Dolinák.

Teljes szövegű keresés

Dolinák.
A kisebb terjedelmű és mély tölcsérek (dolinák) meredek falu, élesszélű, tölcséralakú beszakadások, minthogy körülöttük az őket övező mészkő rétegeinek dülése nem változott. A tölcsérek feneke rendesen ki van töltve alul nagyobb törmelékekkel, ezek felett az eső által oda hordott agyagfölddel; legtöbbnél vízben sincs hiány és így növényzetben is gazdagok.
A számtalan dolina között különösen említésre méltó a Buccari vasúti állomástól nyugatra fekvő Ponikve-medencze, melynek kerülete 2.5 kilométer és melynek fenekén épült a hasonnevű falu. Feneke úgy, mint a legtöbbnél, 363hasadások által a Karszt barlang-rendszerével áll összeköttetésben. A dolinák keletkezése újabb keletű. A Karszt és déli lejtőjének hegyalakulása már befejeződött s megkapta mai szilárdságát. A dolinák maguk tanujelei annak, hogy itt a földrengés egymásután következő lökéseinek egész sora működött, mely mechanikai működéseknek szüleményei a függőleges beszakadások és a tölcséralakú dolinák.
De míg a dolinák falait képező mészkövek egyenes vagy kagylós törésű felületet mutatnak és a hasadéklyukak, melyekből a víz az agyagföldereket kimosta, sohasem függnek össze: addig a karszti völgyek (vagy terjedelmes medenczék) képződésénél réteghajlásokat találunk, még pedig a rétegek széthasadása nélkül. Itt tehát a földalatti erők inkább még lágy rétegekre, ellenben a dolinák képződésénél már is teljesen megszilárdult, ellentálló, kemény rétegekre hatottak. Völgyképződéskor a hegyek emelésénél és a völgyek sülyedésénél a földalatti rázkódások, földrengések, két egymást keresztező irányban működtek: az erősebbek délről északra növekedő erővel, a gyöngébbek nyugatról keletre. Az első rengési hullámirány működése által keletkezhettek a hoszanti völgyek (Recsina, Draga, Vinodol), a második hullámirány eredményezhette a harántul húzódó hegygerinczeket és a hegyektől körülzárt kerek vagy ovális alakú völgymedenczéket.

Karsztomlás a Batthyány-hegy lejtőjén.
(Saját felvételünk)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem