Mialatt a császáriak körében a fenti események lejátszódtak, a bajorok nyugodtan tovább folytatták ostrommunkálataikat. Ezek keretén belül július közepe felé a bajor választófejedelem parancsot adott az ellensáncolás (contravallatio) vonalának a saját körletében való kiépítésére, melynek a naphegyi nagy redouteból kiindulva, a Városmajor felé kellett haladnia, hogy ott a császáriak már kiépített ellensáncolásával összeköttetésbe lépjen. Ezek a munkálatok azonban csak igen lassan haladtak előre. Ehelyett a bajorok utóbbi időben sokkal serényebbek voltak az aknaépítés terén. Július elején ugyanis átszökött a janicsárok egyik zászlótartója Károly herceg táborába, akinek többek között elárulta, hogy Abdurrahman az ostrommunkálatok szétrombolása céljából aknák építésén fáradozik s azok helyét meg is mutatta a császáriaknak, mire a herceg nyomban három ellenakna készítését rendelte el. Ezt a török szökevényt Károly a bajorokhoz is átküldte, aki ott is megjelölte a várpalotai nagy körönd alatt ásott török aknák tájékát.” Badeni Lajos, aki már eddig is készített aknákat, hogy azokat a várpalotai nagy rondella árkának elfoglalásánál felhasználhassa, a tudomására jutott török aknák elpusztítására is ellenaknák fúrását rendelte el; Július 10-én – írja dr. Károlyi Árpád, id. m. 294. old. – már ötven lábnyi mélységben turkáltak a bajor aknászok a rondella glacisjának gyomrában s remélni lehetne, hogy, ha az akna megtöltése is jól sikerül, akkor nem csak a pallisadokat nemcsak az árokban levő török elsáncolásokat teszi az akna tönkre, hanem magát a kövezett escarpeot is szétveti, az árok egy részét betemeti s utat nyit a rondellán tört rés könnyű megmászására. Július 12-én a keresztény aknák annyira haladtak, hogy már csak egy ölnyi ásás volt hátra, mely munka után a lőporral való töltés munkája következett volna. A török ellenaknászok érezték, hallották a keresztények működését s Izmael kész volt tervével, mely szerint nemcsak betemeti a bajor aknákat, nemcsak elrombolja a mellettük levő védőművekét (logementokat) saját ellenaknája elrobbantása által, hanem ha lehet, kicsap s érzékeny kárt fog okozni az ostromlóknak. Lázas sietséggel dolgoztatá aknászait, hogy addig, míg a bajor aknák megtöltetnek, legalább azon egyik szóróaknával (fougade) legyenek készen, mely a … baloldali bajor akna ellen volt irányítva. Július 14-én délután csakugyan föl is robbant a török fougade, éppen akkor, mikor a bajor akna-kemencéket a lőporzsákokkal megtöltötték. De akár azért, mert nagyon sietett vele Izmael, akár azért, mert a török aknászok félszeg módon teljesítették feladatukat: a fougade elrombolt ugyan néhány földművet, de a keresztény aknáknak mi kárt se tett. A megrongált földműveket a bajorok másnap könnyű szerrel kijavították s kényelmesen bevégezhették a két akna töltését is. Rajtuk volt a sor az aknaharcban egy elhatározó sakkhúzást tenni s ezt meg is tették: július 16-án korán reggel mind a két bajor akna felrobbant. De hogyan? A tegnapelőtti török fougade ha célját tévesztette is, legalább egy napi alkalmatlanságot okozott a vívóknak s nem tőn kárt magának a töröknek. A bajor aknák ellenben nemcsak nem érték el céljukat, nemcsak érintetlen hagyták az escarpe-ot, a contre escarpe-ot s a török védcölöpöket, hanem az egyik kárt tőn maguknak a bajoroknak is. A baloldali, mely ellen a török július 14-én sikertelenül robbantá fel fougadeját, legalább egy kis rést vetett a contre escarpe földjéből az árokba. Nem ártott, nem használt; csak az idő s a véráldozat, melybe fúratása került, veszett kárba. Ellenben a jobboldali a szomszédos bajor logement-okat – azokat a szép pléhes mellvédeket! – tönkretette, valami 5 katonát megölt, egy csomót megsebesített, a rondellai árokba pedig csak egy kövecset se vetett. Mintha török ellenakna volt volna! A bajor hivatalos napló megmondja e balsiker okát. Az aknák függőleges irányban elég mélyek voltak ugyan, de vízszintes irányban nem nyúltak be a rondellai árok feneke alá elegendő távolságra. A keresztény ügyetlen aknász, vagy irányt tévesztett a mélységben, vagy ami éppen itt történt, nem tudta magát a távolságot illetően tájékozni. Mennyivel többet ért nála a praktikus eszű, értelmes török aknász, kit csak Vauban francia aknászai múltak fölül!… Miksa és Badeni Lajos, bármennyire bosszankodtak is a balsiker miatt: utóvégre is kénytelenek voltak a rossz játékhoz vidám képet vágni… Az aknák fölrobbantása után a várpalotai török mind a rondellához s a falakhoz özönlött, elfoglalta helyét s fegyverhez kapott. Azt hitte, hogy a bajorok az árok cölöpjeire rontanak, az árkot elfoglalják. S valóban az intézkedést, a parancsot erre nézve Miksa Emánuel július 15-én kiadta s a robbantás a véres játék befejezéséül volt csak szolgálandó.
„Több mint három hét óta dolgozott már a bajor sereg Buda alatt, anélkül, hogy ami magát az osromot illeti, bármi csekély előnyt tudott volna fölmutatni. A császáriak legalább bevették az alsó-várost és sikerrel törették a falakat; a bajorok, semmire se mentek még, ágyútelepeikkel pedig folytonosan bajuk, kellemetlenségük volt. S dacára annak, hogy a fiatal uralkodó halált megvető bátorsággal exponálta személyét; dacára annak, hogy Badeni Lajosról jóakarói csak szépet beszéltek s a legcsekélyebb dolgot is igyekvének Lipót és neje füleihez juttatni…: dacára mindennek, a bajor munkálkodással a császári udvarban elégedetlenek kezdettek lenni. Érezte ezt Miksa is, Badeni Lajos is ösztönszerűleg s a két ifjú herceg elhatározá az aknák sikertelen robbanása után, hogy a balsiker ellenére a contre escarpon állást foglalnak, magukat oda befészkelik. Meg kell nekik adni, hogy tervüket ügyesen hajtották végre még aznap. A robbantás után készen váró törököt nem bántották, hagyták eltelni az egész napot s midőn a kárörvendő török megnyugvással látta, hogy mi sem történt: az éj leple alatt csöndben s hirtelen fogtak a munkához. A contre-escapeon való állásfoglalás és befészkelés célja volt: oly dacműveket emelni a rondellával szemben, hogy az ezek védelme alatt felállítandó ütegből a rondellán tört rést tetemesen kitágítani, azután pedig magát a rondellát minél előbb elfoglalni lehessen.”
Az árok elfoglalására két rohamoszlop alakíttatott. A jobboldali báró Kottulinsky százados parancsnoksága alatt elől 10 gránátosból és 140 jó lövészből (muskétásból) egy kapitány és egy hadnagy vezetése alatt állott, kiket a szükséges sáncszerszámokkal ellátott 100 munkás követett; a Vaubonne százados vezette baloldali rohamoszlop élén 40 gránátos és 50 lövész haladt, ugyancsak egy kapitány és egy hadnagy parancsnoksága alatt. A két rohamoszlopot egy császári, 1 bajor és 1 szász zászlóalj követte tartalék viszonyban. A vállalat tervezése és végrehajtása a legnagyobb titokban történt s így a legteljesebb mértékben sikerült is… A két rohamoszlop éjjel 11 órakor kezdte meg előnyomulását s mind kettőnek sikerült az ellenséget teljesen meglepnie. A legelől levő osztagok az árokhoz érve, abba beledobták kézigránátjaikat, majd puskáikat elsütvén, a törököket olyan zavarba ejtették, hogy az utászoknak illetve a sáncszerszámokkal felszerelt munkásoknak említésre méltó ellenállás és számottevő veszteségek nélkül sikerült az árokba egy-egy lejárót elkészíteni, amelyeknek felhasználásával az utána következő osztagok az árokban a palissádok mentén gyorsan berendezkedhettek. A remekül sikerült vállalat a támadóknak mindössze 40–50 emberükbe került. A halottak között volt a mindenki által nagyrabecsült gróf La Fontaine császári altábornagy, aki mint a vívóárkok akkori napos tábornoka ellenőrizte a munkálatokat s akinek egy janicsárgolyó oltotta ki életét. Elesett továbbá egy bajor, 1 szász és 1 császári hadnagy. A sebesültek között volt gróf Aspremont tábornok, báró Kottulinsky és Vaubonne századosok, 1 szász hadnagy és 1 mérnök-tiszt. A szépen sikerült vállalatnak igen nagy jelentősége volt, mert hathatósan előkészítette a várkastély ellen tervezett ostromot, csak az a kár, hogy a szép kezdetnek nem ugyanolyan volt a folytatása is. Badeni Lajos ugyan nagy erőfeszítéseket tett, hogy a máris kivívott előnyöket kiaknázhassa, mi célból a befészkelés helyétől jobbra-balra, két erődfokot (cavalier) emeltetett (36, 37.), a contreescarpe mentén pedig egy 4 darab 24 fontos ágyúra való (38.) és egy 4 mozsárból álló üteget (39.) készítetett. Izmael pasa hiába igyekezett ezeket a munkálatokat tőle telhetőleg zavarni, a következő napokon és éjeken a keresztények munkálatai, habár lassan, de mindig tovább haladtak és július 21-én estig az ágyúk és mozsarak már beállíthatók voltak a teljesen elkészült ütegekbe.