Az 1593-iki nemesi felkelés.
Az 1593-iki nemesi felkelés.
1593 nyarán Murad szultán 160.000 főnyi haddal Nándor-Fejérvárról megindulva, Sziszek eleste után a harczias Szinan nagyvezért állította serege élére, a ki egymásután foglalta el a többnyire német zsoldos hadaktól védett dunántúli erősségeket. E hírre Pálffy Miklós főkapitány hadba szólította a nemességet. Bars vármegye 1593 szept. 9-én Újbányán tartott közgyűlésén részleges nemesi felkelést rendelt el, melynek kapitányai Puska János és Simonyi Gáspár lettek. A nemesi felkelést okt. 20-án Érsekujvárra, s onnan Komáromba rendelték. A barsmegyei nemesi felkelés különösen kitett magáért. Vezére: Tapolcsányi János gazdag zsákmányt szedett össze a hadjárat alatt. November 18-án a vármegye nemességét Szent-Benedeken találjuk, hol a következő évi nemesi felkelésnek Dóczy Imre lett a fő- és Simonyi Gáspár az alkapitánya. (Szombathy I. Barsi Ellen. 1893.) A nemesi felkelés ezután Fülek ostrománál jelent meg, hol a nov. 27-iki győzelem kivívásához nagyban hozzájárult. Fülek visszaszerzése után nagy terület szabadult fel a török iga alól. Pálffy a rendeket a hadjárat továbbfolytatására buzdítván, 1594 febr. havában Lévára küldetett, hol Dóczy Imrével, a barsi nemesi sereg főkapitányával haditanácsot tartván, őt Drégely várába rendelte. Ezen harczokban Majthényi László zólyomi főispán, Saskő várának ura, híres hadvezér is részt vett.
Tapolcsányi János erőszakos, hatalmaskodó ember lévén, sok panaszra adott okot. Többek között a nyulszigeti apáczák is panaszt emeltek ellene, hogy Koloshoz tartozó jószágaikat sorban elfoglalta. Az 1597. évi országgyűlés azután a panaszok megvizsgálására bizottságot küldött ki. E bizottság azonban aligha járt el megbizatásában, mert Tapolcsányi János 1598 aug. 1-én elhalt. Sírkövét a kistapolcsányi templom helyreállításánál 1779-ben találták meg és az új templom falába falazták.
1594 tavaszán Mátyás főherczeg vette át a magyarországi hadak vezérletét és a hadjárat csakhamar megkezdődött. Az árp. 10-én Taszáron tartott közgyűlés a vármegyei felkelt nemességet 345Esztergom ostromára küldötte. Május 27-én már az ottani táborban találjuk a vármegyei nemességet. Az ott megtartott részleges országgyűlésen Bars vármegyét Kálnay Albert alispán és Kókay György képviselte.
TAPOLCSÁNYI JÁNOS SÍRKÖVE A KISTAPOLCSÁNYI TEMPLOMBAN.
Saját felvételünk
Az aug. 20-án Taszáron megtartott közgyűlésen a vármegye újabb nemesi felkelést rendelt el, mely alkalommal a vármegyei sereg fővajdája Nagy Albert, alvajdája pedig Simonyi Gáspár lett. De az ez évi hadjáratot nem koronázta siker, sőt Szinán pasa szept. 29-én már Győrt is bevette és Komáromot kezdte szorongatni, midőn onnan, október végén, váratlanul visszavonult.
A sikertelenség fölötte lehangolta az országot, mi megnyilatkozik az 1595. évi jan. 2-án Szent-Benedeken tartott vármegyei közgyűlésen is, honnan Lipcsey János és Bálványi István küldettek követekül az országgyűlésre.
1595 tavaszán megújult a háború és Pálffy és Nádasdy fáradozásait siker koronázta, mert Mansfelddel egyesülten sikerült Pálffynak Esztergomot visszavenni. A következő évben a háború ismét kezdetét vette, csakhogy a hadjárat szintere az ország déli részébe és a felső Tisza vidékére tétetett át.
Míg a vármegye fegyverfogható fiai az ország más vidékein véreztek, az alatt a török gyakran betört a védtelen vármegye területére. Már 1594-ben nagy pusztítást vitt véghez. 1595-ben is gyakran kalandozták be a vármegye területét egyes portyázó tatár csapatok.
A mezőkeresztesi csata kimerítette a harczoló felek erejét és a következő 1597. évben látszólag fegyverszünet volt, de 1598-ban Pálffy Miklós és Schwarzenberg Adolf visszafoglalták Győrt, Tatát és Palotát.
Ibrahim nagyvezér hazánk észak-nyugati részének elpusztításával akarta bosszúját kitölteni. Kálnay Albert Geletnekről már 1599 febr. 12-én értesíti Körmöczbánya városát a közelgő veszélyről, mire a városi tanács, a többi bányavárosokat közös védelemre szólítja fel. Újbánya város május 17-én már arról értesül, hogy a tatárhad Buda környékéről Drégely alá vonult. A nyáron még békét élvezett a vármegye. A mint azonban a nép a termést betakarította, már mindenfelől rémhírek érkeztek. Okt. 9–10-én a tatárhad Hont vármegyéből Szent-Benedekhez érkezett, útközben elpusztítván a Csejkőhöz és a Szőlőshöz tartozó falvakat, hogy onnan a bányavidék felé kerüljön. Thurzó György, a későbbi nádor azonban elzáratta a Garam völgyét és Bélaváry Dávid, az esztergomi érsek szent-kereszti uradalmának tisztje, a felkelt jobbágyság élén megakadályozta a betörést.
KOLONICH SIGFRID.
Az országos képtárból
E közben Ibrahim is megérkezett a törökökkel és az Érsekújvár és Léva közötti vonalon egész Ürményig jutott, hol táborba szállott (Istvánffy XXXI. 823), de innen visszafordult és elvonult. Czélja inkább az volt, hogy a királyt békére kényszerítse. A vármegyében maradt tatárhaddal a vármegyei urak gyorsan elbántak. Okt. 11-én Szent-Benedeknél a tatárok visszaveretvén, Verebély felé vonultak és útközben az egész vidéket elpusztították. Zlatháry Márton, a szent-benedeki uradalom tisztje és Bélaváry mindig a sarkukban voltak, de azért még okt. 29-én is tartózkodtak kozákok 346Zsarnóczán, a kik a tatai had vezetői voltak. Ellenben Körmöcz vidékéről a tatárhad már ekkor eltakarodott, de azért a város a polgárőrséget még egy időre kirendelte. (Matunák Mihály, korponai vár. Fels. népisk. ért. 1898/99.)
1602 után Léva a koronára szállott. Azonban a vár tulajdonképeni ura, mint tudjuk, ekkor Perényi Zsófia férje: Kolonich Sigfrid volt, a ki időközben honfiusíttatván, a vármegye ellenszenvét vele szemben némileg csökkenteni tudta s a várat még jó ideig megtartotta.
A folyton tartó háborúnál még nagyobb csapás volt, hogy az 1602. év folyamán mintegy 10,000 vallon s német zsoldos tanyázott Pozsony és Nyitra között. Ezek Bars vármegyét sem kimélték és még a törököknél is több kárt tettek. De másfelől az esztergomi őrség is sok panaszra adott okot. A vármegye már 1603-ban oda utasította a követeit, hogy az országgyűlésen gróf Athhan esztergomi kapitány erőszakoskodásai és az esztergomi szabad hajdúk garázdálkodásai ellen szólaljanak fel. (Bottka, Barsv. oklt. 149.)
BOCSKAY ISTVÁN.
Az országos képtárból
1603 augusztus 19-én Dóczy Andrást nevezték ki a vármegye főispánjává (u. o. CLI. okl.), a ki egyúttal főpohárnok is volt; de a vármegye nem igen örült e változásnak. Dóczy minden inkább volt, csak főispán nem. Legtöbbnyire távol volt és mint szatmári kapitány állandóan várához volt kötve, de különben is egyike volt ama kor leggyűlöltebb alakjainak.
A vármegye urai, magukra hagyatva, Zmeskál Jaroszló alispánnal élükön, saját belátásuk szerint intézkedtek. Mint ekkoriban túlnyomóan protestáns nemességet, első sorban a vallásügyi sérelmek foglalkoztatták. Az 1604 decz. 30-án tartott közgyűlés e tárgyban adott utasítást az országgyűlésre küldött követeknek és tiltakozott az 1604. évi törvények közé utólag bevett vallásügyi czikk ellen, nehogy azonban lázongóknak tünjenek fel, hódolatteljes áldozatkészségüket határozottan megigérték.
