Újbars.

Teljes szövegű keresés

Újbars.
Újbars, garammenti magyar kisközség, Óbars szomszédságában, 1293, túlnyomóan ev. ref. vallású lakossal. E község már a pápai tizedszedők jegyzékében Chuturtkhel (Csütörtökhely) néven szerepel. Még 1506-ban is, a mikor a Lévaiak és a Harasztiak az urai, Chetertekhely néven találjuk említve; de azután a másik Barssal egy joghatóság alá kerülvén, kapta az Újbars nevet. A lévai vár uradalmai közé tartozott és annak urai voltak a birtokosai. A XVII. század első felében itt tartotta a vármegye nehány gyűlését. 1663 okt. 30-án itt táborozott Apaffi fejedelem. 1663-ban a törökök teljesen elpusztították, de lakosai egy évvel később ismét visszatelepedtek. 1704 decz. 3-án II. Rákóczy Ferencz oltalom-levelet ad az új-barsiaknak. A mult század elején még híd kötötte össze Ó-Barssal, melyet azonban már a század közepén a jégzajlás elpusztított. 1859-ben a község tűzvésznek esett áldozatul. A herczeg Eszterházy családtól a birtokot a Schöeller család vette meg, melynek itt ménese van. A község határában hajdan Zsengő nevű falu állott, melyről 1342-ben találunk említést. Kath. temploma 1811-ben épült. A református templomot 1791-ben építették. A községhez tartozik Sándorhalma puszta is. Postája Nagykálna, távirója és vasúti állomása Léva. 77Újbarson születtek Vécsey József (1800) és Repiczky János (1817), a Magy. Tud. Akadémia tagjai.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem