Az 1802., 1805. és 1808. országgyűlések.

Teljes szövegű keresés

Az 1802., 1805. és 1808. országgyűlések.
Az 1802. évi országgyűlés, melyre a vármegye Miklósffy Imre első alispánt és Andrássy István aranysarkantyús vitézt, a város pedig Falk Bálintot és Vörös Mihályt küldte ki követekűl, a vármegye portáinak számát 53-ról 59-re akarta felemelni, de a vármegyei követek felszólalásai következtében 56-ban állapodtak meg, a mi, tekintettel a növekvő hadi adókra, jelentékeny újabb terhet hárított az adózók vállaira. Az 1805. évi országgyűléseken a hadi adók mellett a magyar nyelv ügye is szóba került. A vármegye követei, Miklósffy Imre és Szabadhegyi Pál főszolgabíró szintén felszólalnak a magyar nyelv érdekében, mely új hódításokat tesz. 1807-ben ugyanezeket küldte fel a vármegye követekűl, míg a város Falk Bálint helyett Muzsik Ferenczet választotta meg, a ki mellett Szilva Mihály, az 1805. évi követ jelent meg az országgyűlésen. Az 1808. évi országgyűlést, melyen a vármegyét Miklósffy Imre alispán és Szabadhegyi András táblabíró képviselték, főleg a nemzeti katonai akadémia alapítása tette emlékezetessé, mely alkalommal az esztergomi főkáptalan hazafias áldozatkészségének fényes tanújelét adta. Ürményi Péter, a főkáptalan követe, még a törvényjavaslat tárgyalása alatt 1000 rajnai forintot ajánlott fel az akadémia javára. Példája buzdítólag hatott a főkáptalan tagjaira, a kik közűl Besznák Pál 4000, Raucher Miklós, Gosztonyi István, Beerenknopf Ignácz, Szalay János, Kramer Ferencz, Stipsich János egyenként 1000–1000, Arady János érseki helynök 1500, Keller György 500, Alagovich Sándor 3000 forinttal járúltak a nemzeti katonai 395intézet felállításához. Ehhez járúlt még Károly Ambrus herczegprímás 20.000 forintos adománya. (Országgyűlési iratok.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem