Elpusztult falvak a XVIII. sz. elején.
Elpusztult falvak a XVIII. sz. elején.
A szatmári békekötéstől egész az 1848–49. évi szabadságharczig, tehát majdnem másfélszázadig terjedő korszak a helyreállítás, az anyagi megerősödés nagy munkájának volt szentelve. A török háborúk, de még inkább a szabadságharcz alatt elpusztúlt a vármegye. Az 1696. évi összeírás adatai még sokkal kedvezőbb viszonyokat tűntetnek fel, mint a szabadságharcz utáni állapotok. 1703-tól 1710-ig szinte állandó volt a harcz vármegye területén. Mikor a kuruczok Érsekújvárt ostromolták, a párkányi járás egész lakossága szétfutott. Az 1706. évi ostrom alkalmával az Esztergom vidéki falvak mind elpusztúltak, 1709-ben pedig Heister császári fővezér az Érsekújvárhoz eső falvakat pusztította el, hogy az őrség élelmezését megnehezítse. Kuckländer parancsnok Párkány, Szentgyörgymező és Mócs falvak lakosait elűzte, míg Süttő, Dorog és Németszőgyén lakosait a várba költöztette. Mindezek a falvak teljesen elpusztúltak. A vármegye nyomorát megható színekkel ecsetelte az az emlékírat, melyet a vármegye követei 1711-ben a Pozsonyban egybegyűlt rendek elé terjesztettek. Ekkor már véget ért a labancz országgyűlés is Pozsonyban, hova a vármegye 1708-ban Nedeczky Mihályt, egykori főjegyzőjét küldte követül, a ki mellé később Mecséry Ádám II. alispán csatlakozott. (Zsilinszky: Az 1708. orsz. gyűl.)
