Bácstóváros.

Teljes szövegű keresés

Bácstóváros.
Bácstóváros. A palánkai járásban fekszik, Bács szomszédságában. Régi neve Tovarisova. Tovar szláv szó és vagyont, kincset jelent. E helység határába a régi Bancsa és Dobra falvak pusztákként olvadtak be. Bács vármegye első, 1699. évi összeírásában Tovarisovát még nem említik. Először 1715-ben fordúl elő szerb faluként, tizenöt adófizetővel. – 1717-ben Tovarisova nem az újonnan alakuló Bodrog, hanem Bács vármegyének jutott. Az 1768. évi kamarai térkép 78 szerb családdal, a mai helyén tünteti fel Tovarisovát. Ennek határában, Szelencse alatt, van Nagybancsa puszta. 1772-ben Tovarisova úrbéri rendezést kapott és Nagybancsa és Golodobra pusztákat úrbérileg határához csatolták. A község telepítése is ebben az időben történhetett; a gör. kel. egyház anyakönyvét 1788 óta vezetik s már ebben az évben kb. 900–1000 lélek lehetett a községben. E községnek 1742-ben használt pecsétje élével felfelé fordított szántóvasat mutat, fölötte csillagok között kereszt s ennek két oldalán e szerb betűk: „C. T.” 1744-ben más vésetű pecsétet találunk, melyen ferdén álló szántóvas fölött C. T. betűk láthatók. Ezután az 1770-es években a szántóvas fölött korona van s e fölött: „C. T.”. A XIX. század első felében is e jelvények vannak: korona, szántóvas és búzakalászok. Az egészet körűlveszi: „Sigill. Poonis. Tovarisova”. A régibb, 1785-ben épűlt gör. kel. templomon kívül e községnek 1868 óta róm. kath. parókiája és 1882 óta temploma is van. A község határában, szántás közben, gyakran kerűlnek elő őskori régiségek, különösen cserépedények. A lakosok két segélyszövetkezetet, két olvasókört és egy gazda-egyesületet tartanak fenn. Dűlőnevei közűl a Nagybáncsa (a hol a régiségeket találják) a hagyomány szerint Bács hajdani külvárosa volt. A „Bég-luk” dűlő még a török világ emlékét tartja fenn. A falutól délre régi sírok vannak; a nép azt beszéli, hogy kolerások temetője az. Az 1880-iki katonai térképen már jelezve van e régi temető. Az 1900. évi népszámláláskor 3918 lélek volt Tovarisován 711 házban. Anyanyelv szerint 90 magyar, 1045 német, 99 tót, 2577 szerb és 106 czigány. Vallás szerint 1103 róm. kath., 2655 gör. kel., 77 ág. ev., 44 ref., 35 izr. Határa 10,309 kat. hold. Ebből 1903-ban a községé 334 holdat, a kincstáré pedig 753 és 1957 holdat tesz. Hermann Ferencznek is van itt nagyobb birtoka. A községnek van postája és távírója, azonkívűl évenként két országos vásárja; vasúti állomása: Parrag. Bácstóváros határában öt régen eltünt község emlékét ismerjük. Ezek Báncza, Óbáncza, Mindszent, Kapolcs és Macsal. – Báncza (Báncsa). Tovarisova határának éjszaki részén terűlt el. A XIII. században két helyen is rátalálunk: egy 1283. évi oklevélben szerepel bizonyos Beke nevű nemes a Bács vármegyei Báncsa helységből; rajta kívűl szerepel még bizonyos Péter fia Tamás de genere Bancha is. Ismerünk továbbá 1308-ban egy Stephanus de Bancha nevű nemest is, a ki 1311-ben királyi emberként szerepel. János fia Pál de Bancha pedig 1350-ben a nádort képviseli egy doroszlói ügyben. Ebben a században tűnik fel a helység első ismert földesurának neve: a Horváthi családé, a mely hűtlensége miatt birtokait elvesztette és ezzel együtt Báncsát is. A birtokot ekkor Garai Miklós és János nyerte királyi adományúl. 1408-ban Zsigmond király újból megerősítette a Garaiakat jószágukban. A XIV. században Báncza faluban más birtokost is ismerünk; így első sorban a Báncsai családot, melynek jogait 1319-ben Losonczi István bácsmegyei főispán igazolja, a mikor Kéméndi Péter fia János el akarja foglalni a Báncsai Miklós leányának, Erzsébetnek, és Kéméndi Györgynek itteni jószágát, a melyet Báncsai Miklós hagyott reájuk. A következő században a falu neve több változatban kezd felbukkanni, mely a helység több részre történt tagolását mutatja. Így: Óbancha, melynek némely részét zálogjogon megszerzi Csekei Porkoláb Tamás 1457-ben, a kinek magvaszakadtával Mátyás király a birtokot, 1461-ben, Szilágyi Erzsébetnek adta. E század közepe táján más családoknak is volt itt birtokuk, így 1448-ban a Bekszóiaknak, a kik a Lekcsei Sulyok család tagjaival kötnek örökösödési egyezséget, továbbá 1467-ben az Iszántai Marhártiaknak is. Egy Garai leány révén pedig, 1478-ban, Széchy Miklós jut itt birtokhoz. 1505-ben a Báncsai család egyik tagja, András, Csongrád vármegye főispánja és részt vesz a rákosi országgyűlésben. Az 1522. évi tizedlajstrom szerint Banchya a vármegye legnagyobb falvai között szerepel, 107 magyar adózóval. A mohácsi vész után is jelentősebb hely maradt és 1543-ban 54Nagybancha a neve. Ez időben új birtokosa Hatvan György és János, török defterek három részre osztják, megkülönböztetvén Nizsmabancsát, továbbá csak Báncsa falut és végül Rádinabancsa községet (talán Nagy-Bancsa) 1701-ben azonban már csak kincstári pusztaként szerepel Nagybancsa névvel; ugyanígy említik 1772-ben Tovarisova urbariumában. – Mindszent községről 1328-ban találjuk az első feljegyzést. Ekkor a bácsi káptalan faluja volt. – Később a Garaiaké lett, kiktől 1457-ben Csekei Tamás cserögi várnagy vette zálogba. 1525-ben még találkozunk a községgel Patolcsi Gergely birtokaként, de további sorsáról hiányoznak az adatok. – Kapolcs község 1414-ben a Kapolcsi család névadó birtokaként szerepel. 1464-ben találkozunk vele a Kapolcsi Macsó család előnevében is, színtúgy 1431-ben és 1464-ben a Kapolcsi Vatanok és a Kapolcsi Velez családok előnevében is. – Macsal falut (Machal) egy 1431-iki oklevél említi. Ugyanakkor szerepel a Macsali család is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT