1Kir 5

Teljes szövegű keresés

1Kir 5
1Kir 5.1
Salamon kiterjesztette uralmát minden királyságra a folyótól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. Ezek adót fizettek neki és alattvalói voltak Salamonnak, amíg csak élt.
1Kir 5.2
Salamon napi szükséglete 30 kor lisztlángot és 60 kor simalisztet tett ki,
1Kir 5.3
továbbá 10 hízómarhát és 20 ridegmarhát, végül 100 juhot, nem számítva a szarvasokat, gazellákat, antilopokat meg a hízott szárnyasokat.
1Kir 5.4
Ő uralkodott az egész földön a Tifszach folyón túl egészen Gázáig, a folyón túl minden király fölött körös-körül mindenkivel békében élt.
1Kir 5.5
Júda és Izrael biztonságban éltek, ki-ki a maga szőlője és fügefája árnyékában, Dántól Beersebáig, amíg csak Salamon élt.
1Kir 5.6
Salamonnak volt végül négyezer állása a lóistállókban a szekerei számára és tizenkétezer lova.
1Kir 5.7
Ezek a kormányzók látták el Salamont mindennel, ami Salamon király asztalára került, mindegyikük egy hónapig; nem hagyták, hogy valami is hiányozzék.
1Kir 5.8
Az árpát meg a szalmát is mindig oda vitték a kocsi- meg a hátaslovaknak, ahol éppen volt, ki-ki, amint ráesett a sor.
1Kir 5.9
Az Úr igen nagy bölcsességet és észt adott Salamonnak, s olyan tág szívet, mint a tenger partján a fövény.
1Kir 5.10
Salamon bölcsessége így felülmúlta Kelet országainak minden bölcsességét, sőt, még Egyiptom bölcsességét is.
1Kir 5.11
Bölcsebb volt minden embernél, még az eszrachita Etánnál s Machol fiainál, Hemannál, Kalkolnál és Dardánál is.
1Kir 5.12
Nevének híre eljutott körös-körül minden néphez. Háromezer mondást mondott, énekeinek száma pedig ezerötre rúg.
1Kir 5.13
Tudott beszélni a fákról, a Libanon cédrusaitól kezdve egészen a falon növő izsópig; tudott beszélni a négylábúakról és a madarakról, a férgekről és a halakról.
1Kir 5.14
Minden népből jöttek hallgatni Salamon bölcsességét; a föld minden királya adózott neki, aki csak hallott bölcsessége felől.
1Kir 5.15
Hirám, a tíruszi király is elküldte szolgáit Salamonhoz; hallotta ugyanis, hogy atyja helyébe fölkenték királlyá, s Hirám egész életében jó barátja volt Dávidnak.
1Kir 5.16
Salamon erre üzenetet küldött Hirámnak:
1Kir 5.17
„Magad is tudod, hogy atyámnak nem volt módja templomot építenie az Úr, az ő Istene nevének a háborúk miatt, amelyekkel mindenfelől szorongatták, míg az Úr lába alá nem vetette ellenségeit.
1Kir 5.18
Most azonban körös-körül békét teremtett az Úr, az én Istenem, nincs többé, aki ellenszegülne, s nincs balszerencse.
1Kir 5.19
Így arra gondolok, hogy házat építek az Úr, az én Istenem nevének, az Úrnak atyámhoz, Dávidhoz intézett szava szerint: A fiad, akit majd helyedbe a trónra emelek, építsen hajlékot a nevemnek.
1Kir 5.20
Adj hát parancsot, hogy Libanonban vágjanak fákat nekem, úgy, hogy az én embereim is elmennek a te embereiddel, s én fizetem embereid általad megszabott bérét. Tudod magad is, senki sincs köztünk, aki úgy értene a fadöntéshez, mint a szidoniak.”
1Kir 5.21
Amikor Hirám megkapta Salamon üzenetét, nagyon örült és felkiáltott: „Áldott legyen ma az Úr, aki bölcs fiút adott Dávidnak (hogy uralkodjék) ezen a nagy népen!”
1Kir 5.22
Aztán ezt a választ adta Salamonnak: „Megkaptam üzenetedet; minden kívánságodat teljesítem a cédrusokat és ciprusokat illetően.
1Kir 5.23
Embereid szállítsák Libanonból a tengerhez, aztán leúsztatom a tengeren, és arra a helyre vitetem őket, amelyet megnevezel. Ott szétszedetem, s te elvitetheted őket. De bizonyára te is teljesíted majd kívánságaimat: szállítasz élelmet udvarom számára.”
1Kir 5.24
Hirám tehát annyi cédrus- és ciprusfát szállított Salamonnak, amennyit csak akart.
1Kir 5.25
Ennek ellenében Salamon 20000 bat olajbogyóból sajtolt olajat. Ennyit szállított Salamon Hirámnak minden évben.
1Kir 5.26
Az Úr pedig bölcsességet adott Salamonnak, amint megígérte. S egyetértés uralkodott Hirám és Salamon között, úgyhogy szövetséget is kötöttek egymással.
1Kir 5.27
Akkor Salamon munkásokat gyűjtött egész Izraelből; a munkások száma harmincezer embert tett ki.
1Kir 5.28
Aztán elküldte őket Libanonba, fölváltva minden hónapban tízezret úgy, hogy egy hónapig Libanonban voltak, két hónapig otthon. Adonirám felügyelt a munkára.
1Kir 5.29
Salamonnak ezenkívül még hetvenezer teherhordója és nyolcvanezer kőfejtője is volt Júda hegységében,
1Kir 5.30
nem számítva Salamon munkafelügyelőit, akik a munkát irányították, mármint a háromezer-háromszázat, akik a munkát végző emberekre felügyeltek.
1Kir 5.31
A király elrendelte, hogy hatalmas köveket fejtsenek, pompás köveket, hogy faragott kockakövekből vessenek alapot a háznak.
1Kir 5.32
Salamon építői és Hirám építői a gibbitákkal egyetemben gondoskodtak az építkezésről, s előkészítették a fát meg a köveket a templom építéséhez.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT