Fakikötő.

Teljes szövegű keresés

Fakikötő.
Ezen idő alatt kiépült a fakikötő (melyet 1892-ben az akkor elhunyt kereskedelmi miniszter emlékére Baross Gábor-fakikötőnek neveztek el). Ez egy 400 m. hosszu hullámgát és hét egyenkint 65 m. hosszu zárógát által védett, mintegy 6.5 hektár terjedelmű (360 m. hosszu és 180 m. széles) vízmedenczéből, egy 100 m. hosszu molóból és a megfelelő rakodópartokból áll s nagy kikötővel a Mária Terézia-hullámgát tövének átvágása által létesített 18 m. széles csatornával van összekötve.
A fakikötővel kapcsolatban a farakodóhelyek kibővítése czéljából feltöltöttek a Recsinán túl levő u. n. Brajdiczán 45,000 m2-nyi területet mintegy 200,000 frt külön költséggel. A Brajdicza a Deltával a Recsinán át vezető két vashíddal s a Delta várossal a Fiumarán át vezető két vasuti forgó híd által van összekötve.

Fiume. – A Mária Terézia-molo.
(Carposió felvétele)
Ugyanezen építési időszak alatt kiépíttetett továbbá a 350 m. hosszu Ferencz Szalvator-rakodópart s a 120. hosszu, 80 m. széles Mária Valéria-molo, 20 m.-rel megszélesbíttetett a keleti rakodópart, a helyi hajóközlekedés czéljaira a Lidoból kiágazólag egy 40 m. hosszu és 15 m. széles kis molot épitettek s a Mária Terézia-hullámgátat is 100 m.-rel meghosszabbíttották s a bergudi öbölben a torpedo- és vegyészeti gyár közt, közel az isztriai határhoz felépíttetett 1893–94-ben 17,000 m2-nyi területen az államilag segélyezett nagy hajógyár egy 100 méter hosszú, 80 m. széles 1:25 hajlású siklóval; továbbá még 1894-ben az államvasutak pályaudvarának sürgős kibővíthetése czéljából a kőolajkikötőtől keletre feltöltöttek 650,000 forint külön költséggel mintegy 84,000 m2-nyi területet. Ezen 185időszakban épült még a Rudolf-molón a IX., X. és XII. sz. tárház mintegy 350,000 frt költséggel, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank nagy elevátora a Ferencz Szalvatorrakodóparton 360,000 frt költséggel, egy kisebb tárház a Rudolf-molo tövén és egy a tengerészeti hatóság palotája előtt, egy 100 m. hosszu és 50 m. széles zárt fahangár a borraktározás czéljaira a Mária Valéria-molon 27,000 frt költséggel, végül a Ferencz Szalvator parton egy kétemeletes kávéraktár 1894-ben 280,000 frt költséggel. Erre az időre esik a magyar kir. államvasutak új pályaházának építése 1890-ben, a kikötő és pályaudvar villamos világítási berendezése 1892-ben és a városi vízvezetékkel kapcsolatos kikötőbeli vízvezeték létesítése 1894-ben.
A kikötő teljes kiépítése ezzel még nincs befejezve, sőt már a legközelebbi jövőre kilátásba van véve a Brajdicza-farakodóhely kiépítése s ott egy külön fapályaudvar létesítése, továbbá a nagy kikötőben a Mária Teréziahullámgát meghosszabbítása 70 méterrel. Jelenleg épités alatt vannak és 1898 évi augusztus hó végére a következő munkák készülnek el:
a) a Mária Valéria mólótól nyugatra a kőolajkikötő felé egy 700 fmtr. hosszú partfalfeltöltés 4.45 hektár területtel, ugyanitt a régi naszádkikötő feltöltése s a feltöltés nyugati végén egy 50 m. hosszú és 25 m. széles uj naszádkikötő épitése;
b) a Bergudi-hajótelepen az úszódokk számára egy 150 m. hosszú és 60 m. széles kikötőmedencze, 80 m. hosszú hullámgáttal, 1–1 hektár feltöltéssel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem