Apafi Mihály kiáltványa.

Teljes szövegű keresés

Apafi Mihály kiáltványa.
A párkányi kudarcz után a török had Érsekújvárt ostromolta, melynek eleste után (szept. 26.) roppant terület került a törökök uralma alá. Ahmed basa nagyvezér ekkor egész Magyarországot fel akarta szólítani a meghódolásra. Eszközül Apafi Mihály erdélyi fejedelmet szemelte ki, a ki Óbudáról Esztergomon át, okt. 18-án érkezett a török táborba. Apafi csakugyan kibocsátotta kiáltványát Magyarország népeihez, de nagyobb hatást nem ért el.
358A nagyvezért, Érsekújvárról Esztergomba visszatérőben, gróf Zrinyi Miklós útközben hadával megtámadta és sikerült neki a rabok egy részét kiszabadítani; későbbi támadásaival is állandóan nagy félelemben tartotta a török tábort. Zrinyin kívül még a komáromi hajdúk is folyton nyugtalanították a törököket, főleg a párkányi vereség miatti bosszúérzetük következtében. Midőn az esztergomi törökök Nógrádba mentek pusztítani, visszatérésüket a hajdúk az esztergomi híd felégetésével akarták megakadályozni. A híd 1000 török lovas őrizetére volt bízva, de ezek egyrészt megúnták az őrködést, másrészt Érsekújvár eleste óta különben sem tartottak támadástól, egy részük tehát szintén Nógrádba ment portyázó kirándulásra. Ezalatt Komáromból 500 lovas és 50 gyalogos észrevétlenül Párkány alá lopódzott, s a Dunán horgonyzó két, hadi szekerekkel megrakott hajót, valamint az esztergomi hídat felgyújtották és az eléjük siető törököket részint levágva, részint megfutamítva, gazdag zsákmánynyal tértek vissza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem