XIX. század.

Teljes szövegű keresés

XIX. század.
A fiumei kereskedelmi- és iparkamara részéről először kiadott hivatalos jelentések szerint (Rapporto statistico-economico della Camera di commercio e d’industria in Fiume 1854–57,) Fiuménak az ötvenes évek elején – a hajóépitő-iparon kivül – már nem kevesebb mint 34 különféle kisebb-nagyobb iparvállalata létezett s az ezután következő decenniumban is csaknem minden évben egy-egy ujabb vállalat keletkezett.
A hatvanas években, valamint a kiegyezés utáni decenniumban kiadott kamarai jelentésekben is egész sorát találjuk az ujonnan létesített iparvállalatoknak, melyek közül kevés maradt fenn napjainkig. Igy a többek között 1860-ban már két sörgyára és igen virágzó vitorlavászongyára volt Fiuménak, mely utóbbi később gőzerőre berendezve évente 80 darab 2000 bécsi font lenvásznat, 2000 darab 40,000 font pamut vitorlavásznat, 1000 font különféle vásznat gyártott, a melyhez szükséges pamut- és lenfonalat Trieszten át Angliából szerezte be. 1861-ben Narhanek C. nevű tőkepénzes 264kisérletképen hal- és főzelékkonzerv-gyárat létesített, melyet pár év mulva fiumei és trieszti tőkepénzesek Prima fabbrica conserve in Fiume elnevezés alatt nagyszabásu konzervgyárrá fejlesztettek. E gyárban főzeléket, tejet, de főképen tengeri halakat s különösen szardiniát készítettek a franczia konzervek módjára. Hogy fogalmat adjunk e gyárnak tevékenységéről, elegendő a kamarai jelentések adatai alapján felemlítenünk, hogy e gyár 1869-ben évi 200,000 doboz szardiniát, 20,000 doboz főzeléket, 15,000 doboz tengeri rákot (scampi), 14,000 doboz tonhalat, 10,000 doboz tejet és 20,000 doboz különféle gyümölcs konzervet bocsátott piaczra. Nem kevésbbé jelentékeny volt az Orechovicza telepen létesített tégla- és czementöntvénygyár, évi 5–8 millió darab produktummal, továbbá a Poosch és Társa által alapitott karton- és szivarkapapir-gyár, a Grossich dr. és Matkovich tanár által vegyészeti úton előállított szárító-papír és papírtépés gyártási vállalata (carta e filaccia di carta asettica et antisettica) s ugyszintén a Passavalli és Pucher testvérek comoi cége által létesitett selyemszövőgyár, mely huszonöt szövőszékkel berendezve igen kitünő minőségű és remek kivitelű gyártmányaival a külföldön is sikeres versenyre kelt.

A kőolajfinomitó Fiuméban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem