Szentgyörgymező.

Teljes szövegű keresés

Szentgyörgymező.
Szentgyörgymező a múltban fiókegyháza lévén a vízivárosi plébániának, külön iskolája nem volt, hanem a vízivárosi iskolát látogatták az itt lakó szülők gyermekei. 1801-ben a plébániával egy időben keletkezett az iskola is, a melyben hosszú ideig csak a kántortanító foglalkozott a tanítással. 1856-ban az iskolaépület, a község és a herczegprímás hozzájárulásával egy második teremmel bővült s egy segédtanítói állást is szerveztek. A tanköteleseknek mindinkább szaporodó száma miatt újabb tanterem fölállítása válván szükségessé,1887-ben Simor János czélszerűen berendezett óvót és leányiskolát emeltetett s ez idő óta 121a leányok, a fiúktól elkülönítve, ez iskolába jártak. A városrészek egyesítése után, a város közönsége a nevelés-tanítás és egészség követelményeinek mindenben megfelelő, új épületet emelt, melyben egy igazgató-tanító és egy osztály-tanító vezeti a négyosztályú iskolát. A leányiskolában és óvókban három irgalmas nővér működik. Az iskolaszék elnöke: Perger Lajos esperes-plébános.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem