85. VISSZA A MESÉKHEZ
85. VISSZA A MESÉKHEZ
Párizs, jan. 6.
Visszatér a mesékhez, a jó, a hű, a szép mesékhez, egy poéta, akit nagyon elszomorított a gonosz, a csalóka, a csunya valóság, Olyan régi s mindig új ez a történet is, akárcsak a Homér írása, s melyekhez fölséges széljegyzeteket tud írni Jules Lemaitre. És Jules Lemaitre az, aki visszatér a mesékhez. Jules Lemaitre a visszatérő poéta.
Esztendők óta ott küzdött a politikai tusakodók közt. Hulott, is rá a por, a sár. Ő szónokolt, írt, szervezett, korteskedett, lótott-futott. Azóta alig írt s mégis poéta maradt. Hitt a maga igazságaiban s az emberekben. Hitte, hogy a hatalomnál nagyobb hatalom: a szellem. Azt vélte, hogy elegendő az embereket fölvilágosítani s azok mindjárt helyes útra térnek. Bizony szegény Jules Lemaitre-t nagyon megcsalta a politika, miként megcsalta örök idők óta azokat, kik vakon bíztak a szellem, az ideák erejében, s akik poéták maradtak a politikában is.
Ezelőtt nyolc hónappal jajdult föl először csalódásában Jules Lemaitre. Keserű, kegyetlen rövidséggel jelentette ki, hogy gondolkozónak, írónak, művésznek s tudósnak ez idő szerint még mindig nincs helyük a politikában, mert a politikában ma még minden siker az ügyességé, az elvtelenségé, az erőszaké. Egyelőre még megmaradt a La Patrie Française elnöki székében, de már ekkor sejtette, hogy odahagyja a lármás, szennyes fórumot. Azóta nagy dolgok történtek. A szocialisták egyre jobban üstökénél tartják Combes-ot. Jött a szakítás Rómával. Kipattant a kémkedés ügye. Végül következett a titokzatos és tragikus Syveton-ügy. Most már olyan rettenetes a fölfordulás s a politikai tirannizmus Franciaországban, hogy ellenzéki vezérnek semmije sem biztos. Talán még az élete sem. Teljes a reménytelenség.
És Jules Lemaitre-t ez a sötét reménytelenség visszavezette vigasztalásért az ő kultuszához. Ez nagy vigassága a francia irodalomnak, s talán vigasztalása lesz a csalódott, keserű poétának is.
A Renaissance-színház pár nap múlva mutatja be Jules Lemaitre új darabját, a La massière-t. Csalódik, aki azt hiszi, hogy a politikától visszavonult író lelke keserűségét önti ki új darabjában. Az új darab nem lesz tendenciózus darab, nem lesz valami Ibsen-féle Népgyűlölő. Sőt egyszerű mese lesz. Jules Lemaitre új darabjában a legfilozófusabb feministaként fog bemutatkozni. Megírja, föltárja a küzdelmeit a modern párizsi nő egyik legszimpatikusabb fajtájának, a talentumos, egyszerű, jó s lángbuzgalmú művészleánynak, ki jóságával és erejével leküzdi mindazt a sok akadályt, ami egy művész ambíciójú nő elé tárul, és sikert arat. A La massiére, a párizsi festőművésznő történetében azt akarja bizonyítani Jules Lemaitre, hogy nincs olyan válságos, nehéz erkölcsi, vagy érzelmi helyzet, melyet őszinteséggel és jósággal meg ne lehessen oldani.
Szinte egy modern tündérmese a Jules Lemaitre új darabja, a párizsi atelier-élet mesteri rajzával. A nagy poéta, ki a fórumon annyi csúnyaságot látott, íme még sem vesztette el minden hitét. Visszatért a mesékhez s megifjodott.
Amilyen szomorú tünet Jules Lemaitre-nek, a politikusnak a visszavonulása, olyan fölemelően emberi az a vigasztalódás, melyet az elvonult, tartalmas élet munkája nyújt, s olyan örvendetes a francia irodalomra is, hogy Jules Lemaitre most már örök együttélésre visszatért az ő múzsájához
Budapesti Hírlap 1905. január 8.
