Uj közigazgatási beosztás.

Teljes szövegű keresés

Uj közigazgatási beosztás.
1785-ben az egész országot 10 kerületre osztja fel s a kerület élére a kerületi biztost teszi, kinek hatásköre a városokra is kiterjed. Bács vármegyét a temesvári kerületbe osztották be, melybe Temes, Torontál és Krassó vármegyék is tartoztak. E kerület élére Dezséri Bachó Jánost nevezte ki. (Millenn. Tört. VIII. 413.) Gróf Hadik András, a vármegye agg főispánja, már előre értesül a császár terveiről. 1785. márczius 25-én értesíti a vármegye közönségét, hogy a megyei rendszer változásával őt is más fogja felváltani. A vármegye közönsége a május 10-én tartott közgyűlésen búcsúzik el a főispántól.
Kovács József első alispán, a kit a vármegye közönsége 1781-ben ültetett az alispáni székbe, sehogy sem illik bele e rendszerbe. Neki tehát szintén mennie kellett. Főleg neki tulajdonították, hogy a vármegye az összeírás és a felmérés kérdésében szembe mert szállani a császár akaratával. Helyébe 1786 július 11-én Latinovits Jánost nevezik ki. A tisztviselők változásával, a tiszti illetmények is emelkednek. Az I. alispán fizetése 1000, a második alispáné 500 forintra emelkedik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem