Az osztrák fősereg előnyomulásának folytatása; a komáromi első csata 1849. julius 2-án.*
Az osztrák fősereg előnyomulásának folytatása; a komáromi első csata 1849. julius 2-án.*
A helységneveket lásd a 16. számú mellékleten.
A győri csatára következő napon az osztrák fősereg az I. hadtesttel Szt.-Jánosig és annak balszárnyoszlopával, a Reischach dandárral Gönyőig, a IV. hadtesttel Bőnyig, a III. hadtesttel Mező-Eörsig, a lovas hadosztállyal Szt.-Iványig s a Panjutin hadosztállyal Hecséig nyomult előre; Győr megszállására csupán 1 zászlóalj maradt vissza.
Június 30-án az I. hadtest Lovad-Ács vonaláig, a IV. hadtest Csanak-Nagy-Igmándig, a III. hadtest zöme Csépig, annak Gerstner dandára Kis-Bérig, Panjutin hadosztálya a hadseregparancsnoksággal Bánáig jutott; Bechtold lovas hadosztálya Ács és Bábolna köhött ütött tábort. E napon az I. hadtest 4 császárchevauxlegers századból álló elővéde Ácsnál az egyik huszár osztagra bukkant, miből jelentéktelen csetepaté keletkezett, mely az osztrákoknak 4 emberükbe került.
Görgey még a győri csata napján arra az elhatározásra jutott, hogy a VII. és II. hadtestekkel a komáromi elsáncolt táborba húzódik vissza s ott az I. és III. hadtest megérkeztéig várakozó állásbn marad, akkor azonban újból támadásba megy át. Ehhez képest a VII. és II. hadtestek, valamint a VIII. hadtesnek a győri csatában közreműködött részei 29-én napfelkelte előtt a Gönyő melletti táborból Ácsig, s itt vegyes fegyvernemből álló utócsapatokat hgyván hátra, 30-án az elsáncolt tábor elé vonultak vissza s ott a VII. hadtesttel a jobbszárnyon, a II. hadtesttel a balszárnyon a Concó patak beömlésétől az Ácsi erdő déli csücskén át Ó-Szőnyig terjedő tágas félkörben állottak fel. Utóbb említett napon ért a III. hadtest is Érsekujvárról Komáromba. A Mészáros út szemmeltartására és a Kmethy hadosztály felőli hirszerzés céljából, Görgey Nagy-Igmándra egy lovas különítményt menesztett, mely hadosztálynak különben még Győrből azt a parancsot küldte, hogy Romándon és Kis-Béren át Komáromra húzódjék vissza; ezt a törekvést azonban az osztrák sereg gyors előnyomulása meghiusította. Kmethy június 27-én Ihászinál szenvedett veresége után Pápán át Tapolcafő mellé vonult vissza, ahol 28-án, tehát a győri csata napján esti 8 óráig táborozott. Itt vette Görgey előbb említett parancsát s így éjjeli menetben Gyimótig, 29-én pedig Romándig nyomult előre, majd itt az osztrákok gyors előnyomulásáról hirt vevén, ismét éjjeli menetben Zircre húzódott vissza, honnan június 30-án Várpalotára, július 1-én pedig újból északnak tartva, Bodajkra menetelt.
Görgeyt a győri csatavesztés nagyon lehangolta s e nyomott kedélyállapotában írta meg a kormánynak még 28-án este tudósítását a szenvedett vereségről, utóbbinak egyúttal azt tanácsolván, hogy haladéktalanul meneküljön Nagyváradra, vigye magával a bankot és minden készletet, mert őt túlszárnyalhatja az ellenség, mi okból nem képes a fővárost csak 48 óráig is biztosítani. A mi őt illeti, vele ne törődjék a kormány, hanem hagyja őt saját sorsára és küldjön neki pénzt stb.” Hogy ez a levél Pesten a legnagyobb konsternációt keltette, könnyen elképzelhető s Kossuth a további teendők megbeszélése végett azonnal egybehívta a minisztertanácsot, amely akként határozott, hogy „Komáromnál erős őrizet hátrahagyásával a többi sereg alant* concentráljon, úgy hogy az erdélyi, német-bánáti s felső seregek s Visoczky hadtete Szeged felé nyomuljanak s a bács-bánáti sereggel egyesüljenek.” Ezzel a határozattal, melynek folytán azonnal intézkedés tétetett, hogy a bankjegysajtó és a fegyvertár a kormány jövendő székhelyére Szegedre, a ruházati bizottság pedig összes készleteivel együtt Aradra vitessék át, Csányi miniszter, Kiss altábornagy és Aulich tábornok még aznap éjjel küldöttségileg útnak indultak Komáromba, hogy Görgeyt élő szóval is rábeszéljék a visszavonulás mielőbbi megkezdésére, amit ez hamarosan meg is igért.
T. i. a délvidéken.
Alig távoztak el a kormány küldöttei, hogy megvigyék Kossuthnak Görgey nyilatkozatát Pestre, ez utóbbi magához hivatta vezérkari főnökét, Bayer ezredest, hogy általa a legújabb határozat értelmében a szükséges intézkedéseket kiadhassa. Beszélgetésük és tanácskozásuk eredménye azonban az eredetileg szándékolt visszavonulást elrendelő intézkedések helyett az alábbi, különösen végefelé maró gúnnyal telített levél lett: „A hadügyminiszter és hadsereg főparancsnokától. Kossuth Lajos Magyarország kormányzójának Pesten. Kelt Komáromban, június 30-án 1849. Csányi miniszter, Kiss altábornagy és Aulich tábornok úrak meghozták nekem – az oroszok által meggyarapodott osztrák hadakkal szemben az ország megvédése s a hadsereg biztosítása céljából – egy haditanács után keletkezett határozatot, azon parancs kapcsán, miszerint azt én személyes felelősség terhe alatt foganatosítsam. Ezen parancs meghagyja nekem, hogy valamennyi rendelkezhető hadtesttel helyből tüstént leinduljak az összes magyar hadierőknek Szeged körül történendő összpontosításához. Az ennek hadászati értéke s a kormány szándékában lévő célnak ez úton való elérhetése felőli relatio elkészítésével vezérkarom főnökét bíztam meg és ezt – a kormány és a haditanács összes tagjainak komoly megfontolásul ide mellékelem. Ezen relatio alapján kijelentem mint hadügyminiszter és a hadsereg főparancsnoka, aki valamennyi reá bízott csapatokért Magyarország népe irányában minden körülmények között felelő marad, hogy én a Komárom előtt álló hadtestekkel hamarabb mint július 3-án nem indulhatok le a Szeged melletti összpontosításhoz; és megjegyzem, hogy a Szegedre elindulás lehetősége az ezen idő alatt fölveendő Kmethy tábornok hadosztályának és Görgey Ármin száguldó csapatjainak beérkezésétől és még a Konstatin nagyherceg alatt Miskolcon át előrenyomuló orosz hadtestnek irányától függ. Midőn a kormány parancsainak saját meggyőződésemet áldozatul hozom – egyszersmind az ekkép fönforgó viszonyokra való tekintettel világosan ki kell jelentenem, hogy a kormány a maga Szegedre való visszavonulásának biztonsága végett épen nem számíthat az itt összevont hadseregnek Budához megérkezésére, minthogy a Győr felől előrenyomult ellenség Bábolnának megszállása által ma már közelebb áll a fővároshoz, mint a magyar hadsereg, melynek védelme alatt szándékozott a concentratio pontjára lehúzódni. Ezen nyilt vallomásból, mely semmiféle önfejűségből, s annál kevésbé a kormány vagy épen a haza elleni valamelyes árulásból származik, világosan következik, hogy mindazon intézkedések, melyek a hadügyminiszterium tudta nélkül a fővárosok védelmére tétettek: csak az előrenyomuló ellenségnek fognak előnyére válni, még pedig annyival könnyebben, minthogy a hadseregnek csak július 3-án éjjel megkezdhető levonulása a körülmények kényszere alatt alkalmasint a Duna balpartján fog végbe mehetni. Hogy azonban ezen levonulás a kormány szándékainak lehetőleg megfelelhessen: okvetlenül szükséges, hogy a Vácról önhatalmúlag Pestre lerendelt ütegek azonnal induljanak Szegedre és minden intézkedések megtörténjenek a végre, hogy a Budát Pesttel összekötő lánchid a levegőbe vettethessék s a szükségbeli hajóhid minden percben a pesti partra legyen vonható. Ily körülmények közt a kormány tagjai számára, kik a komáromi utolsó győzelmes pillanat óta az egyedüli támaszukat képező hadseregnek épségben tartásához és kiegészítéséhez semmit sem vagy legalább nagyon keveset tettek, - nem marad más hátra, mint azonnal távozni Szegedre és ott egyelőre a bács-bánsági hadtest védszárnyai alatt bocsátani ki további rendeleteiket a haza javára és megszabadítására. Egyúttal azonban ugyanezen haza érdekében figyelmessé tétetik a kormány, hogy összes alárendelt hivatalnokait tegye fejökkel felesőssé érte, hogy valamennyi, a fővárosokban már felhalmozott fegyver-, élelmi- és ruhakészleteket a hadsereg számára – mely egyedül képes a hazát megmenteni, tüstént, tulajdon életük kockáztatásával is, az összevonulási pontra szállíttassák, nehogy a nép áldozatkészségéből a hazai hadsereg számára megtöltött rak- és ruhatárak megint – miként 1849. január 6-án megtörtént – a fővárosok felé nyomuló ellenség kezébe essenek.”
Hogy ez a levél minő benyomást szült Pesten s hogy annak mik lettek következményei, az a rögtön összehívott minisztertanács határozatát is tartalmazó alábbi levélből világlik ki: "„az ország kormányzója Klapka tábornoknak. Kedves tábornok úr! Görgey megszegte szavát, melyet nekem egy miniszter és két tábornok által küldött! Maradjon hadügyminiszter, de a főparancsnokságot egy pillanatig sem tarthatja meg tovább. Mészáros altábornagy neveztetett főparancsnokká. Görgey talán nem fog engedelmeskedni! Ez gyalázat volna! Ez árulás lenne! Ép úgy, mint a szószegés és a vak alárendeltség Bayer befolyásának – árulással határos! Borzasztó, amit nekem ír! Tábornok úr! A haza, sőt Európa szabadsága függ tőle, hogy egyenetlenség és pártoskodás ne támadjon most a hadseregben. Én Önben római jellemet becsülök. A haza és a szabadság mindenekelőtt! Támogassa Mészáros altábornagyot. Az indító okokat közölni fogom Önnel. Isten és a történelem ítél majd mindnyájunk felett. Önben, Tábornok úr, nem fogok csalódni! Pest, 1849. július 1-én. Kossuth kormányzó.”
Mészáros kinevezéséről az I., III., VII. és VIII. hadtestek parancsnokai, továbbá Horváth János és Görgey Ármin ezredesek, valamint Kmethy még ugyanaz nap értesíttettek, ez utóbbi azzal a hozzáadással, hogy hadosztályát tüstént Paksra vezesse le s a Dunán átkelve, a déli hadsereg fővezényletével megbízott Vetter altábornagy parancsai alá helyezkedjék.
Görgey július 2-án, még mielőtt letételét a főparancsnokság alól megtudta volna, egy a minisztertanácsnak szánt hosszabb, szemrehányásokkal telt s az előbb közöltnél még szenvedélyesebb hangon tartott levél írásához fogott, melynek befejezésében azonban a Monostor felől áthangzó ágyúdörgés zaja zavarta meg.
Haynau ugyanis július 2-ikára általános támadó előnyomulást határozott Komárom ellen azon kettős szándékból, hogy a magyarokra, ha a csatát elfogadnák, döntő csapást mérjen, ha pedig az elől kitérnének, legalább a Komáromból Budára vívő közlekedési vonalakat hatalmába ejtse, hogy ezáltal az erről az oldalról jövő erősbítéseket Komáromból elvágja és a magyar tábort a jobbparton körülzárolja. Ehhez képest a mondott napon reggeli 5 órakor a IV. hadtest Nagy- és Kis-Igmándról Csém pusztán át Herkály puszta felé nyomult előre; tőle jobbra Bechtold lovas hadosztálya alakult, míg Panjutin hadosztálya tartalékviszonyba a csémi magaslatokra rendeltetett. Mihelyt a IV. hadtest Herkályhoz ért, az I. hadtestnek Ács és Lovadról Uj-Szőny felé kellett előnyomulnia s végül a III. hadtest, a Kis-Bérnél hátrahagyandó Gerstner dandárt kivéve, általános tartalék gyanánt Nagy-Igmándra rendeltetett.
A magyar csapatok már július elseje folyamán az erődített tábor mögé húzódtak vissza, melyen belül a VIII. hadtestet Janik dandára – 4 zászlóalj – a monostori 1-3 számmal jelzett főerődműveket az előretolt nyitott sáncokkal együtt, az ettől balra fekvő 4-7 számú védőműveket a VII. hadtest mint középhad s végül a 8-10 számú sáncokat, a Csillagsáncot és Ó-Szőny községet a III. hadtest szállotta meg. A II. hadtest az elsáncolt táboron belül tartalékban állott fel.*
Az erődítések fekvését lásd a 16. számú mellékleten.
Mihelyt a zárkózott csatarendben zeneszó mellett előnyomuló osztrák IV. hadtest és a Bechtold lovas hadosztály első harcvonalai láthatóvá lettek, a magyar balszárnyon parancsnokló Leiningen tábornok Pikéthy ezredest néhány lovas századdal támadásra rendelte előre, akit azonban a Bechtold által előre rendelt Simbschen dandár hamarosan visszaszorított; de mivel az osztrák dandár üldözése közben a magyar ütegek tüzkörébe jutott, az előbbi csakhamar visszafordulni kényszerült. Erre Pikéthy a közelben levő ütegek támogató tüze alatt 8 huszár századdal megújítja rohamát, mely ellen Bechtold Mensdorf ezredes alatt hadosztályának második harcvonalát, a Császár-dsidás ezredet és 5 század Liechtenstein-chevauxlegerst, rendeli ki. A csakhamar bekövetkezett összecsapás a huszárokra nézve még az elsőnél is rosszabbul végződött, amennyiben rohamuk visszaveretvén, az eközben a túlmerészen előre vágtatott vörös sapkás lovas üteg is az ellenség kezébe került.
E szerint most már az osztrák IV. hadtest, melynek Benedek dandára már korábban Ó-Szőny felé különíttetett ki, bántatlanul haladhatott tovább, hogy Herkály pusztától keletre a magaslatokon befejezze felvonulását. Miután újabban erre felé is nagyobb huszártömegek mutatkoztak, melyeket Pöltenberg küldött volt Herkály felé előre, Benedek támogatására csupán a Simbschen dandár hagyatott meg, a Lederer dandár pedig, valamint a Panjutin hadosztály is a IV. hadtest balszárnyára rendeltetett. És ez megtette hatását, mert Pöltenberg huszárjai a szándékolt támadással felhagyva, az erdők mellé húzódtak vissza.
Ezalatt Benedek a terep által eltakarva, födötten megközelítette Ó-Szőnyt és miután az abban előretolva volt gyenge magyar osztagokat visszavetette, déltájban a magyarokra nézve olyannyira fontos helységet hatalmába ejtette, miközben a támogatására meghagyott Simbschen dandár az ó-szőnyi szőlőktől nyugatra állott fel.
Az osztrák I. hadtest már szintén kora hajnalban indult útnak, még pedig a következő tagozásban: a balszárnyon Reischach dandára a Duna mentén nyomult előre; ettől jobbra a Sartori dandár két oszlopban hatolt át az Ácsi erdőn s a Megyfa erdőt könnyű szerrel tisztította meg az oda előretolva volt gyenge magyar előcspatoktól; a jobbszárnyon, az Ácsi erdő és a Herkály puszta között Ludwig lovas dandára nyomult előre. Miután reggel 8 óra tájban a IV. hadtest Herkálytól keletre felvonulását befejezte és az I. hadtest az Ácsi, illetőleg Megyfa erdő északkeleti szegélyét birtokába ejtette volt, Schlichk altábornagy parancsához híven, a fentiek szerint tagozódott hadtestével a támadó előnyomulás folytatásához fogott s egyidejüleg a Bianchi dandárnak parancsot küldött, hogy a Sartori dandárt a komáromi úton kövesse; Schneider dandárának ellenben az ácsi magaslatokon kellet maradnia. Egyidejüleg megjegyzendő, hogy a IV. hadtest, bár felvonulását befejezte, részint az Ó-Szőny előtti lovas támadások, részben a Herkály puszta irányában tüntetőleg előnyomuló huszárokra való tekintettel, egyelőre nem folytatta támadólagos előnyomulását.
Pöltenberg ily körülmények között jónak vélte Schlicknek némileg elszigetelt előretörő hadtestével szemben ellentámadást megkísérelni, mely célra Janik dandárát a Megyfa erdő irányában, saját hadtestéből pedig szintén 4 zászlóaljat az ácsi országút mentén az Ácsi erdő délkeleti része felé rendelte előre. Az ellentámadás azonban különösen a Duna mentén, ahol Reischach tábornok hősies elszántsággal és ellenállhatatlan hatalommal vezette előre dandárát, balul ütött ki s Janik zászlóaljai már az első összecsapás után inogni, majd futásnak eredni kezdenek.
Csak ezt várta Reischach s a visszavonulókat nyomon követve, a Monostro előretolt sáncait minden nagyobb ellenállás nélkül hatalmába kerítette s az azokban talált s vissza felé irányított lövegekkel lövette a fejvesztett gomolyaggá vált s védtelenül tova hömpölygő magyar osztagokat. A Reischach által elért sikerek folytán Sartori az utána következő Bianchival, nemkülönben az ezzel egy magasságba ért Ludwig dandár is mindjobban előbbre jutottak.
Haynau ily viszonyok között aznapra kitűzött célját elérve látván és azon meggyőződésben, hogy a magyarok a döntő csata elől szándékosan kitérve, Komárom védművei mögé húzódtak vissza, déltájban seregrészeinek hátrábbvonását határozta el. A kiadott intézkedések értelmében a IV. hadtestnek, az Ó-Szőnyt megszállva tartó Benedek dandárt kivéve, Mócsára kellett visszahúzódnia; ugyanoda rendeltetett a Bechtold lovas hadosztály is. A Panjutin hadosztálynak a Csém puszta körül elterülő magaslatokon kellett táborba szállania, míg ellenben Schlick parancsot kapott, hogy az Ácsi erdőt kézben tartva, hadteste zömét ezen erdő mögé, Ács helység környékére vonja vissza.
Míg e szerint Haynau abban a meggyőződésben élt, hogy csapatjainak aznapi tevékenysége nagyjában véget ért, addig Görgey megjelenése a csatatéren nem várt fordulatot idézett elő a dolgok menetében. A magyarok fővezére főhadiszállásán éppen a kormánynak szóló és már előbb említett levél fogalmazásával volt elfoglalva, midőn hozzá a Monostor felől egyszerre hatalmas ágyúszó hangzik által. Görgey erre gyorsan lovára pattan s az elhangzott ágyúszó irányában a tett szinhelyére siet. Útközben Klapkával találkozván, őt a balszárnyra küldte, hogy ott az ütközet vezetését kezébe vegye, míg a középen és jobbszárnyon a dolgok intézését ő maga magának tartotta fenn.
Midőn Görgey Monostorra ért, Reischach éppen az előretolt műveket készült hatalmába ejteni, előle pedig Janik zászlóaljainak felbomlott legénysége tömegesen a Monostornak dunafelőli meredek lejtje mögé húzódott, hogy itt eltakarva bántatlanul a védősáncok mögé húzódhassék. Görgey mindenekelőtt ezeknél akarta a rendet helyreállítani, de miután az egyhamar nem sikerült, az ütegével közelben álló Apáthy Istvánnak parancsot ád, miszerint a futókat szemben kartácsokkal fogadja. Ez a drasztikus parancsszó megtette hatását, mert a kötelességükről megfeledkezett honvédek rövid idő mulva ismét fenn voltak a Monostoron.
Erre aztán Görgey az eddig tartalékban álló II. hadtest 48-ik zászlóalját Rakovszky Samu őrnagy alatt és a Dom Miguel zászlóaljat az elveszett sáncok visszafoglalására útasítja, minek folytán ezek az osztagok és az időközben kézhez vett parancsa értelmében visszavonulását már különben is megkezdett Reischach dandár között heves viadal keletkezik, mely hovatovább az osztrákok futásszerű menekülésébe csap át, ami annál veszedelmesebbnek igérkezett, miután Rakovszkytól balra, az ácsi országút mentén Pöltenberg is újból előrenyomult hadtestének összeszedett gyalogságával, melyet második harcvonal gyanánt a II. hadtest lovassága követett. Ily körülmények között Schlick a Reischach dandár degagirozása céljából a Bianchi dandárnak egyik zászlóaljával megerősített Sartori dandárt rendelte előre, mely aztán az Ácsi erdőnek megszállása átal a magyarok további előnyomulásának egyelőre gátat vetett, a Reischach dandár pedig átkelhetett a Concó patakon. Ámde sokáig a Sartori dandár sem tarthatta magát a magyarok erélyes támadásával szemben s így Schlick úgy ezt, valamint a Bianchi dandárt is a Concó patak mögé, Ács tájékára rendelte vissza; az említett patak jobbpartján ennélfogva csak a Schneider dandár, mely az Ácsi erdőt az országút mindkét oldalán tartotta megszállva, és a Ludwig dandár, mely Herkály puszta mögött, a puszta és a műút között vett felállítást, maradt vissza, mely állásukban azok délután 1/2 5 óráig sikerrel tartották magukat.
Időközben Pöltenberg gyalogságával jóval előbbre vonult, s miután Görgey a II. hadtestnek még kéznél levő gyalogságát is utána rendelte, Pöltenberg ez utóbbit az ácsi út mentén hagyva, saját gyalogságát Herkály pusztának irányította. Ezt az újabb erőteljes lökemet a Schneider és Ludwig dandárok, az erősbítésükre újonnan visszarendelt Sartori dandár és 2 tizenkétfontos üteg dacára sem bírják ki és délután 5 óra tájban úgy az Ácsi erdő délkeleti csúcsa, valamint a Herkály puszta is a magyarok birtokába jut.
De alig hogy Schlick hadtestét eszerint már majdnem teljesen a Concó patak mögé visszaszorítani sikerült, egyszerre új fordulat áll be a harc menetében. Schlick ugyanis a hadtestét fenyegető veszély érzetében már korábban elküldte volt egyik parancsőrtisztjét a Csém felé elindult Panjutin altábornagyhoz, hogy az számára némi erősbítést rendelne vissza hadosztályából. Erre az említett altábornagy a részleges segélynyújtás helyett egész hadosztályával fordult vissza és esti 7 óra tájban ép jókor érkezett be a herkályi magaslatokon, hogy az ott éppen lejátszódó lovassági rohamban döntőleg közreműködjék. Pöltenberg ugyanis a gyalogsága által elért előnyök kiaknázása céljából és hogy a Schneider és Ludwig dandárok visszavonulását elvágja, 8 lovas századát Herkályon át Ács felé vezette előre, de miután útközben a Csém felől közeledő Panjutint észrevette, már éppen felhagyni készült ebbeli szándékával, midőn újabb meglepetés érte. A dandárjával az ó-szőnyi szőlőknél állást foglalt Simbschen tábornok ugyanis, aki úgy Schlick hadtestének hátrálását, valamint Pöltenberg lovasságának mozdulatait észrevette, dandárával nyomban elindult Herkály irányában, hogy Pöltenberget hátba és oldalba foghassa. Ez utóbbi még éppen jókor észrevette a fenyegető veszélyt és még elég ideje maradt, hogy századjait a kellő irányban rohamhoz fejlődtesse. Mialatt ez még eldöntetlenül ide-oda hullámzott, Panjutinnak 2 felvonult ütege élénk tüzelést kezdett a huszárok zöme ellen, mely ennek folytán szintén előrevont ütegeinek támogatása alatt s így az ellenséges lovasságtól nem igen üldöztetve, visszahúzódni kényszerült.
Erre az orosz hadosztály teljesen harchoz fejlődik a herkályi magaslatokon s jobbszárnyán a Simbschen-, balszárnyán az ujból előrevont Ludwig dandár és egyéb I. hadtestbeli csapatok foglalnak állást. Úgyszintén közeledőben volt már még további erősbítés gyanánt a IV. hadtest is, mely Mócsa felé útban Schlick szorult helyzetéről értesülvén, a hozzá csatlakozott Lederer lovas dandárral együtt szintén visszafordult Herkály felé.
Görgey a mindenünnen a harc szinhelyére visszasiető ellenséges oszlopok láttára Herkály irányában döntő lovas roham végrehajtására határozza el magát, mihez Pöltenberg hamarjában 24 lovas századot gyűjtött össze. E roham különleges célja leginkább abban állott, hogy a közfigyelemnek Herkály környékére vonása által, Klapkának Ó-Szőny ellen folyamatban levő támadásánál szabad kezet biztosítson.
Pöltenberg a rendelkezésére bocsátott 24 lovas századdal és 2 lovas üteggel három oszlopban nyomult előre, melyek előtt a jobbszárnyon Pöltenberg, a balon jó messze elől, maga Görgey lovagolt. Az ellenséghez közelebb érve, ez utóbbi a huszárok arcvonalát bevárandó, megállította lovát és maga körül széjjelnézvén, észrevette, hogy az Ácsi erdő tájékán ellenséges lovas osztagok állanak, melyek Pöltenberg jobb oldalát fenyegetik; az utóbbit ezen körülményre figyelmessé tenni akarván, levette kalapját, hogy azzal integessen. E pillanatban fejének hátulsó részére kétszer egymás után hatalmas kardcsapást kapott, melyet minden valószinüség szerint vagy a rohamban résztvevő s időközben közelébe ért, vagy talán éppen a saját kíséretéhez tartozó huszárok egyike szánt neki, még pedig alighanem kevésbé véletlenségből mint inkább szándékosan, amennyiben Görgey aznap vérvörös zekéjéről mindenki által már messziről könnyen felismerhető volt.
Mialatt Görgey sebét egyik segédtisztje bekötözte, a mellette elszáguldó huszár osztagok az orosz ütegek tüze dacára az ellenséges lovasságra – a Simbschen dandárra – vetették magukat. A rohamot Simbschen első harcvonala, a Liechtenstein chevauxlegersek fogták fel, de ezeket a huszárok erőteljes lökeme csakhamar visszaszorítja; ekkor azonban közbevág a rézsút felállított és 6 dsidás és 1 dragonyos század által képezett osztrák 2-ik harcvonal is, minek folytán a huszárok rövid kézi tusa után visszavettetnek. Görgey, kinek sebét időközben bekötözték s akit a visszavonulók árja szintén magával ragadt, parancsot adott ugyan Pöltenbergnek a roham megújítására, ami azonban tekintettel arra, hogy időközben az ellenséges lovasság is visszahúzódott, abbamaradt.
Ezalatt az osztrák IV. hadtest is beérkezett Herkály környékére, a lovassági ütközet sorsa azonban ekkorára már eldöntve lévén, teendője a csatatérnek e részén már nem igen akadt.
A leírt nagy lovassági összeütközés alatt Pöltenberg gyalogsága az Ácsi erdőben és attól jobbra, a Duna mentén pedig Rakovszky feltartóztatlanul tovább nyomultak előre és ugyancsak szorongatták az ismét harcba vont Sartori dandárt, míg végre Görgeytől parancs érkezett, mely a harc félbeszakítását s a visszavonulás megkezdését rendelte el az erdők mögé, amit az ellenség ellentámadásba való átmenetre használt fel, mely azonban különben is már este lévén, az Ácsi illetőleg Megyfa erdő szélén véget ért.
A Pöltenberg és Görgey által vezetett nagy lovassági roham idejében Klapka, aki eddig inkább védőleg viselte magát, délután 4 és 5 között Leiningennek parancsot adott, miszerint 2 ütegnek bevezető tüze után hadtestének 5 zászlóaljával Ó-Szőny ellen döntő támadásra induljon. Az említett helységet Benedek 11 gyalog századdal tartotta megszállva, míg dandárának többi részét tartalék gyanánt a helységen kívül állította fel. Leiningen zászlóaljait az elrendelt támadáshoz két harcvonalba tagozta, melyek közül az elsőbe a 3. honvéd zászlóaljat és a 19. sorezred 3. zászlóalját osztotta be, a második harcvonalba pedig az 52. sorezred 3. zászlóalja és a 42. és 65. honvéd zászlóalj jutott. Az első harcvonalnak a kertek által fedve, észrevétlenül sikerült a helységet megközelítenie és az ott állást foglalt ellenséget rövidesen a helység közepéig vissza is nyomta. Itt azután rendkívül makacs harc fejlődött ki, mely Leiningen első harcvonalbeli csapatjainak visszavonulásával végződött. Erre Leiningen második harcvonalát hozza működésbe, de ennek erőlködése is hiábavalónak bizonyul, amennyiben Benedek időközben a helység védőrségét tetemesen megerősítette. Csak a harmadik rohamnál, melyet a várágyúk egy része és a védősáncokból újonnan előrendelt erősbítések is támogattak, sikerült Klapkának Ó-Szőnyt mindkét részről dicsértes kitartással folytatott küzdelem után, birtokába ejteni s elvégre is Benedek a Simbschen dandár elvonulása folytán magára hagyatva, este felé kénytelen volt hadteste zöme felé, Mócsára visszavonulni.
A IV. hadtest parancsnoka, Wohlgemuth altábornagy kevéssel 5 óra után értesült Benedek megtámadtatásáról, mire a Jablonowski dandárt nyomban útnak indította Ó-Szőny felé, midőn azonban kevéssel ezután Herkály körül is a harc újra lángra lobbant, Wohlgemuth Jablonowskit bevonultatta a Herkály felé elindított hadtest zöméhez, Benedeknek pedig parancsot küldött, miszerint ellenséges túlerővel szemben Mócsa felé húzódjék vissza.
E szerint este 8 óra tájban, a felek egyikére sem valami különös eredménnyel végződő csata, az egész vonalon befejezését nyerte.
A 12 óra hosszat tartó, helyenként igen makacs harc veszteségei az osztrákok részén: halottakban 5 tiszt és 131 főnyi legénység, sebesültekben 28 tiszt és 546 főnyi legénység, eltűntekben 2 tiszt és 160 főnyi legénység; összesen 35 tiszt, 837 ember és 168 ló. Az oroszok részén: halottakban 4 fő, sebesültekben 3 tiszt és 11 főnyi legénység; összesen 3 tiszt, 15 ember és 25 ló; a szövetségesek összes vesztesége körülbelül 1500 főre tehető, pontos veszteségkimutatás azonban csak a VII. hadtestre nézve maradt fenn, e szerint ennek vesztesége halottakban és sebesültekben 20 tiszt és 286 főnyi legénység, eltüntekben 3 tiszt és 248 főnyi legénység; összesen 23 tiszt, 534 ember és 66 ló.
A letárgyalt csatában mindkét fél vitézül és férfiasan harcolt s a magyar zászlóaljak ama legénysége, mely a szélső jobbszárnyon a délelőtt folyamán megfutott, délután igen szépen kiköszörülte s fényesen hozta helyre a katonai becsületén imént ejtett csorbát. Egyszersmind külön dicsérőleg ki kell emelnünk Görgeynek e napi katonai magatartását is, aki támadó visszacsapása által a harc menetében jó időre kedvező fordulatot idézett elő, bár a csta végén a kivívott előnyöket ismét kiragadni engedte kezéből; ugyanitt ő, bár mint a sereg legmagasabb parancsnoka nem tartozott kötelességéhez, karddal kezében is fényes bizonyítékát adta személyes bátorságának; a minden valószinüség szerint egyik alárendeltje által okozott megsebesülése felett tehát csakis sajnálkozásunknak adhatunk kifejezést, s bárki lett légyen az ismeretlen tettes, orvtámadásáért katonai szempontból mást mint megvetést nem igen érdemel.
A minisztertanács határozata folytán főparancsnokká kinevezett Mészáros altábornagy a főparancsnokságot Komáromban átveendő, július 2-án reggel Pesten gőzhajóra szállt, de midőn ez délután 5 és 6 óra között Páth falu közelébe ért, Komárom felől ágyúdörgés hallatszott, mire az öreg Mészáros abban a hitben, hogy további útja a Dunán nem biztos, parancsot adott a gőzhajó főkapitányának, hogy a hajót Pestre irányítsa vissza.
Görgey elmozdítása a főparancsnoki állásról, melynek hire a táborban július 3-án terjedt széjjel, különösen a VII. és III. hadtestnél szült nagy izgalmakat és elégületlenséget, ami hovatovább annyira fokozódott, hogy úgy a tisztek mint a legénység részéről úton útfélen kifakadások voltak hallhatók a kormány, de különösen annak legutóbbi intézkedése ellen. Ily aggasztó tünetek között Klapka mint a táborban jelenlevő legidősebb tábornok július 4-én reggelre a hadtest-, hadosztály- és csapatparancsnokokat, valamint az egyes csapatok tisztikarának megbízott képviselőit a 8. számú erőd elé tanácskozásra hívta egybe, melyen az egybegyülteket mindenek előtt a kormány iránt engedelmességre és bizalomra hívta fel, kijelentvén, hogy ennek legutóbbi intézkedése leginkább azért történt, miután ily veszélyes időben a hadügyminiszteri és főparancsnoki állás fontos méltóságát egyedül egy ember sikerrel nem töltheti be. Erre a jelenvoltak úgy a maguk, mint a csapatok nevében kinyilatkoztatták, hogy nekik az összes magyar hadvezérek között legtöbb bizalmuk Görgeyhez van s hogy általános az óhaj, kéressék meg a kormány, hogy Görgeyt továbbra is a sereg élén hagyja s ha már egyik méltóságát le kell tennie, legyen az a hadügyminiszterség. E közóhaj tolmácsolásával a gyülekezet Klapka és Nagy Sándor tábornokokat bízta meg, akik mindjárt kocsin el is indultak Pestre; távollétük idejére a tábor fölötti parancsnokságot, miután Görgey seblázban feküdt, ideiglenesen Leiningen vette át.
Még mielőtt Klapka és Nagy Sándor kocsira ültek volna, három július 3-áról keltezett szolgálati írat érkezett Komáromba; az egyiket Kossuth intézte Klapkához, melyben tudomására hozza, hogy Arad s vele 66 ágyú, 2000 mázsa puskapor és 1500 fegyver kézre került és egyúttal felszólítja Klapkát, hogy 13.000 embert Komárom és sáncai számára parancsnoksága alatt megtartson, a sereg fenmaradó részét pedig Nagy Sándor alatt Pestre küldje le. A másik levél Mészárostól Görgeynek szól, amelyben az „a miniszter úrat a haza szent nevében felszólítja, tudósítaná, hogy hajolt-e az előbbeni kormányrendeletnek, mely szerint serege nagyobb részével Pestre vonuljon?” Egyúttal tudomására hozza, hogy Kmethy parancsot kapott, hogy vagy Pest, vagy Paks felé tartson. A harmadik íratot végre szintén Mészáros intézte Klapkához s ez csak közelebbi részletezése volt Kossuth legelöl említett levelének s egyidejüleg meghagyatik benne, hogy a sereg zöme, ha netalán a Duna jobbpartján már nem lehetne, a balparton vonuljon el Komáromból.
Klapka és Nagy Sándor július 5-én korán reggel érkeztek Pestre és Kossuthot felkeresvén, ennek lakásán délelőtt 9 órakor minisztertanács volt, melyen Mészáros és Dembinski is részt vettek. Miután Klapka a felső-dunai sereg tisztikarának óhaját előadta, a minisztertanács abban állapodott meg, hogy Mészáros tartsa ugyan meg az összes seregek fölötti főparancsnokságot, de egyúttal Görgey is maradjon meg a felső-dunai hadsereg parancsnokának s csak azt jelentse ki, hogy a hadügyminiszterséget leteszi s hajlandó magát Mészárosnak alárendelni. Ez alkalommal Dembinski a jövendő műveletek hadi tervét is előterjesztette, mely szerint az összes erők haladéktalanul a Maros és Tisza között voltak összpontosítandók, hogy onnan aztán az ellenséges haderő egy része ellen támadólag lépjenek fel.
Klapka és Nagy Sándor az ez értelemben szerkesztett írásbeli utasításokkal ellátva, július 5-én délben ismét visszaindultak Komáromba, ahova még aznap éjjel megérkeztek. Bár Görgeynek sebe következtében orvosi tanácsra egyelőre mindennemű izgalomtól távol kellett magát tartania, Pestről érkezett egyik futár tisztjétől, Bakody Tivadartól már Klapka és Nagy Sándor visszaérkeztét megelőzőleg értesült a Pesten az utóbbi időben történtekről s így letételéről is a felső-dunai hadsereg főparancsnokságáról. E szerint Klapka és Nagy Sándor előterjesztése már nem találta készületlenül s bár eleinte a kormány rendeleteinek felolvasása alatt sötét arcot mutatott, később mégis hozzájárulását fejezte ki azok tartalmához s nyomban megírta lemondását a hadügyminiszteri állásról, egyúttal azonban a további teendők megvitatása végett délelőtt 10 órára lakására haditanácsot hívott egybe. Hogy bensőleg miként gondolkozott Görgey jövendő magatartását illetőleg, erre nézve ő maga többek között ezeket írja emlékírataiban: „ A főseregnek meglepően erélyes állásfoglalása mellettem újból megszerezte nekem a megkívántató hatalmat, hogy előbbi kijelentésem szerint (t. i., hogy a sereggel a kormány rendelete ellenére továbbra is Komáromnál maradjon) cselekdedjem s erre már szilárdul el voltam határozva, midőn Klapka tábornok, a fősereg hadtestparancsnokai és a központi hadmáveleti iroda főnöke az elrendelt haditanácsra nálam összejöttek.” További célja pedig saját szavai szerint az volt, hogy „a főhadsereget összességében további sorsának, meggyőződése szerint feltétlenül becsületteljes elkülönítésére bírja Kossuthnak, de nem a nemzetnek sorsától.” Ehhez képest a haditanácsot megnyitó beszédét Görgey azzal zárta be, hogy ő az azonnali elvonulás helyett a körülzároló ellenséges hadseregen való áttörést ajánlja a Duna jobbpartjára. Klapka határozottan ellene nyilatkozott Görgey nézetének és hatalmas érvekkel szállt sikra a kormány rendeleteinek azonnali foganatosítása mellett, mert a haza – úgymond – csakis az összes erők összpontosítása által menthető meg. Klapka után Nagy Sándor szólalt fel s teljesen az előtte szóló nézeteihez csatlakozott; a haditanács többi tagjai haboztak és hallgattak. Erre ismét Görgey emelt szót és látván, hogy Klapka helyes érvelései mennyire hatottak a hallgatóságra, kijelentette, hogy tulajdonképpen az ő javaslata sem zárja ki az erők egyesülését s így nem „az egyesülés vagy nem egyesülés fölött kell szavazni, hanem a fölött, vajjon a kívánt egyesülés szégyenletes futás avagy harc útján eszközöltessék-e. Az előbbi minden esetre kényelmesebb, vajjon egyszersmind becsületteljesebb is: a fölött döntsön a haditanács.” Ezzel az ügyes fordulattal Görgey megint saját malmára hajtotta a vizet s a haditanács az áttörés eszközlése mellett határozott, de hozzátette s ez nem igen volt Görgeynek inyére, akár sikerül a július 9-ikére tervezett áttörés, akár nem, az után az összes seregek egyesülése okvetlenül és haladéktalanul foganatosítandó.
Még a haditanács megtartásának napján, julius 6-án késő este Klapka az alábbi levelet vette Kossuthtól: „Visocky tábornok ma Ceglédre érkezett csapataival, holnap Kecskemét, Kőrös és Szabadka felé indul. Perczel tábornok, kinek már 10.000 embert bocsátottunk rendelkezésére, holnapután átkel a Tiszán; elővédei ma már Kis-Uj-Szállás előtt állanak, csapatainak egy része pedig Török-Szt.-Miklóson és Szolnokon. Az ellenség a Tiszán túl Debrecenben áll. A népfölkelés különben erélyesen folyik s mihelyt Percel átkel a Tiszán, az egész néptömeg támogatni fogja őt. Nagyváradon 5600 főnyi fegyveres tömeg áll 1200 honvéddel, 350 huszárral és 8 ágyuval. A tiszántúli vidéket illetőleg egyáltalában semmi aggodalmaim nincsenek, minthogy a viszonyok Erdélyben jelentékenyen javultak. Azok az oroszok, akik Nagyszeben felől Háromszékbe betörtek és Kézdi-Vásérhelyt elfoglalták, a legnagyobb gyorsasággal ismét Nagyszeben felé, egész a háromszéki határon túl visszavonultak és pedig úgy, hogy Sepsi-Szent-Györgyön még élelmiszereiket is otthagyták. Így jelentik ezt hivatalosan julius 3-áról. Bem Tekéről Besztercére vonult az ellenség ellen, erősítéseket vont magához, melyekkel, hátban többé nem fenyegetve, a vele szemben álló ellenséget megverni reméli. A haza megmentése tehát az önök mai hadműveletétől s holnapi menetök szerencsés keresztülvitelétől függ. Mindenekelőtt szükséges, hogy véget érjenek a felső hadseregnél a politikai és katonai korteskedések. Ezek után tudatja, hogy a felső-dunai hadseregnél kormánybiztosi minőségben levő Ludwigh János helyébe Bónis Sámuel államtitkár neveztetett ki, kinek kötelessége a haditanács tárgyalásain jelen lenni, nem hogy katonai, harcászati avagy hadászati intézkedésekbe bocsátkozzék, hanem hogy a kormány a hadseregnél is képviselve legyen s összhangba hozassanak ily módon a politikai és katonai műveletek stb. A nemzet – folytatja Kossuth – és az annak akaratából fennálló kormány elismeri, méltányolja s a hála mély érzetével tiszteli a hősiséget, mert ez menti meg a hazát az ellenségtől. A hazát azonban nemcsak az ellenség, hanem a belvillongások is tönkre tehetik. A halál az ellenség által dicsteljes lehet, a saját kéz általi azonban szégyenletes, mert ez a nemzet öngyilkossága. Tábornok úr, ön római jellemmel bir. Én önben nemcsak a vitéz katonát tanultam ismerni, hanem a szabadságszerető polgárt is, s ennélfogva rendíthetlen hitem, hogy ön támogatni fogja a kormányt úgy a hazát védelmezni, mint annak szabadságát megvédeni. Budapest, 1849. julius 6-án. Az ország kormányzója: Kossuth L. sk. A miniszterelnök: Szemere sk.”
Klapka e levél vétele után azonnal magához hivatta Bayert s kijelentette előtte, hogy ő a seregnek további megmaradásáért Komáromnál nem veheti magára a felelősséget s miután Görgey állapota a megelőző haditanács izgalmai folytán jelentékenyen roszabbra fordult, Klapka mint utána legrangidősebb tábornok meghagyta a vezérkari főnöknek, hogy haladéktalanul tegye meg az intézkedéseket a sereg elvonulására nézve s erről az okok felemlítése mellett Görgeyt is értesítse. Ez utóbbit Bayer Görgey állapotára való tekintettel nem tette meg, de az intézkedéseket kiadta, melyeknek értelmében az I. hadtestnek julius 7-én napkelte előtt, a többieknek pedig ugyanaz nap főzés után kellett elvonulniok. Ehez képest az I. hadtest vett parancsához képest 7-én hajnali 4 órakor el is indult Vác felé s a délelőtt folyamán elérte első állomását, Bátorkeszit.
Görgey egyik segédtisztje által figyelmessé téve, személyesen látta az I. hadtestet ablakai alatt elvonulni s szefölött fölindulva, hogy a haditanács határozatát, anélkül, hogy ő neki ezt előbb bejelentették volna, megmásították, azonnal megírta a szolgálatból való végleges elbocsátása iránti folyamodványát. Ennek hire csakhamar elterjedt a hadsereg körében, minek folytán Leiningen, Pöltenberg s még néhány törzstiszt délelőtt 9 órakor felkereste Klapkát, hogy a tett intézkedések megváltoztatására birják s hogy ez beszélje le Görgeyt lemondási szándékáról, mivel ellenkező esetben ők nem igen állhatnak jót a történendőkért. Klapka tehát kelletlenül bár, kiadatta az I. hadtest visszatérésére vonatkozó parancsot, Görgeyhez pedig este 7 órakor küldöttség menesztett, hogy ezt lemondásának visszavonására bírja. Görgey a sereg újabb bizalmi nyilatkozata és ragaszkodásának ily félreismerhetlen bizonyítéka által felbátorítva, kereken kijelentette a küldöttség előtt, hogy ő immár nyilt ellentétben áll a kormánnyal s hogy kivánalmuk, miszerint a főhadsereg parancsnokságát ismét átvegye, egyértelmü a kormány elleni nyilt ellenszegülésének helyeslésével. Miután dacára ezen kijelentésnek, a küldöttség nagyobb része megmaradt kérelme mellett, Görgey visszavonta lemondását, de mivel egészségi állapota nem engedte meg, hogy egyelőre a főparancsnokságot tényleg gyakorolja is, Klapkát kérte meg helyettesítésére. Bár ez a legutóbb történteken elkedvetlenedve, szintén elbocsáttatását szándékozott kérelmezni, Görgey unszolására a 9-ikére tervezett áttörés vezetését végre mégis magára vállalta, de egyúttal szavát vette az alárendelt parancsnokoknak, hogy akár sikerül az áttörés, akár nem, tovább nem állják útját az összes seregek egyesítésének.
A 9-ikén kersztülvinni szándékolt áttörés a központi hadműveleti iroda ama érvelése folytán, hogy előbb a kellő lőszer, valamint Görgey Ármin és Horváth ezredes mozgó csapatjainak beérkezte bevárandó, utóbb megint 2 nappal elhalasztódott s így annak keresztülvitelére újabban július 11-ike tüzetett ki.
Felemlítendőnek tartjuk továbbá, hogy Mészáros 7-én ismét megkísérelte a Komáromba való eljutást, de ellenséges csapatok közelléte miatt ezuttal is csak Nyergesújfaluig jutott.
Most pedig lássuk az osztrák táborban és mindenekelőtt a Csallóközben és az Alsó-Vágnál időközben történteket. A Csallóközben álló osztrák II. hadtest parancsnoka Csorics altábornagy a Colloredo hadosztályt már július 1-én Aranyos és Kőszegfalva vonaláig tolta előre, mely elől Kosztolányi előcsapatjai gyenge ellentállás után Ujfalura és Nemes-Örsre huzódtak vissza. Még ugyanaznap délután 1/24 órakor Kosztolányi 3 zászlóaljjal, 4 huszár századdal és 1 üteggel támadólag nyomult előre az osztrák vonala ellen, még pedig 1 zászlóaljjal a Duna mentén, a lovassággal az ellenséges állás balszárnya ellen, a zömmel pedig a középen, mely később Szent-Pál irányában az ellenség jobb szárnya felé huzódott. Bár Csorics altábornagy a Liebler tábornok alatt álló előcsapatokat megerősítette, azok eleinte visszahuzódni késnyszerültek, de miután Liebler nemsokára ellentámadásba ment át, a magyarok csakhamar ismét Ujfalura, onnan pedig Nemes-Örsre huzódtak vissza. Az egészben véve jelentéktelen ütközet az osztrákoknak 3 halott és 16 sebesültjükbe, a magyaroknak pedig 5 halott, 40 sebesültjükbe és 11 lovukba került.
Csorics erre megerősítette Aranyost. Lovadnál pedig a fősereggel leendő összeköttetés helyreállítása végett a Dunán hidat veretett, mely július 7-ikére készült el.
Ezzel egyidejüleg a Szerednél álló Pott dandár is hidat vert a Vágon, hogy vett parancsához képest Komárom megfigyelése céljából Érsekújváron át Hetényre vonuljon. Ennek az előnyomulásnak tulajdonképpen csak akkor kellett volna bekövetkeznie, ha majd a magyar sereg zöme Komárom alól elvonul.
Pott támogatása céljából szükségesnek látszott, hogy a Grable alatt Rózsahegynél álló orosz hadtest Nyitra és Léva megszállása után Érsekujvárra nyomuljon előre; hogy ez a kívánság mennyiben és miként ment teljesedésbe, arról majd később leend alkalmunk szólani.
Az osztrák fősereg körében időközben a következők történtek: Július 2-án este a csata elnémulása után az egyes seregtestek következőleg helyezkedtek el: Az I. hadtest Sartori dandára az Ácsi erdőt tartotta megszállva s jobbra a Herkály pusztánál álló Ludwig lovas dandárral lépett összeköttetésbe. A Schneider dandár az Ács előtti magaslatokon, a Bianchi dandár Ács mellett s végül a Reischach dandár a Concó patak mögött, bal szárnyával a Dunára támaszkodva táborozott. A Panjutin hadosztály estig a Herkály puszta körüli magaslatokat tartotta megszállva s azután Csém puszta mellé vonult. A IV. hadtest a Bechtold lovas hadosztállyal Mócsánál, a III. hadtest pedig Nagy-Igmándnál maradt. Haynau főhadiszállását július 3-én Bánáról Bábolnára tette át, honnan Ő Felsége július 5-én a sereg körletét elhagyva, Bécsbe tért vissza. Július 6-án a főhadiszállás Nagy-Igmándra helyeztetett át, a sereg pedig a következő állásokat foglalta el: Az I. hadtest Ács körül elfoglalt állásaiban maradt, melyeket futólagosan megerősített; a IV. hadtest már július 3-án Mócsáról Csém pusztához vonult, ahol szintén néhány erődítést emelt; a III. hadtest Dossen dandára a Fiquelmont dragonyos ezreddel Tatára tolatott előre, honnan 1 zászlóalj, 4 lovas század és 3 löveg Almásra különíttetett ki; innen julius 7-én egy különítmény Esztergomig portyázott, mire az ottani magyar őrség a hajóhidat felégetvén, Párkányra húzódott vissza. A Wolf dandár és a Veigl dandár fenmaradó része Nagy-Igmándról Mócsára vonult, ahol Bechtold lovas hadosztálya is táborozott. A Kisbérnél maradt Gerstner dandár Moórig portyázott. Panjutin hadosztálya Bábolnáról Nagy- és Kis-Igmándra vonult s egy lovas osztaggal Kocsot szállotta meg. A tüzértartalék végül a Concó patak mögött Ujmajor pusztánál táborozott.
Július 6-án vette Haynau a jelentést, hogy az oroszok megindultak Miskolcról Pest felé; hogy tehát őket a fővárosok megszállásában megelőzze, július 9-én Wussin őrnagy alatt egy 3 dsidás századból és 1 lovas ütegből álló különítményt indított útnak Mócsáról Buda felé, melyet 10-én a hadtest parancsnokságát átvett Ramberg altábornagy, a Dossen és Veigl dandárral követett. Gerstner dandára Moóron és Székesfehérváron át vonult Budára, a Mócsán maradt Wolf dandár pedig 1 zászlóaljjal Tatát szállotta meg, ellenben egy 2 gyalog és 1 lovas századból álló kis portyázó csapatot Esztergomba küldött, hogy ez a magyarok által elrombolt híd újbóli helyreállítását meggátolja.
