Szenttamás.

Teljes szövegű keresés

Szenttamás.
Szenttamás községben 1840-ig nem volt külön népiskolája; a tankötelesek a szomszéd városrészek iskoláiba jártak. Rosenbach Jakab Vincze, főegyházmegyei pap († 1840.) összes vagyonát a Szenttamás községben fölállítandó iskolára hagyta; a mihez járult még Miskolczy Márton, esztergomi nagyprépost, Scitovszky herczegprímás és mások alapítványa. Kezdetben egy terem szolgált helyiségül a fiúk és leányok számára. 1865-ben a leányok az irgalmas nővérek vezetésére bízott vízivárosi leányiskolába kerültek; de még így is szűk volt a helyiség a mind nagyobb számban jelentkező fiúk számára. 1876-ban egyesek, főleg Simor János nagylelkű támogatásával az épület csinosabb, nagyobb alakot nyert. 1878-ban az osztatlan négyosztályú elemi fiúiskolának csupán az első és második osztálya maradt Szenttamáson, a harmadik és negyedik osztályt a vízivárosi fiúiskolában oktatták. 1893-ban második tanteremmel bővült s az iskola, a Vízivárostól külön választatván, négy-osztályúvá fejlődött egy igazgató-tanítóval és egy segédtanítóval. A négy külön város, illetve község 1895-ben törvényesen egyesíttetvén, a szenttamási fiúiskola a szükségnek megfelelően tovább fejlődött; és ez idő szerint négy tanító vezetése alatt négy osztályból áll, melyek közül a III. és IV. osztály egyesített. Az iskola igazgatója: Keményfy Kálmán, vízivárosi plébános.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem