A komáromi második csata (1849. július 11-én).
A komáromi második csata (1849. július 11-én).
){kind=link}
Július 7-én este bevonult Komáromba Horváth János ezredes portyázó csapata a Nyitra vidékéről, július 8-án pedig Görgey Ármin a magáéval a bányavárosokból, valamint Nagy Sándor is az I. hadtesttel Bátorkesziből s így a sereg a 9-ikére elhatározott támadó áttörés végrehajtására együtt volt, melyet utóbb a hadműveleti iroda, mint már előbb említettük, július 11-ikére halasztott el.
A támadás keresztülvitelére július 10-én este a következő, Albrecht vezérkari alezredes által kidolgozott intézkedések adattak ki:* Reggeli 7 órakor lefőzés után mindenki indulásra készen álljon. A sebesültek és orvosok számára szóló fuvarokat kivéve, egy kocsinak sem szabad a hadsereget követnie. A Janik- és Rakovszky hadosztályok a jobbszárnyat alkotva, reggeli pont 8 órakor Aschermann ezredes parancsnoksága alatt Ács felé nyomulnak előre, kierőszakolják az erdőt és az ellenséget a Concó patak mögé szorítják vissza, ahol állást foglalnak és további parancsokat várnak. A hetedik hadtest Pöltenberg alatt ezen előnyomulás támogatása céljából fél órával később a Rakovszky hadosztály és a Pikéthy tábornok lovassága által határolt térségbe vonul és azon esetre, ha az ellenség jobbszárnyunkkal szemben makacs ellenállást fejtene ki, a Herkály felé eső erdőszegélyt támadja meg. Ezen hadtestnek későbbi állása a Concón és Rakovszkytól balra leend. Pikéthy tábornok reggel 7 órakor a táboron belül a 2., 4., 16. és 9. huszár ezredeket hadosztállyá alakítja és míg a jobbszárny az Ácsi erdő felé előrenyomul, avval egyidejüleg Herkály puszta felé tör előre, itt az osztrák lovasságot meglepő támadás által visszavetni iparkodik és miáltal az ellenséges balszárny oldala és háta ellen fordul, azt visszavonulásra kényszerítvén, az erdőre intézendő rohamot megkönnyíti. Ha majd az ellenség a középen is Igmánd felé lesz vetve, akkor a lovas hadosztály azt üldözni lesz hivatva és este felé újból a Concó patak mellé húzódik vissza. A harmadik hadtest Leiningen alatt reggel 8 órakor kezdi meg előnyomulását a középen, folytonos összeköttetést tart jobbra Pikéthyvel, balra az első hadtesttel és ha már a csata kezdetét vette, Csém pusztát támadja meg. Ezen hadtest feladata, ha jobbra előnyök érenek el, az ellenséget Nagy-Igmándból kiűzni, a győr-bicskei útat elérni és Nagy-Igmánd előtt állást foglalni. A hadtest Bábolna, Csanak és Csép felé kiküldendő erős különítmények által biztosítja magát, és egy összekötő örsöt az első hadtesttel a Tömörd felé vezető úton állít fel. Utóbbi hadtest szintén 8 órakor indul s előnyomulása közben a harmadik hadtesttel egyenlő magasságban és összeköttetésben marad. Említett hadtestnek feladata az ellenséget Mócsából kiűzni és a harmadik hadtestnek előnyomulását támogatni. Mócsáról Nagy Sándor tábornok egy osztagot a tatai út megfigyelésére rendel ki, a csata eldöntése után (?!) a hadtest fenmaradó részével Tömörd felé nyomul előre, ahol állást foglal. Kocs, mihelyt az ellenség odahagyta, erős lovas különítmény által szállandó meg. Ha az ellenség ezen helységben tartaná magát, akkor az odavezető úton és attól jobbra a harmadik hadtesttel leendő összeköttetés végett, osztagok állítandók fel. Görgey Ármin portyázó különítménye a harmadik és első hadtestet tartalék gyanánt követi s azok által vonatik harcba, ahol legszükségesebb a támogatás. Ha ütközetbe nem kerülne, úgy ezen különítmény Mócsánál üt tábort, különben pedig azon hadtesttel táboroz, amellyel a harcban részt vett. Az Eszterházy hadosztály reggel 8 órakor indul el Ó-Szőnyről, Almás felé tűntet és este ismét régi állásába húzódik vissza. Minden, amit a hadosztály az ellenségről észrevesz, menetei és állásai Almás és Tata előtt, a harc folyamán azonnal jelentendő a főparancsnokságnak. A komáromi védőrség még az éj folyamán szétosztandó az egyes védőművek között és a csata alatt folyvást készenlétben marad.”
Lásd Memoiren von Georg Klapka 178. oldal.
Ezek az intézkedések még a következő rendelkezésekkel és megjegyzésekkel egészíttettek ki: „Az egyik vagy másik hadtest feladatának balsikere esetleg az egész hadsereg visszavonulását vonhatja maga után. Ennélfogva minden hadtest teljes erejét fejtse ki és a legnagyobb kitartással harcoljon. A fősúly a Concó vonalra fektetendő. Az ellenség legerősebb Ács előtt, főhadiszállása Bábolnán van. Kiválóan fontos az igmándi országút kézrekerítése; ha ez sikerül, akkor az ellenséges állás közepe át van törve. Mócsán és Tatán az ellenség leggyöngébb és erődsbítések idevonása sem könnyű. Az összes málha, kétnapi élelem és lőszer főtartalékok az erődített táborban maradnak vissza, míg a nap győzelme el lesz döntve s míg az összes hadtestek kijelölt állásaikat el nem foglalták. Az összes sebesültek és foglyok Komáromba küldendők. Egy adag kenyeret és szalonnát mindenki magával vigyen. A csata kedvezőtlen kimenetele esetén a visszavonulás az összes had- és seregtestek által az erődített tábor felé kezdendő meg. A hadsereg főparancsnoka a csata alatt a középen, a harmadik hadtestnél tartózkodik. Ha az összes állások el lesznek foglalva és a nap úgy lesz eldöntve, amint kívánatos és szükséges, akkor a főparancsnokság hadiszállása és a központi hadműveleti iroda Kis-Igmándra tétetik át, hova a további intézkedések átvétele végett esti 8 órára minden seregtest részéről 1-1 tiszt küldendő.”
Ez az intézkedés, ha mást nem is, de a sikeres áttörésnek azon sarkalatos tételét, mely szerint az eldöntő ponton túlerővel kell fellépni, bizonyára szem elől tévesztette, amennyiben Albrecht alezredes a rendelkezésre álló erőket a különben is terjedelmes vonalon úgyszólván egyformán osztotta el.
Az összes erők bevonása után Komáromnál rendelkezésre állott: az I., II., III., VII. és VIII. hadtest, továbbá Horváth és Görgey Ármin portyázó különítményei, melyeknek létszáma 53 zászlóalj, 70 lovas század, 206 tábori löveg, mintegy 50.000 főnyi létszámmal. Ebből azonban a 11-iki áttörésben, a sáncokban, Csallóközben stb. visszahagyott megszálló csapatok leszámítása után, csak 47 zászlóalj, 50 lovas század és 160 löveg, mintegy 40.000 főnyi létszámmal vett részt.
Ezekkel az erőkkel szemben osztrák részről részt vettek a csatában: az I. és IV. hadtest, a III. hadtest Wolf dandára, a Panjutin hadosztály, Bechtold lovas hadosztálya és a tüzértartalék egy része; összesen 53 zászlóalj, 49 lovas század és 176 löveg, állítólag nem több mint 34.000 főnyi létszámmal, amennyiben a kolerabetegek száma ez időtájt az osztrákoknál 14.200, az orosz hadosztálynál 1800, összesen tehát 16.000 főre emelkedett.
Július 11-én a csata megkezdése előtt a dunai osztrák sereg következőleg álott: az I. hadtestből, a Reischach dandár 2 zászlóalja által megerősített Schneider dandár az Ácsi erdőt tartotta megszállva; Ács helység és az Ácsi erdő között, az országúttól északra a Bianchi dandár, attól délre Ludwig lovas dandára állott; a Bianchi dandár mögött, a Concó patak tulsó partján, Ács északnyugati szegélyénél Sartori dandára, a Concó beömlésénél pedig szintén a patak balpartján, a Reischach dandár a Herkály pusztát tartotta megszállva, mögötte, nem messze a Concó pataktól, Benedek dandára állott; a Herzinger hadosztály Csém puszta körül vett felállítást. A III. hadtest Wolf dandára a Bechtold lovas hadosztállyal Mócsánál állott, Almás-Naszály felé előretolt előcsapatokkal. Panjutin hadosztálya Kis- és Nagy-Igmándnál, s végül a tüzértartalék a Nagy-Igmánd és Ács között fekvő Ujmajornál állott. Közel voltak még, de a csatában nem vettek részt: a Duna balpartján levő II. hadtest, valamint a Buda felé útban levő III. hadtest zöme.
Július 11-én reggel sűrű köd fedte Komárom táját, mely után később eső következett; ez okozta, hogy a tartalék lőszerkészlet kissé elkésett, minek folytán a támadó oszlopok csak 9 óra tájban indultak meg és 11 óra körül dördültek el az első ágyúlövések Ó-Szőny és Almás között, melyeket Eszterházy váltott a Wolf dandárnak Almásra kikülönítve volt előcsapatjaival. Wolf erre Almás felé erősbítéseket küldve, 4 zászlóalj és 1 ütegből álló dandárának zömével Mócsától északra állott fel; hasonlóan előbbre vonult a 23 századot számláló Bechtold lovas hadosztály is, melynek parancsnoka 3 századdal és 1 üteggel az ellenség mozdulatainak megfigyelése céljából Almás felé lovagolt előre. Bechtoldtól kapta Haynau fél 12 órakor az első jelentést a magyarok küszöbön álló támadásáról, mire nyomban parancsot adott, miszerint a IV. hadtest a Herkály körüli magaslatokra, Panjutin hadosztálya pedig a Csém puszta mellé vonuljon.
Midőn a sereg főparancsnoka fél 1 óra tájban a herkályi magaslatokra ért, akkorára már az Ácsi erdőben igen élénken folyt a harc. Aschermann ugyanis a szőnyi szőlőkön és a lovadi úton előrenyomult két hadosztályával a Megyfa erdő előtt megjelenve, az ottani magaslatokon azonnal felvonultatta tüzérségét; ennek előkészítő tüze után a magyar rohamoszlopok többszörösen áttörik az ellenséges csatárláncot s a Schneider dandárt makacs ellenállás után kiszorítják az erdőből. Ezalatt Pöltenberg is előbbrenyomult hadtestével és az Ácsi erdőben magával szemben talált ellenséges osztagokat szintén visszaszorította.
Mialatt Schneider csapatjait az Ácsi erdő mögött gyülekeztette, Schlick hadtestének többi dandárait is előrerendelte és pedig a Bianchi dandár, követve a Sartori dandár által, Ács helységgel szemben nyomult be a hasonnevű erdőbe, míg a Reischach dandár az erdőnek dunamenti részét iparkodott hatalmája ejteni. A műúttól keletre eső erdőrészt a Jablonowski dandárhoz tartozó Nassau-sorezred 1-ső zászlóalja tartotta megszállva és azt a magyar VII. hadtestbeli csapatok ismételt rohamai dacára hősies kitartással védelmezte. Az utóbb említett dandár többi 3 zászlóalja és ütege Herkály pusztát tartotta megszállva; az említett erdőrész és puszta közé Ludwig lovas dandára tolatott előre, mellyel szemben nemsokára Pikéthy lovas hadosztálya vonult fel, mire Ludwig kissé hátrább vonult. Pikéthy a helyett, hogy feladatához híven minél előbb erőteljes rohamra indult volna, ütegeivel hosszadalmas ágyúharcba bocsátkozott, melynek, bár a Jablonowski dandárnak elég érzékeny veszteséget okozott, egyéb eredménye nem lett, mint hogy a Herkály puszta kigyulladt és így az azt megszállva tartó osztrák csapatok az égő puszta mögé tartalék viszonyba húzódtak vissza, a támogatásukra előrevont, 4 zászlóaljból, 8 lovas századból és 2 ütegből álló Benedek dandár pedig attól jobbra a magaslatokra vonult fel csatarendbe.
Ezalatt az Ácsi erdőben annak birtokáért heves küzdelem folyt, és a VII. hadtest balszárnya túlereje dacára csodálatosképpen sehogy sem bírt a Nassau ezred 1-ső zászlóaljával szemben zöld ágra vergődni.
Wohlgemuth altábornagy a tüzérségi tüztől sokat szenvedett balszárnyán segítendő, a Benedek dandár 4 lovas századával megerősített Herzinger hadosztályt akként rendelte Csém mellől előre, hogy az Pikéthynek ütegállását baloldalba fogja; ennek folytán az említett hadosztály déltájban fel is fejlődött a Csémtől északra fekvő magaslatokon, amidőn az egyszerre váratlanul jobboldalában megtámadva érzi magát. Leiningen hadtestével a magas vetések által fedve, teljesen észrevétlenül megközelítette Herzinger hadosztályát, melynek előcsapatjait a váratlan megtámadtatás csakhamar zavarba ejtette. Erre Leiningen hamar felvonultatta tüzérségét, lovasságát pedig az osztrák hadosztály jobb oldalába irányította, úgy hogy most már Herzinger csapatjai hanyatt-homlok rohantak vissza Csémnél elfoglalt korábbi állásuk felé.
Ez volt az időpont, amidőn Pikéthynek szintén erélyesen közbe kellett volna vágni, hogy az osztrák IV. hadtest balszárnyát is megingassa, de sem ez meg nem történ, sem Nagy Sándor, kinek intézkedésszerűen a III. hadtesttel egyenlő magasságban kellett volna előnyomulnia, nem volt kéznél hadtestével, pedig a szerencsésen megindult támadó lökem nyomatékos folytatása a nap győzelmét alighanem végérvényesen a magyar zászlókhoz csatolta volna. Leiningen tevékenységét is úgy látszik az a tudat bénította meg, hogy sem Nagy Sándor, sem Görgey Ármin támogatására egyhamar nem igen számíthatott. Előbbi csupán lovasságát, tüzérségének egy részét és 2 zászlóaljat tolt előre az ő-szőnyi szőlők felé, ahol ezek a csapatok a velük szemben felfejlődött ellenséges lovas hadosztállyal nagyobbára tüzérharcot folytattak, minek legalább az lett az eredménye, hogy Bechtold, aki időközben visszatért szemrevételező különítményével Almás mellől s akinek tulajdonképen parancsa volt Csém felé, tehát a magyar III. hadtest oldala, esetleg háta ellen működni, de e helyett előbb a Lederer, majd a Simbschen dandárt is arccal az ó-szőnyi szőlők felé vonultatta fel, - ezen helyzetben jó sokáig lekötve tartatott.
Miután sem Pikéthy, sem Nagy Sándor az osztrákok részén Csém körül beállott krizist kellőképen ki nem aknázták, Herzingernek csakhamar alkalma nyilt csapatjait Herkály és Csém között újból csatarendbe állítani, bár a levegőben függő jobbszárnya még most is az átkarolás veszélyének volt kitéve, amit azonban a már útban levő erősbítések csakhamar ellensúlyoztak.
A kölcsönös erők állása ez időtájt – délután fél 3 óra körül – a csataterven van feltüntetve.
Haynau már a Herzinger hadosztály előnyomulása idejében parancsot küldött Bechtoldnak, miszerint lovas hadosztályával Csém felé működjék közre, ezt a parancsot azonban a szemrevételezés céljából hadosztályától távollevő Bechtold úgy látszik későn kapta meg; midőn pedig Herzinger visszavonulni kényszerült, Haynau Panjutint is felszólította a bábolnai út mentén való közreműködésre. Miután Bechtold Nagy Sándor csapatjaival már erősen érintkezésben állott, a vett parancsnak csak annyiban felelhetett meg, hogy egyelőre csupán Simbschen dandárát rendelte ki Csém felé, ahova az ép akkor érkezett be, amidőn Panjutin hadosztálya, melyből 2 zászlóalj Nagy-Igmánd megszállására maradt vissza, a Csémi major körül harchoz fejlődött s így Simbschen annak jobbszárnyához csatlakozott. Még mielőtt ez megtörtént volna, Wohlgemuth a Herzinger hadosztályt személyesen újabb támadásra vezette előre. Leiningen erre első vonalbeli zászlóaljainak élére állva, erős ellentámadást kísérel meg; Wohlgemuth azonban ekkor előbbre vont összes ütegeit fejlődtette fel, melyeknek tüze a támadásra indult magyar zászlóaljakat rendetlenségbe hozta. Ezalatt Klapka, aki szintén a III. hadtestnél tartózkodott, tartalékütegeinek nagyobb részét vonta előre, miből 140 lövegnek részvétele mellett, majdnem egy órai heves és pusztító ágyúharc keletkezett.
Leiningen ezalatt gyalogságát kissé hátrább fekvő állásába vonta vissza, hogy onnan újabb rohamra induljon. Csakhogy ekkor Panjutin és Simbschen is közel voltak már s az elszigetelten előretolt magyar hadtestet túlszárnyalással fenyegették. Leiningen ennek dacára egy ideig helyt áll s csak midőn az oroszok jobbszárnya a Simbschen dandárral mindjobban előre nyomult, nehogy teljesen közbeékeltessék, megkezdte visszavonulását, mely elég jó rendben indult ugyan meg, de miután a csapatok nemsokára három oldalról jövő gyilkos tüz közé jutottak, a további visszavonulás majdnem teljes felbomlássá fajult el és csak a nem éppen igen erélyes üldözésnek köszönhető, hogy később az erdők előtt a rend legalább nagyjából ismét helyreállt.
A kevéssel előbb a III-iknak végre segítségül érkezett I. hadtest, nemkülönben az Ó-Szőny és Almás között, csupán a mindvégig Mócsát megszállva tartó Wolf dandár előcsapatjaira akadt Eszterházy hadosztály, most már szintén nem tehetett egyebet, mint hogy az erődök védő szárnyai alá vonult vissza. Ennek fedezésére Nagy Sándor mindkét hadtest lovasságát egyesítvén, előbb Simbschen dandárával, majd Bechtold egész lovas hadosztályával többször összecsapott; ekközben az I. hadtesthez tartozó 1. és 8. huszár ezredek osztagai ismételve néhány lépés távolságra várták be a rohamra indult osztrák lovasságot, hogy közvetlen közelből pisztolyaikat elsütve, az utána következő rövid kézitusa után a gyalogság sorai mögé, mely aztán a maga részéről vette át pillanatnyilag a tüzelést, illanjanak el, hol ezen sikerült művelet ismétlésére hamarosan újból rendezkedtek.
Klapka, miután a III. hadtest ütegeit a jobbszárnyra felvonultatta, Pöltenberg és Aschermannhoz sietett, az itteni dolgok állásáról meggyőződést szerzendő. Bár a magyar cspatok e szárnyon dicséretes önfeláldozással küzdöttek, örvendetes eredményre már itt sem igen lehetett számítani, amennyiben az Ácsi erdőbe benyomult osztrák dandárok lépésről-lépésre, de biztosan nyomultak előre. A Duna mentén előrehaladó Reischach dandár az Ácsi és Megyfa erdő közötti tisztásra érve, ott hamar felvonultatta ütegét és azután egy elhatározó rohammal az utóbbemlített erdőcskébe is benyomult. Tőle jobbra a Bianchi és Schneider dandárokból álló Liechtenstein hadosztály és az ezt tartalékban követő Wallmoden hadosztálybeli Sartori dandár nyomult előre, melynek jobb szárnyához, az erdő és a Herkály puszta között, Ludwig lovas dandára csatlakozott. A harc legelkeseredettebb része a csatavonal e szárnyán az Ácsi erdő délkeleti részeiben, az ujszőnyi országút mentén játszódott le, ahol a VII. hadtestbeli magyar zászlóaljak háromszor törtek előre halálmegvetéssel, de mindannyiszor hátrálásra kényszerítve, végre Klapka beérkezte után még egy negyedik és utolsó lökemet kíséreltek meg s miután eredményre ez sem vezetett, Klapka az erdő előtti magaslatokon felvonult tüzérségének az ellenséget sakkban és távoltartó tüze alatt a visszavonulás megkezdését rendelte el. Osztrák résztől az Ácsi erdő legutóbb említett helyén kivált a Császár-vadászok 1. zászlóalja és az úttól jobbra fekvő erdőcsücsköt megszállva tartó Nassau ezredbeli 1. zászlóalj tűntek ki hősies kitartásuk által.
A visszavonulás e szárnyon is elég rendben az osztrákok által kevésbé erélyesen üldözve, hajtatott végre s miután a magyar csapatok délután 5 óra tájban az erődök vonala mögé húzódtak vissza, a tüzelés, illetve a további harctevékenység a hosszú csatavonal valamennyi pontján véget ért. Az osztrák seregtestek előbbre nyomultak ugyan, de azután az erődök előtt félkört alakítva, öregestig tisztes távolban csatarendben állva maradtak, amidőn igen erős előörs felállítás védelme alatt a csatát megelőző éjjelen elfoglalt táborhelyekre vonultak vissza.
Így végződött a felső-dunai hadsereg utolsó jelentékeny nagy tusája, melyben a csapatok mindkét részről példás kitartással és önfeláldozással küzdöttek egymás ellen.*
Az egyik legkiválóbb osztrák forrás: Raming, der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer des Jahres 1849, erről többek között ezeket írja: „Die Palme des Sieges gebührt unserer Ansicht nacht dem GM. Benedek mit seiner Brigade, dem 1. Bataillon Nassau, dann allen Truppen des 1. Armeekorps unter der Führung des tapfern FML. Gfr. Schlick. Auch den Insurgenten müssen wir das wohlverdiente Lob der Tapferkeit zollen, - die Truppen, welche im Acser Walde kämpften, waren nicht nur gut geführt, sondern haben sich auch mit sehr viel Muth und Standhaftigkeit, theilweise mit einer Beharrlichkeit und Zähigkeit geschlagen, welche wir bisher an der Infanterie der Insurrections-Armee zu begegnen nicht gewohnt waren. – Die feindliche Kavallerie des linken Flügels hat nicht nur durch geschickte Manöver, sondern auch durch feste Haltung die Vernichtung abgewendet, mit welcher das 1. und 3. Insurgentenkorps bedroht waren; allein die Division Pikethy hat als Kavalleriekörper fast gar keine Wirksamkeit geäussert, und diente gleichsam nur als grossartige aber müssige Bedeckung ihrer durch heftiges Feuer sich auszeichnenden Batterien.”
A július 11-én szenvedett veszteségek:
Az osztrákoknál: halottakban 7 tiszt és 116 főnyi legénység, sebesültekben 24 tiszt és 559 főnyi legénység, eltűntekben 1 tiszt és 80 főnyi legénység; összesen 32 tiszt, 755 főnyi legénység és 271 ló. A Panjutin hadosztálynál: halott 1 ember, sebesült 25 ember. A szövetségesek összes vesztesége tehát 32 tiszt, 781 főnyi legénység és 271 ló. A magyarok vesztesége Klapka szerint halottakban és sebesültekben mintegy 1500 ember; Klapka 5, Leiningen pedig 3 tisztet veszített kíséretéből.
Most pedig Nugent dunántúli portyázásairól még néhány szót. A magyar fegyvereknek felső-dunamenti, nemkülönben Perczelnek és Bemnek délvidéki fényes sikerei következtében* május elején Nugent is indíttatva érezte magát az Aldunánál álló hadait a horvát-stiriai határ felé visszavonni, ahol azok kisebb csapatokra felosztva május közepe táján következőleg állottak fel: Fürstenfeldnél Pöllnitz őrnagy alatt 1 1/2 zászlóalj, 1 lovas osztag és 4 löveg; Nagy-Kanizsát Dimatschek alezredes alatt, akitől a parancsnokságot később Knezevics ezredes vette át, 1 1/2 zászlóalj, 1 lovas osztag és 6 löveg tartotta megszállva; a Muraközben 8 gyalog század, 1 szerezsán osztag és 6 löveg – Varasd, Kapronca, Barcs és Verőcénél pedig összevéve 6 gyalog század állott.
Lásd a II. kötet 27. fejezetét.
Ezen álló őrségeken kívül Fürstenfedből Zweyer százados parancsnoksága alatt egy 4 gyalog-, 2 vadász századból és 2 lövegből álló különítmény Körmenden át Szombathelyre rendeltetett, ahova időközben május 22-én, a Pozsonyból 2 gyalog-, 4 lovas századból és 1/2 ütegből álló portyázó különítménnyel szintén ideirányított báró Gorizutti őrnagy is beérkezett. Szombathelyről Gorizutti Sárváron át Pápáig folytatta útját, ahonnan Nugent által Lövőn, Baksán és Lendván át a Mura völgyébe rendeltetett, hogy a május 25-én Nagy-Kanizsát odahagyni kényszerült és Letenyére visszahúzódott Knezevics-csel egyesüljön.
Az e portyázó különítményeken felül maradt csapatokat Nugent június elején gróf Schaafgotsche altábornagy parancsnoksága alatt Pettau körül egy hadosztállyá egyesítette, melynek állománya akkoron 7 zászlóaljat, 4 lovas századot és 24 löveget, összesen mintegy 8500 főnyi létszámmal tett ki s amely a Rousseau és Zeisberg tábornokok által vezényelt dandárokra tagozódott. Ezen, a császári hadsereg legutóbb közölt haderejénél 2. tartalék hadtet elnevezés alatt már felemlített* hadnak július közepe táján újból felvett hadműveleteire később még lesz alkalmunk visszatérni.
Lásd e kötet 35. oldalán.
