Léva.

Teljes szövegű keresés

Léva.
3. Léva. A selmeczbányai hegység déli nyúlványainál elterülő síkság kezdetén, félkör alakban domboktól körülvéve fekszik Léva. Vára a tatárjárás utáni időben épült, mert a XIV. század kezdetén már tekintélyes erősség volt, s Csák Máté hatalmába került. Károly király csapatai hasztalanul ostromálták, mert várnagya: Gyula, egész Csák Máté haláláig megtartotta urának, de halála után önkényt meghódolt Károly királynak, (1321), a ki a várat csakhamar birtokába vette (Botka: Csák Máté és kortársai. 67 l.) s kormányzását királyi várnagyokra bízta. Első várnagya Becsei Imre lett. 1367-ben a vár javadalmainak egy része László opuliai (oppelni) herczegnek adatott át, de a vár továbbra is megmaradt a király birtokában. 1377-ben a vár Erzsébet királynő birtoka, a ki ez év junius 8-án kelt levelével ujfalusi (Garam-Újfalu) jobbágyainak évenkénti adózását lejebb szállította. (Kubinyi Fer. Hontv. okl. 279.) A vár javadalmainak egy része 1381-ben Deméndi László nagyváradi püspöknek engedtetett át. Zsigmond király 1395-ben Lévát Sárai Lászlónak, a Lévai család ősének adományozta. (Uj Magy. Muz. 1860., II., 117.) A Lévai család csakhamar kiterjesztette uralmát a várat környező helységekre, úgy hogy egy 1506-ban kelt oklevél szerint már a következő helységekben levő birtokok tartoztak hozzá: Kelecsény, Podluzsány, Keszi, Solymos, Bars, Csütörtökhely, Mohi, Győrőd, Töhöl, Pathy, Lök, Várad, Lerk, Kis- és Nagy-Szecse, Nagyod, Olvár, Ladány, Sáró és Mikola. Léva ettől kezdve az egész középkoron át a Lévai család birtokában maradt. További sorsát külön fejezetben tárgyaljuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem