Ó-alluvium.
Ó-alluvium.
Gyakran látjuk a vizeknek hatását a lapályon és a hegyek lábainál ott is, hol ma már víz nincsen. Vannak elhagyott folyammedrek, kiszáradt tó-medenczék, melyek ó-alluviumban képződtek, illetőleg töltődtek fel. Hajdan a folyóvizek a hegyek és domblánczok között szabadon csapongtak a völgy egész 16szélességében és általában a folyó partját töltötték fel, hogy nagyobb árvíznél ezt a természetes gátat áttörve, felkeressék a mélyebb helyeket.
Ó-alluvialis az a másodlagos terrasz, mely a Sebes-Körös balpartján Rév, illetőleg Krajnikfalvától Nagyváradig húzódik. Ez az ó-alluvialis terrasz, mint ezt a Kolozsvár felé vezető vasút átmetszéseiben láthatjuk, legnagyobb részben agyag- és kavicsból áll. Ezen az ó-alluvialis terraszon fekszik a volfi erdő és Fugyi-Vásárhely belsősége. A volfi erdő felső sarkától délnek és délkeletnek fekvő terraszok, valamint Rontó, Hájó és Kardó dombjai azonban már diluvialis eredetűek. A folyók felső völgyeiben az ó-alluvialis terraszok jóval magasabban feküsznek a folyók jelenlegi vízszinénél. E jelenségből következtetni lehet arra, hogy a folyók felső völgyei kimosás útján állottak elő. Ezzel ellentétben a síkságon meg lehet állapítani, hogy a folyók völgyei lassanként feltöltődnek.
Régibb alluvialis terraszokat, melyek megelőző korszakból származó kőzetek átmosódásából állottak elő, a Fekete-Körös völgyében is találhatunk.
A bihari cseppkő-barlangokban a mészkövek képződése egyre tart; a völgyekben itt-ott forrás mész-padokat találnak, melyek barlangi forrásból ülepedtek le, tehát jelenkoriak. A Félixfürdő vize a forrásnál ma is rak le mész-tufát. Ó-alluvialis az a mész-tufa, melyet a Püspökfürdőben találunk, úgyszintén az is, mely a hájói kápolnánál és a rontói gőzmalomnál lerakódott. A Püspökfürdő környékbeli mész-tufák általában tele vannak csigákkal.
A síkságon a praehistoria emberének nyomait nem találjuk; a mint Szabó József is mondja, az Alföldön a praehistorikus ember sohasem találtatik a legnagyobb depressio területén. A diluviumban (neolith és palaeolith kőkorszakban), sőt valószinűleg az ó-alluviumban (bronzkorszak) a sikságot víz borította, ott ember nem üthette fel lakóhelyét. Az ős-ember nyomait tehát a síkság kiemelkedő helyén kell keresni.
Nagyvárad környékén dr. Tóth Mihály igen sok kova- és obszidian-szilánkot, kőékeket, vörösréz baltát, csákánynyá élesített szarvasaggancsot, kezdetleges cserépedényeket talált, melyekből megállapította, hogy „Nagyvárad környékén az ősember élt már azon korban, mely a praehistoriában bronzkorszakkal van jelölve.” De valószinűleg élt már ezt megelőzőleg a diluviumban, vagyis a kőkorszakban, a barlangi élet korszakában. A bronzkorszakból találtak embercsontokat is. De Bihar-megyében oly embercsontokat, melyeknek negyedkori vagyis diluvialis eredete kétségtelen módon ki lenne mutatva, eddigelé nem leltek. E czélból pedig gondosan átkutatták a biharmegyei barlangokat, az igriczi, oncsászai és fericsei barlangokat. Dr. Primics György az oncsászai és fericsei barlangokban a barlangi medve és barlangi hiéna csontjan kivül macska- és kutyaféle állatok csontját szedte össze, de ősemberi csontokra nem talált. Az Élesddel semben fekvő igriczi vagy pesterei, néha esküllőinek nevezett csontbarlangot már a század elején átkutatták. A Hazai Tudósítások czímű folyóirat már 1806-ban emlékezik meg e barlangról. Téglás Gábor tanár pedig 1884-ben az Akadémia ülésén ismertette az innen kikerült barlangi medve (Ursus spelaeus) koponyáját. Az igriczi barlangba az állatok csontjait a mészkő-hegy tetején levő nyilásokon az eső mosta le fokozatosan.
A diluvium fő emlős-állatának, a mammutnak csontjaira többször akadtak a megyében, így 1894-ben Zsáka határában, a Kálló csatorna ásásánál. Körös-Tarján község határában Steiner Lipót pusztáján kútásás alkalmával 14 méter mélységben egy 2.65 méter hosszú mammutagyarat találtak. A nagyváradi Körös oldaltetőn, a mint Tóth Mihály említi, 1894-ben földforgatás 17közben a harmadkori fő emlős-állatnak, a mastodonnak csontjai kerültek napvilágra.
A Sárrét altalaja diluvialis. A diluvium már az erősebb vízi tényezők hatását jelzi. A szó eredete a bibliai özönvízre vall, a geologus azonban a történeti időt megelőző azon korszakot jelzi e szóval, melynek jellegét a víz és főleg a glecserek működése adja meg. A jég és hótömegek elolvadásából keletkezett hatalmas vízár hordalékát, a glecserek által porrá őrölt, a szél által séjjel hordott kőzetek lerakódásait (kavics, homok, agyag, lősz), a geologus a diluviumba sorozza.
