A nemzetőrség Komáromban.

Teljes szövegű keresés

A nemzetőrség Komáromban.
Az 1848 augusztus 8-én tartott közgyűlésen felolvastatott Mészáros Lázár hadügyminiszter leírata, melyben az Esztergom vármegye nemzetőrséget Komáromba rendelte. A vármegye közönsége e leirat értelmében az 1425 főnyi nemzetőrség felé csakhamar talpra állítja, Kruplanicz Kálmán és Bakta Adolf esküdtek még aznap összeszedik a Libád, Kicsind, Párkány, Nána, Kőhídgyarmat, Kéménd helységekben összeírt nemzetőrség felét, Kovács Pál pedig Ebed, Muzsla és Béla helységek nemzetőreit Dunamócson összpontosította, hogy itt bevárják az esztergomi nemzetőröket, s hozzájuk csatlakozzanak. Az Esztergom városi nemzetőrök két százada aug. 10-én indult el Besze János őrnagy vezetése alatt a városháztérről, miután Ürge József városi káplán szent misét mondott. Párkányban és Dunamócson hozzájuk csatlakoztak az Esztergom vármegyei nemzetőrök, így számuk az ezerkétszázat jóval meghaladta. A nemzetőrök ötszáz előfogaton érkeztek Komárom alá, melynek kapuit zárva találták. Besze János ekkor beszédet intézett hozzájuk, mire egy küldöttséget választottak, mely felszólította Mertz várparancsnokot a vár feladására. Mertz engedett a felszólításnak, s erre az esztergomi nemzetőrök augusztus 11-én este 7 órakor bevonultak Komáromba. Alig néhány hét mulva újabb leirat érkezik gróf Battyhány 403Lajos miniszterelnöktől, melyben 226 nemzetőr kiállítását rendeli el. A vármegye kiállítja ezeket is, a kik Váczra mentek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem