A bácsi érsekség területe.
A bácsi érsekség területe.
A bácsi érseki székhely és káptalan felállításával ezek működési terét is meghatározták. Említi ezt Váradi Péter, Csolnoki Péter faktorához 1495-ben intézett levelében ezt írván: „Érsek elődeink hajdan meghatározták a plébániák hovatartozandóságát, kijelölvén, hegy melyek tartozzanak a kalocsai és melyek a bácsi vikáriátus alá.” A bácsi székhely működési tere kiteriedt Bács vármegyére, Csongrád vármegye déli részére, fel Szegedig és a Szerémségnek ama részére, melyet a Drávamonostor mellett levő Kőárok, azután a Száva és a Duna Zimonyig körülfog. Az érsekek mellett, az egyházmegye e részét gyakran a pápától kért segédpüspökök, mint az érsek általános és teljhatalmú helynökei, a káptalan segélyével kormányozták, a kik bérmáltak és a papszentelést is végezték. A székhely területe három főesperességet foglalt magában, melyek főesperesei a bácsi káptalan tagjai voltak.
A bácsi főesperesség Bács vármegyére, a szegedi Csongrád vármegyének a mai Bácsvármegyébe benyúlt déli részére fel Szegedig, a szerémi pedig a Szerémségnek már említett részére terjedt ki és így határaik a politikai határokkal összeestek. A bácsi és szegedi főesperességet magyarok, a szerémi főesperességet a magyarral vegyes szláv népek lakták. Az ez időbeli plébániákat illetőleg tudjuk, hogy Bács vármegye legelőre alkalmas rónaságán a magyarság csak hosszú évek múltán szokott állandó lakhelyhez; a kúnok még 1279-ben is barangolnak nemez-sátraikban, nyájaikkal, barmaikkal, azért a tatárjárás előtti időben a Bácskában csak nagyon kezdetleges helységekkel találkozunk. A várhelyeken 304kívül nagyobb község nem volt. A vidékeken elszórt nagyobb majorságok és várhelyek voltak a középpontok; a hol a nép nyájaival áttelelt s veszély idején menedéket keresett. Itt állottak a templomok is a plébánia-lakással. Több ilyen középponti helynek egy temploma s egy plébánosa volt, néhol kápolna, hol káplán végezte a papi teendőket. E templomi helyekből fejlődtek a tatárjárás után a népesebb plébániák, a mint azt a községek nevéhez csatolt „egyházas” jelző mutatja. Azért a tatárjárás előtti időből a várhelyeken, apátsági és prépostsági helyeken kívül, nem igen maradt ránk plébánia neve.
A tatárjárás után alakulnak a Bácskában is erősített helyek, városok és népes községek s velük népes plebániák. Élénk hitélet fejlődik, templomok épülnek, bár még kisebbek, de szilárd anyagból valók, hogy a népnek veszély idején menedékhelyül is szolgálhassanak. Ezeknek már csak romjait, vagy a hagyomány útján fennmaradt helyét ismerjük. Ily templomromokat találunk: Ada, Adorján, Csátalja, Cséb, Cservenka, Doroszló, Úrszentiván, Feketehegy, Gara, Gombos, Hódság, Küllőd, Kishegyes, Bácsordas, Kuczora, Bácskertes, Kölpény, Liliomos, Ókér, Ószivácz, Szentivón, Pacsér, Palánka, Piros, Petrőcz, Regőcze, Militics, Rém, Szeghegy, Sóvé, Szabadka, Szenttamás, Bácstóváros, Topolya, Újvidék, Verbász, Vaskút, Zenta és Zombor határában. Letűnt plébániák helyét jelzik.
A plébániák alapítására rendszerint az érseki hatóság adott engedélyt, a községek és földesurak állították fel, a kik néha Rómából is engedélyt kértek erre. A plébániatemplom körül volt a temető. Világi földesurak, a kik egy helyhez nem voltak kötve, a pápától engedélyt kértek hordozható oltár használatára is. Házi káplánjuk azután a szabadban misézett. Voltak ez időben búcsújáró templomok is, a hová a hívek papjuk vezetése mellett búcsút jártak. Ilyen volt a titeli egyház. Doroszló határában a ma is még sűrűn látogatott szentkút búcsújáróhelyet pedig Bajkút név alatt már 1382-ben említik. Búcsújáró templomának romjai 1790-ben még állottak.
A bácsi székhely papjai a bácsi káptalani iskolában nyerték kiképeztetésüket, de gyakran a plébániai iskolák elvégzése után valamely plébános mellett is, azután a főesperes előtt kiállott vizsga után, nyerték Bácsban az egyházi rendeket. A plébánosokat a bácsi egyházi főhatóság nevezte ki. A földesúr, a ki plébániát alapított, kegyúri jogot nyert, s az egyházi hatóságnak ő mutatta be a plébánost. A bácskai hívek hitbeli buzgalma abban is nyilvánúlt, hogy a templomokban oltárokat alapítottak, rendes javadalommal, melyet az ez oltárnál alkalmazott oltárospapok élveztek. Szent misékre is tettek alapítványt.
A tatárjárás utáni időben a Bácska és Szerémség népessége rohamosan szaporodván, a plébániák száma is a mainál sokkal nagyobb volt. Okleveleink 1300-tól a mohácsi vészig fennállott közel háromszáz plébánia nevét őrizték meg, melyek csaknem kivétel nélkül a török háborúk alatt pusztultak el. A plébániák nevei mutatják, hogy magyar volt az egész Bácska, de a Szerémség nagy része is. Magyar volt a papsága, magyarok a hívek.
A félhold pusztításai azonban, melyek leginkább a Bácskát és Szerémséget érték, 1526 után a virágzó hitéletnek véget vetettek. A plébániák elnéptelenedtek, megszűntek; csak egy-egy templom-rom hirdeti emléküket. Alig néhány emelkedett ki ismét a hódoltság ideje alatt és után hamvaiból.
Az e korbeli plébániák, esperesi kerületek szerint, a mint azoknak neveit országos okleveleink és a pápai tizedlajstromok megőrizték, a következők:
