Fiumei káptalan
Fiumei káptalan
Fiume egyházi életében fontos szerepet töltött be a helybeli káptalan.
A társas káptalan létezése ősrégi, keletkezési idejét nem tudják. Az 1340. évből vannak számadásokról szóló adatok. Duinoi Erzsébet, a ki Fiuméban halt meg 1405-ben, e társas káptalannak adta a veprinázi Szüz Mária-kápolnát a hozzá tartozó ingatlanokkal.
1554-ben I. Ferdinánd megerősíti a társas káptalannak régi időktől élvezett kiváltságait. 1740-ből keltezett iratban az Ágostonrendiek elismerik, hogy a társas káptalan 5 század (tehát a XII. század) óta fennáll. Érdekes 1777-ben a fiumei főesperes nyilatkozata, mely szerint itt tulajdonkép a tersattói (Tarsactica) püspök székesegyházi káptalana volt és akkor lett társas káptalanná, mikor a püspökség megszünt, mely állítás a „tarsacticai” püspökség létezését vitatók javára szólna.
Megjegyzendő azonban, hogy Isztriában is voltak ilyen társas káptalanok, anélkül, hogy püspöki székhelyek lettek volna; továbbá némelyek szerint Nagy Károly idejében a polai püspökség ide át volt helyezve, ennek lehetett a mostani társas káptalan székesegyházi káptalana.
A káptalanban egykor 10 vagy 12 kanonok volt. 1596-ban egy jegyzőkönyv sürgeti a káptalant, hogy töltse be a szabályszerű 12 helyet; de 1827-ből egy másik jegyzőkönyv hivatkozik Duinoi Erzsébet végrendeletére, melyben csak 10 kanonokról van említés téve. Duinoi Erzsébet idejében kevesebb volt, később szaporodott a kanonoki székek száma, mi folytonos ingadozást mutat. 1296 táján 10 kanonok volt, 1544-ben 9, 1554-ben 10, a XVII. és XVIII. századon át 8, 1818-ban már csak 6, 1847-től 1870-ig 5, ma pedig csak kettő.
A plébánost a kanonokok közül mindig a városi tanács választotta; megerősítés végett azonban fölterjesztették a püspökhöz. Az új kanonokot pedig a dóm sekrestyéjében összegyült kanonokok választják és a választást a püspök elé terjesztik.
A káptalannak ezt a jogát bizonyítják a XV. és XVII. század okiratai; pl. a városi tanács mindig elismerte, csupán egyes kevésbbé fontos észrevételeket tett; Bottari megyés püspök 1729-ben, régi okiratok alapján fennállónak 100jelentette ki a fiumei káptalan választási jogát, kikötve a püspöki megerősítés szükségét. A főesperes és plébános állapította meg a jelöltet; ha ők ketten megegyeztek, a többieknek csatlakozniuk kellett; de ha nem egyeztek meg, titkos szavazásban a szótöbbség döntött.
1658-ban Pola püspöki vikáriusa Fiuméban járt és a társas káptalannak az ,,Insigne” czimet engedélyezte.
1663. julius 27-én Franossini püspök az egyházi látogatás alkalmával sürgette a latin szertartást; azonban megengedte, hogy a szent leczke és az evangelium illir nyelven énekeltessenek.
A fiumei Sz.-Vid templom belseje.
(Saját felvételünk)
Egy negyedszázad mulva Corniani püspök (1688) a társas káptalan tagjait a polai székhely díszjeleivel tüntette ki. A XVII. század végén Fiumében 25 pap volt, nem számítva ide a kanonokokat és szerzetesrendeket. II. József eltörölte a káptalant és a várost kettős plébániára (dóm és kapuczinusok temploma) osztotta fel; ekkor a kapuczinusok a stolán kivül 1100 forintot kaptak évente az állampénztárból. II. József halálával visszatértek az előbbi állapothoz és a káptalan 1790-ben újra megkezdte működését. 101De két évtized sem forgott le még, midőn választási jogukat elvesztették. A legutolsó autonom választás 1797-ben történt, 1811-ben Illyricum franczia kormányzója már úgy nevezte ki Livakot kanonoknak.
A folyó század elején a kanonokok I. Ferencz kegyelméből arany keresztet kaptak, mely egyik oldalán szent Videt ábrázolta; a másik oldalán a fejedelmi kegyet említi.
Minthogy a jövedelem csökkent, a megélhetés ellenben drágult, a kanonoki stallumok is üresek maradtak, olyannyira, hogy 1828-ban Livak volt kanonok, főesperes és plébános is egyszersmind; szintúgy utódja (1838-ban) Cimiotti Antal.
A kanonokokat hajdan presbitereknek hívták Fiaméban, csak a XIV. századtól fogva találkozunk a kanonok elnevezéssel.
A káptalan tagjai nagy részének nevét ismerjük; 1811-től 1896-ig következők voltak kanonokok:
Livak Ferencz, Cimiotti Antal, Visner József, Schrok Ferencz, Mateicich Ferencz, Sebastiancich Ferencz, Fiamin János, Poglayen József, Marsanich János, Cvetko János, Randich Jakab (czimzetes), Kubessa András (czimzetes), Malle Bernardin, Fulvi Miklós, Giuressevich József (czimzetes), Cassio József, Bedini Kajetán.
Jellemző, hogy 1456-ban a városi tanács azt kivánta a káptalantól, hogy ne válaszszon kanonoknak olyat, a ki nem tud latinul; azon időben a káptalan a glagolit nyelvet használta. Hasonló értelemben rendelkezett 1593-ban a polai püspök, eltiltotta a glagolit liturgiát és helyébe a latint irta elő. A városi tanács 1716-ban a kanonokoknak tanácsosi rangot adott. Érdekes, hogy csak 1786-ban szüntették meg a harangozást vihar alkalmával, akkor is azért, mert többször beleütött a villám a toronyba.
A plébánia egységes voltát két izben szakították meg; II. József, midőn a város nyugati részét a kapuczinusokra bizta, mely felosztás 1807-ig tartott; és Drenova különválása által, 1837-től a mai napig.
A káptalan jövedelmi forrásai nem valami fényesek. A fiumeiek vallásossága tartotta fenn ezt az intézményt; az a kevés ingatlan és tőke, a mit tulajdonuknak mondhattak, ajándékozás útján gyült egybe és egyházi ténykedésekhez volt kötve.
A káptalan a plébánosi teendőkért a tizednek egy negyed részét kapta; egy negyed jutott neki Bergudi és Icichi tizedeiből is; de ez utóbbi megszünt, mikor a jezsuiták Castuába jöttek (1637). Veprinazi birtokukat 1637-ben eladták. Ciculini János gróf (1745) a káptalannak ajándékozta a szent Jakabról nevezett apátságot Volosca mellett (Abbaziát); ezt 1750-ben eladták a jezsuitáknak; a rendnek 23 év mulva bekövetkezett felfüggesztése alkalmával Abbázia a fiumei főesperes-plébánosnak itéltetett oda mindenkorra.
Lépten-nyomon vesztett anyagilag a káptalan. 1788-ban eltöröltek sok jámbor társulatot, melyektől szintén volt némi mellékjövödelme. Sokat vesztett hitelezés útján vagy azért, mert elhanyagolta a betáblázást, vagy mert a franczia mozgalom idejében nem tartotta tanácsosnak köztudomásra hozni forgalomban lévő tőkéjét, avagy talán nem lehetett behajtani az összegeket az illetők rohamos elszegényedése miatt.
1816-ban csak mintegy 2–3 ezer forinton osztozkodott 6 kanonok.
A káptalan ingatlanai voltak:
| 2 ház, mindegyik két emeletes a Tre Re táján, becsár | 7,000 frt |
| a sekrestyésektől elfoglalt fundus, becsár | 200 frt |
| Szent-András felé egy ház, becsár | 1,980 frt |
| egy ház (két emeletes) Vito környékén | 1,680 frt |
| a szeminárium közelében egy (emeletes) ház | 1,200 frt |
| egy raktár | 400 frt |
| Cosalai és drenovai szőllők | 4,740 frt |
| szőllők Drágán | 520 frt |
| összesen | 17,720 frt |
102Ily körülmények között szükségessé vált az újjászervezés. A magyar vallásalapból óhajtották a káptalant anyagilag megerősíteni, felemlítve, hogy a mult század utolsó éveiben a vallásalapba tették át az Ágostonrendiek javait. De e kérelem akadályokba ütközött, mert a vallásalap egyéb czélokra van rendelve.
1838-ban Kiss Pál kormányzó alatt bizottság foglalkozott e dologgal. Megnehezítette az ügy lebonyolítását az is, hogy a káptalannak évi jövödelmét nem birták biztosan megállapítani: egyesek 4000 frtra becsülték, mások ellenben 2300 frton felül nem haladtak; most ha még a kanonokok számát emelik, jelentékenyen nőtt volna az az évi összeg is, melyet a káptalan segélyezése végett évente a vallásalaptól vártak.
A fiumeiek azonban ki akarták bővíteni a káptalant, s a 40-es években többször tettek ez ügyben lépéseket. A m. kir. helytartóság 1844-ben közölte a királyi elhatározást, mely szerint 3 kanonoki és 2 vikáriusi állás volt kilátásba helyezve; a városi tanács újra folyamodott 5 kanonoki stallumért, megigérte, hogy a város pénztárából is nyujt e czélra évi 400–500 frtot. Később azonban mégis apasztani kellett számukat.
