tengeren Stahlberger tanár vezetése mellett a „Nautilus” hajón végzett kisérletékről a fiumei m. kir. tengerészeti hatósághoz. A tengerészetről kisebb közleményeket magyar lapokba irtak: Nyirő Gábor fiumei révkapitány, Kardos László, Francsics Bódog, Mócs Zsigmond, Solymásy Endre m. kir. vasuti és hajózási főfelügyelő, a ki a magyar tengerészetet és a magyar tengeri kikötőt az 1896-iki ezredéves kiállitás alkalmából hivatalosan kiadott füzetben ismertette.

Gr. Batthiány Vincze.
Gelletich Miklós dr., kir. közjegyző, helyettes polgármester Diritto marittimo in tempo di guerra (Tengerészeti jog háború idején) czímen terjedelmes munkálatot közölt a „Marina e Commercio” 1869–73. évi folyamaiban. Ugyanitt jelentek meg a váltóról (Sulle cambiali) s több egyéb tengerészjogi kérdésről írt czikkei.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem