Végső Napoleoni harczok.
Végső Napoleoni harczok.
Míg Napoleont 1810-ben kötött házassága közelebb hozta a Habsburgokhoz, régi barátságos viszonya Oroszországhoz egyre lazult. 1812 óta nagy előkészületeket tett az oroszok megtámadására és I. Ferencz király is kénytelen volt vejének segélyt adni. Ezért tehát június 29-én felszólította az országot, támogassák az országgyűlésen megajánlott segélyen felül is adományokkal, sőt a vármegyére bizonyos számú újonczot vetett ki.
Szabadka városa, mely 1812. évi augusztus 3-án tárgyalta a királyi leiratot, engedelmeskedett. A tanács 39 újonczot, 8 lovat s a beteg katonák számára 10 akó bort szavazott meg. Ezenkívül gyorsan előteremtették az 1811–12. évi 186országgyűléstől megszavazatt hadisegélyből a városra eső ötezer pozsonyi mérő búzát és a 7500 pozsonyi mérő zabot, melyet Bajára fuvaroztak. Bács-Bodrog vármegye ellenben az 1813. évi május hóban tartott közgyűlésében oly irányú határozatot hozott, hogy a kért pénzt, élelmet és újonczot csak az esetben hajlandó megadni, ha azt az országgyűlés megszavazza. A vármegye rendei tehát kérik ő felségét, hogy az országgyűlés mielőbbi összehívása iránt intézkedjék.
Napoleon oroszországi hadjárata után I. Ferencz is csatlakozott a nagy szövetséghez, hogy a világuralomról lemondani nem tudó császárral megküzdjön. 1812–13. év telén ismét nagyarányu hadikészülődések folytak. Ferencz király 1813 február 23-án felszólította a vármegyét, hogy a háború folytatásához újonczokat és hadisegélyt adjon. Szabadka ismét 42 újonczot és 17 pótlovat adott a Hohenlohe-féle dragonyos-ezred számára. Mivel többek között Bács-Bodrog vármegye sem fejtett ki valami nagy buzgalmat a hadisegély és az újonczok kiállítása érdekében, mert csupán az önkénytes adományokat s az önkényt jelentkező újonczokat szolgáltatta be, a nádor július 13-án újabb felhívást intéz a vármegyékhez és a városokhoz, hogy e fontos pillanatban, mely hivatva lesz a monarchia sorsa fölött dönteni, tehetségükhöz képest, minél bővebb segélyt szolgáltassanak. A felszólítás használt. A vármegye hozzáfog a még be nem szolgáltatott adományok behajtásához, azonkívül 53 könnyű lovas kiállítását határozta el; de ezeknek a felszerelése sok nehézségbe ütközött, mert a megyei hadipénztárnok számadásaiban 42.503 frt hiány mutatkozott. Az önkényt gyűjtött adományok bejelentésére pedig gróf Brunswick József vezetése alatt küldöttséget menesztett Bécsbe. Szabadka városa ellenben 35 könnyű lovast állított ki, ezenkívül 1814 január és február havában 90 újonczot küldött Zomborba, a Ferencz Károly főherczeg nevét viselő ezred számára.
A háborún kívül 1814-ben a török földön kitört pestis-járvány is fenyegette a vármegyét. A vármegye az óvóintézkedések foganatosítására külön járványbizottságot választott, de a járvány hazánkat szerencsére elkerülte. Arra a hírre, hogy Napoleon elhagyta Elba szigetét, I. Ferencz király márczius 29-én új segélyre szólította fel az országot. De míg a vármegye az újonczok kiállításával bajlódott, a szövetségesek Waterloonál döntő győzelmet arattak Napoleon fölött, a kit utóbb Szent Ilona szigetére száműztek.
A háború befejeztével, 1815 deczember 21-én, visszatértek a vármegyétől felfogadott könnyű lovasok is. De bár a háború véget ért, a kormány a megajánlott újonczok kiállítását mégis követelte. Így Szabadka városa az 1815-ben megajánlott 90 újonczból még fennmaradó 45-öt 1816-ban volt kénytelen kiállítani. Sőt a vármegyéktől és a városoktól kiállított könnyű lovasság felszerelését is a katonai kincstár tulajdonául tekintette. Szabadka városa a könnyű lovasság fegyverzetét és felszerelését, valamint a lovakat eladván, a befolyó pénzt Pécsre, az ottani hadipénztárba szállította.
Napoleon bukásával a közel két évtizedig szüntelen folyó háború véget ért. A vármegye, mely az elmúlt esztendők alatt áldozatkészségének oly fényes tanújelét adta, most saját belügyeinek rendezésére, a szellemi és a gazdasági haladásra fordíthatta erejét. A nagy küzdelmek lezajlása után mindegyre jobban útat tör magának a nemzeti társadalomban a haladás szelleme. A régi rendi alkotmány átalakítása és a nemzet összes erejének egyesítése volt a következő évtizedek feladata, mely nagy munka mellett egyúttal a nemzetnek jogait is védelmeznie kellett az önkényuralom ellenében. Lássuk tehát, hogy e munkában mily mértékben vette ki részét a vármegye egészen addig, míg a nemzeti állam falaira a tetőt felrakták.
