a) Mediterrán flóra.
a) Mediterrán flóra.
A Földközi-tenger nemcsak a vidék éghajlatára, hanem a növényzetére is nevezetes hatást gyakorol, innen ered a sajátságos jellemü flóra.
Ez azonban Fiume körül sem szélesre, sem magasra nem terjed.
A száraz, forró és esőtlen nyár, továbbá enyhe tél a legnevezetesebb sajátsága annak a klimának, a melytől a mediterrán tartományok flórája függ. A belföld erdős vidékén a növényélet teljes kifejlődése a melegebb időszakkal esik össze, Fiume körül a virágzás java tavaszra esik s a tél enyhesége következtében a tavaszi virágpompa hosszabb ideig tart, mint egyebütt. A száraz nyár derekán a vegetatió ugy mint télen pihenőt tart és az őszi esőtől ujra felfrissül. A növényzetnek téli nyugalma 2–3 hónapig tart, fagyos időszak ritka, ha van is, nem soká tart.
Fiume mediterrán flórájában, minthogy a hó nem tartós, némely korai növény már január végén virágzásnak indul, de az általános virágzás csak márczius hó elején köszönt be. Ezentúl a növényzet fejlődése és virágzása a napi hőmérsék emelkedésével, valamint az esőzéssel is mintegy rendes 453lépést folytat. A virágzás tetőpontja junius kezdetén van, mire a virító növényfajok száma folyton apad. A csengetyűkefélék, szegfűfélék, néhány fűszeres ajakos és szalmavirágu fészkes, (Gnaphalium angustifolium) a nyári virágzás hanyatlását jelenti, a nyáron virító füvek alsóbb levelei rendesen leszáradtak vagy lehullottak, a fák nyári pihenőt tartanak.
A növényzet a nyári forróság ártalmát úgy iparkodik kikerülni, hogy vagy már előbb gyümölcsöt érlelve nyugalomba vonult (sok gumós, tőkés és hagymás növény, Iris, sáfrány, liliom, nárcis, Asphodelus, orchidea, pázsit) vagy a nyárra már csak a gyümölcs érlelése marad. Fiume környékén sok olyan gumós növény van (Bunium montanum, Ranunculus Neapolitanus, R. Illyricus Poa silvicola, Anemone stellata stb.), a melynek másutt gumótlan testvére vagy rokona terem.
A félcserjék, cserjék meg a fák gyökerüket mélyen, a nyár derekán soha ki nem száradó talajrétegbe eresztik le, mások erős aromatikus anyagot termelnek (ajakosok, ruta, Dictamnus), vagy a bőrnemű, merev és örökzöld levelek a bőrük sajátságos szerkezetével lassítják az elpárolgást, vagy a nyári-zöld levelet sürü moholy vagy gyapjúruházat (Filago spathulata, Micropus, Marrubium candissimum) vagy dértakaró (Silene Tenoreana, Asperula cynanchia var. scabrida) védi a kiszáradás ellen. Sok növény, levelének kipárolgó felszinét csökkentendő, sallangoslevelü lesz vagy eltöviskesedik. Ez okból Fiume környékén sok és általában uralkodó a szagos növény (ajakosak), sok a szürkés vagy fehérlő, sallangos és szúrós növény. (Kentrophyllum lanatum, Picris spinulosa, Centaurea rupestris, C. calcitrapa, C. cristata, C. solstitialis, Pallenis spinosa stb.)
A nyári pihenés után az őszi esőzés ismét felvidítja a vegetatiót, őszi liliomféle (Scilla autumnalis), valamint a sövényeken gyakran szétkúszó Smilax aspera iszalag is virít. November végén a lombhullás a téli nyugvás kezdetét jelöli. Fiume körül tehát a vegetatió két rövid nyugalmat élvez.
Fiume körül, valamint a mediterrán vidéken ismeretes és jellemző a növényzetnek örökzöld ruházata. Ünnepiesebb, vonzóbb fény árad rajtok, azért az örökzöld növény kedvesebb és gyakran az érdem jutalma (babér) és kerti virág is lett. Ezek az enyhe télhez és hosszabb meleg nyárhoz szokott növények a mediterrán flóra határán túl rövid nyár miatt nem boldogulnak, de a hó terhe is nagyon megviselné őket. Fajuk száma nem nagy, de jobbadán fás növények és seregesen nőnek, úgy hogy a vidék tájképéről nagyon lerínak. A mediterrán vidék kiválóbb örökzöld növényei azonban a történelmi időben honosodtak meg. A babér, citrom, narancs, a jujuba, gránátalmafa stb. hazája Kelet-India, innen, az olajfa, fügefa és más Keletről a régi kulturával jutott Európa déli részére. Az abbaciai babérliget is ültetett; kiváló páfránya az ezüstfényü Asplenium Virgilii Bory v. A. Onopteris L. szintén örökzöld.
A sajátszerű Karszt növényzete Fiumétól kezdve Dalmácziáig keletiebb szinezetű s a görög félszigetével jobban megegyez, mint Itáliáéval. A tengertől felmagasló bérczek lassanként a földség erdős vidékének növényzeti bélyegét veszik fel. A Karszt és a Velebit nem tetemes magassága, a puszta köves talaj s az Adriai tenger, melyet a hatalmas bora szokott felkavarni, az erdők erőteljességét és terjedelmét a partvidéken korlátozza. A fenyő többnyire ültetett, fenyves csak a bércz tetején van, többnyire a bikk a fák határa a hegyen felfelé a kopasz csúcs alatt.
Fiume flórájában sok a természetes romlás és pusztulás nyoma. Egyik okozója, a bóra, ma is közreműködik. A növényzet itt csak a történelem idejében is nagyot változott. Nem gyarapodás ez, mint a mediterrán vidéken egyebütt az örökzöld és más nevezetes vagy hasznos növények ültetésével és meghonosodásával történt, hanem sajnos rombolás, a mi a vidék terméketlenségét, elkövesedését is maga után vonta.
Az erdőt, mely hajdan a Karszt lejtőit borította, a történelmi időben elpusztították s vele a természet romboló erőinek könnyebb pályát nyitottak, úgy hogy a hajdani erdővidék tágas területein most meztelen sziklák fehérlenek vagy szürkéllenek és a Karszt kietlen tájjá változott. Csak itt-ott látni Fiume területén a tengerpart felé néző lejtőn meg a völgyekben kisebb erdőt, a mit inkább liget-nek nevezhetnénk.
454Ebben az erdőben vastag és terjedelmes fát, a minő a belföld erdeiben gyakori, hiába keresnénk. A nyár szárazsága jobban kedvez itt a cserjének, mint a fák életének, melynek évi fejlődése hosszabb, szárazság és vizszükség meg nem akasztotta zavartalan időt kiván, ezért a tengerparton nagy szálas vagy épen őserdő nincs, a fák hajlandók cserjealakot ölteni.
Az erdei fa Fiume körül leginkább alacsony, kisszerü és vékony. Az erdő vagy fás hely uralkodó fája a cser, a pelyhes tölgy, a bodros tölgy (Quercus crispata Stev.), a komlóbükk (Ostrya carpinifolia), a keleti gyertyánfa, a korallszil vagyis Celtis australis, mannakőrisfa, franczía juhar (Acer Monspessulanum), néhol más juharfa, szilfa, a mirtuszhárs (Phillyrea media L.), török meggy, barkócafa, Sorbus meridionalis, Fraxinus rostrata Guss., kisebbik-levelü hársfa Pistacia Terebinthus stb. Az erdő bokrainak védelme alatt a fű soká zöldellik. A hegyesebb vidéken legelő házi állat, kiváltképen a kecske, a befásodás ellen jóval többet vét, mint a mi kevés hasznot gazdájának nyujt. A féligmeddig elaszott füvet, kórót és tüskét is megeszi, de tövig lerágja és elnyomorítja a kis fát meg a cserjéket is. Hogy mennyit árt itt, az ellenkezőjét az erdészeti gondoskodás mutatja, mert a hol a kőfallal vagy más tilalommal a kecskelegeltetés elé korlátot vetnek, ott a machia vagy az erdőcske szépen felcseperedik és buján befüvesedik.
A fatenyészetet különben a hol lehet, a földmivelés is előmozdítja. Hogy a földet meg a termesztett növényzetet a fa a nap forróságától és túlságos kiszáradástól védelmezhesse, a művelt mezőt fákkal (szil, kőris, juhar, eperfa) és magas törzsű szöllővel ültetik be, lombjukkal a házi állatot etetik vagy a selyembogarat nevelik, a szöllőtő pedig szeszes levével fizet. Fiume környékén a művelt mező szántóföld, konyhakert, gyümölcsös és szöllős kert is egyszersmind. Az erdőirtás, legeltetés, a puszta kőhalmaz, termőföld hiánya meg a mesterséges öntözés elhanyagolása következtében különben Fiume vidéke meglehetősen terméketlen. A földművelésre különben e klima kedvező. Kiváló terméke az olajfa, a füge, szöllő és más gyümölcs.
Erdő helyett gyakoribb és nagyobbterjedelmű Fiume lejtőin a berek-formatió vagy machia, melyet különféle, gyakran télizöld és szúrós bokor (Paliurus, Rhamnus intermedia, pirosbogyós boróka, Juniperus oxycedrus), galagonya, Crategus brevispina Kunze, különféle vad rózsa, jobban délre a Spartitum iunceum (tőrzanót) alakit. Jellemző bokorja a Coronilla emeroides, Colutea arborescens, melyet másutt kertbe ültetnek, a szömörcze stb. A machia, különösen a szúrós cserjéi, úgy látszik, majdnem az egész vegetatiót félre szorítják, a sovány köves földön azonban jótevő feladatot teljesítenek.
A machiat sok iszalag (Clematis, Tamus és Lonicera,), borostyán, Rosa sempervirens, Rubus ulmifolius kúszsza, és fonja összevissza, szabad terein jellemző füvek nőnek, de a bokor alját gyakran a szúrós csodabogyó vagy egértövis (Ruscus aculeatus) haszontalanítja el, mert közte járni embernek állatnak bajos, ezenkívül minden jobb és legelésre alkalmatos füvet kiszorít.
A hol ez a berekformatió megszünik, apró cserjék félcserjék, kórók sereglenek össze a vörös talajon. Ezek szövetkezete alkotja a sivár földön és sziklák között a cseplyeformatiót, melyet régi, Theophrastustól származó néven phryganon-nak is neveznek. E cseplye legkiválóbb alkotói a cserjésedő ajakasak: zsálya, izsop, Satureia, a Teucrium flavum, vitorlásvirágúak, kivált génisták, zanótok, ruta, szúrós fészkesek (Carlina, szamárkenyér = Echinops Ritro, sok bogács), stb., melyek meglehetős tarka vegyüléket alkotnak. Csak maga a Salvia officinalis nevű zsálya igen sok területet nő be. Helyenként a délamerikai szerbtövis, a fehér üröm, akantusz, a Rosa Polyacantha Borb., a Stipa eriocaulis nevű magas árvalányhaj is a cseplye közé vegyül.
Fiuménak uralkodó mediterrán növényei az ajakosak, szegfüfélék, félcserjés és szalmavirágu fészkesek (Carlina corymbosa var. Graeca), liliomfélék, más hagymás, gumós és vitorlás növények (lóhere, luczerna, rekettye, bükköny, kaszanyüg, Vicia grandiflora, Orobus Venetus), orchideák, kutyatejfajok (Euphorbia Wulffenii), aromatikus és félcserjés kórók (Salvia officinalis, Hyssopus pilifer Gris., Satureia montana), magas ernyősök (Ferulago galbanifera Koch, Seseli Gouani, S. Tommasinii, Peucedanum Venetum, Tordylium maximum, Smyrnium perfoliatum). Feltünő sok az egynyári pázsit. A szurós növény nem oly változatos, mint a sivatag klimája alatt, de eltöviskesedésre 455a magyar litorále növényzete is hajlandó, a cserjéktől a kórós növényekig Asparagus acutifolius, Eryngium amethystinum, Onopordon Illyricum, akantusz). Kaszálórét a köves Karszt sovány talaján csekély, a szebbvirágu mediterrán mezők az északibb rétet haszonra nézve nem pótolják.
Sok más nevezetes füve van még Fiume flórájának, a tavaszi közt sok és jellemző a liliomféle, mint az egykori liliomos mezők maradéka (Erythronium, Asphodeline Liburnica). Az Andropogon és Pollinia pázsit, számos ernyős, szegfű, kosbor, ragadványfű, vitorlásvirágú füvek fajaiból a völgyeletben és földtölcsérekben (dolina) kisebb rét vagy legelő is keletkezik.
Még Fiume kőfalai, romjai stb. növényzete is kirívó. Hasadékaiban olyan növények fészkelődtek meg, a minőket mi kertben tenyésztünk, például az Antirrhinum maius, a Centranthus ruber, Linaria Cymbalaria, Corydalis lutea, Campanula pyramidalis, Ceterach officinarum és var. crenata. Leggyakoribb azonban a Parietaria diffusa, romföldön pedig a Lepidium graminifolium.
A tengerpart mellett legjellemzőbb a szűz bariskafa (Vitex agnus castus) itt-ott elvadulva a gránátalma is.
Fiume területén a mediterrán flóra a maga nagyszerűségében nem pompázik úgy, mint pl. Dalmatia és Olaszország délibb részén, vagy Spanyol- és Görögországban. A nagy erdő- és bórapusztításból meg egyéb természeti körülményből következtethetjük, hogy Fiume vidékének hajdan gazdagabb vegetatiója volt, de az erdővel együtt elpusztult vagy félre vonult. Ujabb meghonosodás a Dafypirum villosum, Trifolium supinum Savi, Silene dichotoma, Centaurea phylloclada Borb., Amarantus patulus stb).
Sajátságos az is, hogy a szomszéd Istria növényzete gazdagabb, mint Fiume saját területeé. Feltünő ez a jelenség, mihelyt Abbácia felé Fiume határát átlépjük (akantusz). A fiumei öbölben a mediterrán flóra örökzöld koszorúja megszakad. A myrtusz Erica arboreával, bodorrózsákkal (Cistus) csak Arbe és Lussin szigetein lép fel. A megszakadás nagyobb a kontinens partján, mint a szigeteken, mert Zengtől le Karlopágóig és tovább a tengerparttól kőtenger emelkedik a Velebit kopasz tetőiig s még azok a szúrós cserjék is hiányzanak vagy csak nyomorognak, a melyek Fiume vidékén számbavehető machiat alkotnak. Nincs erdő, berek, a kőtenger sivatagán nincs termőföld vagy rétség, mely a sziklák meztelenségét befödözné, csak elszórt helyen látunk egy-egy szőllő-oázist hasznos gyümölcsfák kiséretében.
Az isztriai és magyar parton tehát a természeti viszony meg a vegetátió nagyon különböző. A magyar parton az örökzöld cserje és fa csak szálonként vagy termesztve nő (Quercus Ilex), csak itt-ott van kisebb babér- meg olajfaliget. Ez a vidék tehát a Flora Liburnica, vagy „regio Orni” vagyis a mannakőrisfa öve, még a lombhullató fák övének tagja, átmenő flóra, mint a Pó-völgyeé és sok másvidéki növénye van, kivált az illyr flórából.
Ellenben az örökzöld fák: a télizöld tölgyek (Quercus Ilex, Qu. semisempervirens, Qu. coccifera) seregesen csak a flóra Istriaca-ban (regio Myrti) és a flóra Dalmatica-ban lépnek fel uralkodnak jellemzetesen.
A vegetátió a tenger flóráján kivül, 3 övre tagozódik: 1. az alsó vagy partvidék (regio litoralis s. inferior) 456 m.-rig terjed. Ennek legalját kövér tengerparti füvek (Crithmum maritimum, Inula crithmoides, Cakile maritima, Euphorbia Paralias, Statice cancellata, Glaucium flavum, Sedum acre, Salsola Tragus stb.) növik be, fentebb pedig a bokor és kórós vegetatió következik; 2. az erdős-hegyes vidék (regio montana) 456–1140–1266 méter közt a Karszt és Velebit hegylánczán, magasabb völgyein és sikján pelyheslevelü tölgyekkel terjed; végre 3. a havasalja (regio subalpina) a kopasz tetőkön (Obrucs, Risnyák) kisterjedelmü, a legnagyobb Monte Santón (Sveto Bredo) 1755 méterig, a görög hegyeken is diszlő Prunus prostratával. A kopasz bércztetőt helyenként a Mughus-fenyő választja el az erdő tenyészetétől.
A hegyvidék erdeje leginkább bükk, közéje vegyül a csinos Telekia, speciosa Pyrethrum macrophyllum, Pedicularis brachyodonta, Cerastium decalvans, gyapjas ökörfark, szép ernyősek: Laserpitium marginatum, L. Siler Myrrhis odorata. A fák határából csak egyes kopasz tető emelkedik ki havasi és gyakran sziklás legelőjével. Jellemzők itt a Campanula Waldsteiniana, Calamintha és Arabis Croatica, Arenaria gracilis, Silene pusilla, Cardamina carnosa, Athamanta Haynaldi, Betonica Jaquinii, Asplenium fissum, Edrajanthusok, Primula Kitaibelii, Rosa gentilis, Erica carnea stb.
