A zombori sáncz.
A zombori sáncz.
1702-ben Zombort a tiszai határőrvidékbe osztották be, s a szegedi várparancsnokság alatt külön katonai „sáncz” lett. A zombori sáncz kapitányi tisztsége úgyszólván firól-fira szállott. Sokáig a bunyevácz Markovics család viselte. Szerb hagyományok szerint néha külön szerb kapitány is volt.
Az első kapitány az 1690-ben magyar nemességet nyert Markovics Domokos (Nedeljko) az 1691-i zalankeméni ütközetben 600 gyalog és 200 lovas zombori harczost vezetve, vitézűl küzdött s hősi halált halt. Fia, György, követte a tisztségben. Ezután több évtizeden át gróf Brankovics János, az utolsó szerb despotának, Brankovics Györgynek unokaöcscse, volt Zombor parancsnoka. Az 1697. évi zentai ütközetben ő vezette a zombori milicziát. Szavoyai Jenő herczeg serege július 19-én táborozott Zomborban.
A zentai csata emléke sokáig élt a zombori szerbek ajakán e közmondásban: Dobio, ko turski car na Senti (Nyert, mint a török szultán Zentánál.) A monda szerint, mielőtt a zombori katonák a zentai diadalról hazaérkeztek volna, egy portyázó török csapat a városba tört s rabolni kezdett. De hamar félreverték a harangokat, s öregek, asszonyok vasvillával, söprűvel kergették el a martalóczokat. Állítólag ennek az eseménynek az emlékére harangoznak minden este 9 órakor a gör. kel. és a róm. kath. templomban.
