Népességi mozgalmak. Telepítések.
Népességi mozgalmak. Telepítések.
Mária Terézia uralkodásának kezdetén a mai vármegye területének jó része lakatlan volt. A szatmári békekötés után már megindult a telepítés. Gróf Csáky Imre kalocsai érsek már 1712 után megkezdi jószágainak betelepítését és maga a kincstár és az egyes földesurak is arra törekedtek, hogy minél több munkáskezet nyerjenek meg a parlagon heverő földbirtokok gyümölcsözővé tételére.
A XVIII. század első felében a népesség Magyarországon még igen hullámzó volt. Ha a bevándorlók az egyes elhagyott helyekre le is telepedtek, mihelyt alkalmasabb helyet találtak, azonnal elhagyták gunyhóikat. A földesurak és a katonaság elnyomásától való félelem, a nagy adóteher, a vallásüldözések, mind lényegesen hozzájárultak a népesség ide-oda költözködéséhez. De volt valami, a mi legfőképpen vonzotta a népet a mai Bács-Bodrog vármegye területére. Ez a bácskai föld volt, a maga kimeríthetetlen erejével és kiaknázhatatlan gazdasági termőképességével. És az ország egyik legtermékenyebb vidékének földje, szinte századokon át, míveletlenül, parlagon hevert. Voltak vidékek, melyeknek földjét a mohácsi vész óta nem érintette ekevas, a hol mérföldeket ellepett a katonafű, a királygyertya és a kutyatej. Ebben az óriási míveletlen területben látja mindenki a jövő gazdagságának biztosítékát. Ezt szállják meg a szerb katonák, erre teszi rá a kezét a kamara, erre keres adományt a nemes, itt foglal magának területet a középkori földesúr ivadéka, ide menekül a szökött jobbágy, ide költözködik a külföld vállalkozó szellemű parasztsága.
A földesurak, főleg a kamara, tárt karokkal várják a munkás-kezeket, nem nagyon válogatnak bennük, nem is kérdik, ki, honnan jött, fődolog, hogy hozzáfoghassanak a parlagon maradt területek kiaknázásához.
Az 1715–1720. évi összeírásokból már láttuk, hogy a vármegye népessége ekkor túlnyomólag szerbekből állott. A XVIII. század harmadik évtizedétől kezdve azonban mindegyre több magyar, német, tót és kisorosz kezd betelepülni. A magyarok betelepedése eleintén a kincstári birtokokra terjedt ki. Gombos Gábor, a bácsi kincstári jószágok igazgatója, 1731 április 28-án Jankovácz kamarai pusztát engedte át a beköltöző magyar lakosságnak. 1748-ban Tolna, Baranya, Veszprém és Somogy vármegyék szabad költözködési joggal felruházott lakosai Losonczy Józsefet küldték Redl Ferencz kamarai jószágigazgatóhoz, hogy nehány kincstári pusztán letelepedhessenek. A kamarai jószágigazgatóság Paka, Merkopnya, Sterbácz és Bezdán nevű pusztákat jelölte ki számukra letelepedési helyül.
A telepítések 1748-tól kezdve, midőn Grassalkovich Antal foglalta el a kamarai elnökséget, mindegyre nagyobb mérvet öltöttek. Grassalkovich, felismerve a telepítések nagy jelentőségét s horderejét, lehetőleg megkönnyíteni igyekezett azt. 1750-ben Topolya puszta, 1752-ben az Új-Doroszló határában levő Zsarkovácz és Klisza nevű puszták benépesítése iránt intézkedik. 1751-ben Kupuszina helységbe 150 magyar vagy tót katholikus családot akart telepíteni. 1752-ben Csonoplyára akartak magyarokat telepíteni. 1753-ban Bogojeva szerb lakosait át akarta telepíteni Parabutyra, s helyettük németeket akart behozni, de mivel elegendő német család nem jelentkezett, a terv abban maradt. 1753-ban a mai gombosi alsó szőlők helyén magyarok kezdtek letelepedni s telepüket Új-Karavukovának nevezték el. 1764-ben Új-Karavukovára németeket telepítettek Köln, Frankfurt, Ulm és Schweinfurt vidékéről; de az új telepesek nem tudván a magyarokkal megférni, 1770-ben ezért s az árvizek miatt is Karavukovára hurczolkodtak át, míg a magyarok Bogojevára költöztek, hol 1772-ben 101 magyar család lakott, 1783-ban pedig már 817 lélek.
Katholikus vallású magyarok telepedtek le még a következő helységekbe: Kula (1749), Kanizsa 1750–56 között, Nemes-Militics (1752), Zenta (1755), Bátmonostor (1760), Ada (1760), Becse (1767), Petrovoszello (1767). Református vallású magyarok költöztek be Feketehegy, Piros, Ómoravicza és Pacsér helységekbe; ezeknek a beköltözködése azonban már az 1782–86. évekre esik.
173Az egykori tiszai Határőrvidéken, vagyis a későbbi bács-tiszai Koronaterületen, a szerb népesség lassankint megfogyott, mert nem tudott a földmíveléssel és az egy helyben lakással megbarátkozni. A tiszai Határőrvidék feloszlatása után a szerbek tömegesen elhagyták a Tisza mellékét s részben a titeli Sajkáskerületbe, részben a Temesközbe, sőt számosan Oroszországba vándoroltak ki. Az 1770–74 közötti években Magyarkanizsa, Óbecse, Zenta, Turja, Martonos, Ada, Mohol, Péterréve, Szenttamás és Tiszaföldvár helységekbe katholikus vallású magyarok is költöztek a Felvidékről és a Jászkún kerületből, miáltal a katholikus és a görögkeleti vallású lakosság aránya csaknem egyenlő lett.
Magyarkanizsára, melyet 1694–95-ben szerbek szállottak meg, a magyarok 1750–53-ban kezdtek települni és 1777-ben a magyarság már túlnyomó volt. Zentára is magyarok és tót családok telepedtek. A magyarok Jászberény vidékéről és Heves vármegyéből, a tótok Bars és Hont vármegyékből költöztek oda. Péterrévén már 1767-ben találunk magyarokat, a zömük azonban csak az 1772–73. években telepedett le ott. Ada lakosai 1760-ban telepedtek le a Jászságból, Heves, Nógrád és Hont vármegyékből; az utóbbi vármegyéből néhány tót család is költözött Adára.
Mária Terézia királynő, hogy az ország népessége szaporodjék, még a hétéves háború alatt, 1762-ben rendeletet bocsátott ki, melyben meghagyja, hogy azokon a tájakon, a hol puszta földek találhatók, a földesurak telepítésre köteleztessenek. A jó példa czéljából a kamara hat kamarai puszta betelepítését tervezte. Cothmann udvari kamarai tanácsos Kovács mérnök társaságában bejárta Bács vármegye területén a kamarai pusztákat. Körútja alkalmával első ízben Apatinba jött, melyet Grassalkovich 1750-ben németekkel telepített be; innen kiindulva a következő telepeket látogatta meg: Új-Filipova, melyet németekkel telepítettek meg. Bezdán, hova 1742-ben csupa magyar és szláv családok telepedtek. Csátalja, a bácsi kamarai terület legrégibb gyarmata. Dautova, hova 1762-ben 109 felsőmagyarországi magyar kath. család telepedett. Doroszló, hova 1757-ben magyarok telepedtek. Hódság, hova 1760 táján németek költöztek. Bukin, hova 1749-ben szintén németek telepedtek. Új-Karavukova, hova 1753-ban magyarok telepedtek le. Csonoplya magyarok és kath. vallásu szerbek telepe. Veprovácz, melyet 1760-ban magyarok és tótok alapítottak. Nemes-Militics, hol 100-nál több házban magyar nemesek laktak. Keresztúr, melyet kisoroszokkal telepítettek. Sztapár, melyet 1750-ben szerbek alapítottak. Kupuszina, melyet 1752-ben magyarok és sokaczok telepítettek. A régi szerb helységek közül Cothmann meglátogatta Priglevicza-Szent-Iván, Béreg, Palánka, Bukin, Ó-Karavukova és Bresztovácz helységeket.
Cothmann jelentésére Mária Terézia 1764 június 28-án kelt elhatározásával, a Bács-Bodrog vármegyében fekvő kamarai területeknek németekkel leendő betelepítését rendelte el. A németek első telepe Csátalja volt, mely 1729–36-ban már faluként szerepel. Az első német telepek közé tartozik Pétervárad-Sáncz (Újvidék), Hódság, Kollut, Palánka, Gajdobra, Apatin és Szent-Iván. Mária. Terézia a hétéves háború befejezése után (1763), seregének egy részét elbocsátván, a volt katonák közül, továbbá Elzászból és Lotharingiából igyekezett új telepeseket toborozni. A telepítés már 1763. év elején teljes erővel vette kezdetét. 1763 január 1-től július 15-ig 1428 embert telepítettek le Bácskában, a kik leginkább Morva- és Csehországból és a közép Német birodalomból származtak. A telepítéssel Stredula Henriket bízták meg, ki mellett Modefeld József működött. Ennek feladata főleg a selyemtenyésztés meghonosítására irányult.
1763-tól 17ő8-ig a következő helyeket telepítették be: Kernyáját és Krusevlyát Pest, Fehér és Tolna vármegyékből és a Kúnságból származó magyarokkal és Ungból való németekkel. Gákovát Csehországból, Ausztriából és a német birodalomból származó németekkel. Szent-Ivánt, Doroszlót, Filipovát, Veprováczot, Kolluthot hazaeresztett katonákkal és birodalmi németekkel. Bezdánt csehekkel és morvákkal. Kupuszinát elbocsátott katonákkal. Hódságot, Gajdobrát lotharingiaiakkal s néhány franczia családdal. Bukint, Újpalánkát és Apatint birodalmi németekkel és lotharingiaiakkal.
A tótok betelepítése 1740–44-ben vette kezdetét, midőn Csernovits Mihály, a gróf Cavriani-féle futaki uradalmat vette bérbe. A bérszerződés egyik lényeges feltétele volt, hogy a bérlő az egész földterületet mívelni s így, ha kell, 174az egész hiányzó munkaerőt telepítés útján is előteremteni tartozik. Csernovits, látva, hogy a közeli szerb falvak lakossága a munkától idegenkedik, lutheránus vallású tótokat telepített Felső-Magyarországból Petrováczra, Kiszácsra, Glozsánba és más helyekre. Később 1766–68-ban, Bácsújfalura s 1780–86 között Pivniczára és Bajára is telepedtek tótok. E helységekben alakultak az első ágostai evangélikus vallású hitközségek. A letelepült tótok egyideig nem voltak szervezve, s bár egyházi tekintetben a futaki plébános gondozása alá tartoztak, állhatatosan megmaradtak hitükben.
Midőn a futaki uradalom gróf Hadik András birtokába került, a tótokat vallásgyakorlataikban többé senki sem háborgatta. Sőt Hadik András jelentékenyen támogatta őket. Ezenkívül Szabadkán is telepedtek le tótok, a kik oda egész nyáron át Liptó, Árva és Turócz vármegyékből jártak mezei munkára s nem volt ritka dolog, hogy közölök egy-kettő ott telepedett meg. Szabadka lakossága a folytonos betelepülések következtében mindegyre emelkedett és 1780-ban már 18.730, 1787-ben 20.708 lakosa volt.
II. József trónraléptével a telepítés új lendületet nyert. II. József, a ki még trónörökös korában, 1768-ban beutazta a vármegyét, saját szemeivel győződhetett meg, mily sok terület hever még parlagon. Ennek következtében nem csak mint földesúr szándékozott a puszta területeket benépesíteni, nemcsak a népesség számát igyekezett szaporítani, hanem a műveltséget, az okszerű, czéltudatos gazdálkodást igyekezett emelni. E czélból különösen a felsőrajnai kerületből igyekezett gyarmatosokat hozatni, mert e vidék a német földmívelők szorgalmáról volt híres; tette ezt főképen azért is, miként Szirmay is mondja, hogy a magyarokat a belterjesebb gazdálkodásra szoktassa.
De bármily nagy buzgalommal indult is meg az új gyarmatosítás, annak rendkívül sok nehézséggel kellett megküzdenie. II. József, hogy a németek kedvet kapjanak a bevándorlásra, 1782 szeptember 21-én Frankfurtban kihirdetett pátensében, a beköltözködő gyarmatosoknak a következő kiváltságokat helyezte kilátásba: Teljes vallásszabadságot. Minden családnak új házat és kertet. Minden földmívelő család elegendő földet s rétet, úgyszintén igavonó és tenyészállatokat, házieszközöket kap ajándékba. Az iparosok házi szerszámokat kapnak és a mesterségük folytatására szükséges eszközök beszerzésére 50 renusi forintot. A családból a legidősebb fiú katonamentes. Minden család Bécsből az új települési helységbe a kincstár költségén utazik s addig kap ellátást, míg abba a helyzetbe jut, hagy a saját maga erejéből tarthatja fenn magát. Az útközben esetleg megbetegedőket a kórházakban ingyen ápolják. A gyarmatosok a letelepülés napjától kezdve, 10 éven át minden országos és földesúri terhek alól mentesek.
II. József császár felhívása 1783. év elején érkezett a Rajna vidékére, hol azt minden városban és faluban kihirdették. És ennek meg is volt a hatása, mert néhány hónap alatt valóságos emberáradat indult meg Bécs felé, úgy hogy a német fejedelmek ellenintézkedésekhez voltak kénytelenek nyúlni. A letelepülő iparosok is sokféle kedvezményben részesültek. Bármely szabad királyi városban letelepülhettek s a czéhekbe ingyen vették fel őket. A kik házat akartak építeni, azok ingyen kaptak házhelyet és épületfát, az építési anyagért pedig csupán az előállítási árt kellett megfizetni, de öt évi adómentességet élvezték. Ezeken kívül a községekben ideiglenes imaházak épültek és iskolákat rendeztek be.
Az első gyarmatosok 1784-ben jelentek meg Bács-Bodrog vármegyében, de elhelyezésük roppant nehézségekkel járt, mert a közigazgatás nem tudott eleget tenni a gyarmatosok elhelyezéséből folyó kötelezettségének. 1784 május 1-étől november végéig a vármegyébe 2057 család költözött be és 1784-től 1786-ig összesen 3300 családot helyeztek el a Bács-Bodrog vármegyében fekvő kamarai területeken. 1786-ban tavaszszal még 1500 gyarmatos várt elhelyezésre, minek következtében 1786 április 24-én a németek betelepítését egyelőre felfüggeszették és 1787 márczius 13-án a telepítések egész Magyarországra nézve befejezést nyertek.
II. József alatt a következő helységek települtek: 1784-ben Torzsa, 1785-ben Cservenka és Újverbász, 1786-ban Kiskér és Szeghegy, 1786-ban Bulkesz, 1787-ben Járek; mind a hét helység túlnyomólag protestáns lakossággal. A régi helységekhez, úgymint: 1785-ben Palánkához, 1786-ban Újsziváczhoz, Sóvéhez, 175Kulához, Parabutyhoz, Bresztováczhoz, Csonoplyához, Veprováczhoz, Ráczmiliticshez, Kernyájához, Bezdánhoz, Sztanisicshez és Almáshoz pedig új telepeket csatoltak.
II. József halálával a telepítések megszüntek, a franczia háborúk alatt azonban, I. Ferencz király rendeletére, a kamarai birtokokon ismét néhány német és franczia menekült családot helyeztek el. Így Ósziváczon néhány üres telket 137 tiroli menekültnek adtak át, 1808-ben pedig Kulán néhány Falkensteinból menekült család nyert elhelyezést.
II. József uralkodása alatt a német telepesekkel csaknem egyidejűleg magyarok is költözködtek be Bács-Bodrog vármegyébe. 1785-ben magából Kisújszállásból 338 család (1793 lélek) költözködött ide. Ezeknek egy része Pacséron, más része Ómoraviczán szállott meg. Kúnhegyesről már előbb elköltözött 250 család, mely Feketehegyen telepedett le. Ezenkívül Szabadszállásról és Félegyházáról jászok és kúnok költöztek a vármegyébe, a kik több községben szétszóródtak. De ez időtájt, 1785–86-ban, több ezer Zaporog kozák is Bácskába készült. Egy részük meg is érkezett, s Zenta vidékén telepedett le. Ezeknek egy részét II. József besoroztatta a hadseregbe, a lovassághoz. (Iványi: Vármegyénk állapota 1763. év előtt. Évkönyv XVI. évf. III. füzet. Marczali Henrik: Magyarország II. József korában I. 201. 230. 238. III. 216–221. Bierbrunner Gusztáv Bács-szerémi ágost. hitv. egyházmegye monogr. Évkönyv XXI. évf. I. füzet. Cziráky Gyula: Bogojeva és Gombos múltja. Évkönyv XIV. évf. II. füzet.)
Az új telepeseknek az új telepedés nehézségein kívül, az elemi csapásokkal is meg kellett küzdeniök. Ezek között első helyen szerepel a sáskajárás, mely a XVIII. század folyamán gyakran megismétlődött. Az afrikai sáskától okozott pusztításokról első ízben az 1747–50-es években találunk adatokat. Ekkor a pusztítás oly nagy volt, hogy a vármegye kénytelen volt az országos terhek leszállítását kérelmezni. 1782-ben megismétlődött e csapás és óriási károkat okozott Priglevicza-Szent-Ivánon, Szondon, Glozsánban, Futakon, Gajdobrán és Lalityon. Az év nyarán azonban már megszűnt a pusztítás, de mivel a Temesközben újabb rajok dúltak, a vármegye megtette az óvóintézkedéseket az újabb károk megakadályozására.
