A mohácsi ütközet.

Teljes szövegű keresés

A mohácsi ütközet.
Akkor, a midőn Lajos király felkötötte a hadikardot, Szalkai érsek is megjelent a tolnai táborban, fegyvereseivel együtt, honnan a királyt a mohácsi csatába kísérte az utolsó lovas csapatban. A király oldala mellett foglalt helyet s vele maradt a harczmezőn. Mint egyik történetírónk megjegyzi: „az a dicsőség jutott neki osztályrészül, hogy a mohácsi gyászmezőn hazájáért meghalhasson, s egy sírba temetkezhessék a nemzet nagyságával.” (Török i. m. 165.)
A mohácsi csatavesztés (1526. aug. 29.) hírére Mária királyné és a vagyonos budai lakosság nagyrészt hajókon menekült Pozsony felé, de Esztergomnál Orbáncz Endre esztergomi várparancsnok megrohanta és kifosztotta a hajókat.
A mint pedig a törökök közeledtéről értesült a hős várparancsnok, a várat hűtlenül elhagyta; helyét azonban a szerényebb származású Nagy Máté vitézül betöltötte. (ifj. Palugyay i. m. II. 10.)
Szulejmán a mohácsi csata után Budára tartott, a hol szept. 12-én tartotta bevonúlását.
A fürgelábú török lovasság szept. 12–20 közötti időben Esztergom vármegyét is bekalandozta és útközben rabszíjra fűzte a védetlen lakosságot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem