Képviselő-választások. Hám János.

Teljes szövegű keresés

Képviselő-választások.
Hám János.
A képviselőválasztások már hadikészülődések közepette folytak le. Esztergom vármegye dunáninneni kerülete Zsitvay Józsefet, a párkányi Varga Benedeket, Esztergom városa pedig Besze Jánost választotta a július 2-ára egybehívott országgyűlésre képviselőül. Ez időtájt töltötték be az esztergomi érseki széket. E magas egyházi méltóságra a kormány Hám János szatmári püspököt ajánlotta, a kit V. Ferdinánd király június 25-én kinevezett. A kinevezésről csak július elsején értesült Hám János püspök, midőn Szatmárról visszatért a fővárosba, hogy az országgyűlésen részt vegyen. Az ország prímásaként ő is tagja volt az Innsbruckba menesztett küldöttségnek, majd onnan visszatérve, jelen volt az országgyűlés főrendiházának tanácskozásain. Prímási székhelyét azonban sohasem foglalta el. 1848 őszén a pesti Szervita-rend házában lakott, majd a budai prímási palotába költözött. Mikor Windischgrätz herczeg bevonult a fővárosba, a teljhatalmú fővezér unszolására, a püspöki kar nevében körlevelet intézett minden egyházmegyébe, a papsághoz. E körlevél miatt a honvédelmi bizottmány minden vagyonát zár alá vette. A mint azonban az osztrák sereg kiürítette a fővárost, 1849 április 22-én Hám János is menekült. Mialatt Bécsben tartózkodott, az udvar részéről felszólították, hogy mondjon le a prímási méltóságról. Hám János, a ki egész életét csak a jótékonyságnak és a vallásos cselekedeteknek szentelte, készséggel eleget tett a felhívásnak, s július hó 17-én aláírta lemondását, majd a szabadságharcz befejeztével, visszatért egykori püspöki székhelyére. (Irsik Ferencz: Hám János élete.)
Mikor a délvidéki lázadás és a horvát pártütés egyre jobban terjedt, s az országgyűlés Kossuth Lajos megrázó beszédének hatása alatt, 200.000 katonát szavazott meg, az újonczozás az egész országban megindult. A védelem szervezésével egyidejűleg, a kormány a várakat igyekezett biztonságba helyezni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem