64. A VÁLÁS ELLEN
64. A VÁLÁS ELLEN
[Saját tudósítónktól]
Párizs, okt. 17.
Hétezernégyszázhatvan (7460) házasságot bontottak fel az 1898-ik évben Franciaországban. Hétezerhétszáznegyvenegyet (7741) 1901-ben. Statisztikus bölcsek szerint ez a szám az elmúlt évben vidáman ugrott át a nyolcezren, s bizonyosnál bizonyosabb, hogy egy-két év alatt tízezerig meg sem áll.
A statisztika azt tudja, hogy e házasságokat jórészt gyermekekkel áldotta meg a jó, avagy balsors. S azt is tudja, hogy a szétvált házastársak csak egymásból józanodtak ki s nem a házasságból. Háromezer férfi nősült meg újra az 1901-ben elváltakból, s kétezerhétszáznegyvenkilenc nő sietett újra férjhez. Ezek siettek az új rózsaláncok felszedésével. De hát a többi? Nagyobb részük szintén így fog tenni. A statisztika mondja, mely jósolni is tud. És rendjén van-e ez így?
Erre már nem a statisztika válaszol, hanem a moralista, a szociológus s az államférfiú. És e kérdés újra-újra ott libeg, ing a francia társadalom feje fölött. Jobban, mint valaha. Nemcsak tudósok, szociológusok nyúlkálnak felé, de erős hangú, divatos szépírók is. Bourget regényt írt Un divorce címen a válás ellen, a Margueritte testvérek válasz-regényt írtak Les deux vies címmel. A kiadók jó vásárt csapnak. Az epigonok új regényeket írnak. A revük, hírlapok hozzászólásra dobják föl a kérdést, s a publikum vitázik azzal a morális reakcióval s megkomolyodással, melyet néhány év óta minden gondolkozó ember belső örömmel lát növekedni a francia társadalom lelkében s amely művészetben, irodalomban, színpadon viharosan, szinte betegesen kezd előtörni.
Kár, hogy a politika itt sem hagyja szabadjára a társadalom becsületes, őszinte erkölcsépítő munkáját. A mai kormányzati szellem némely ellenesei azt hiszik, hogy okvetlenül kötelességük dogmatikus meg nem alkuvással szentenciázni a házasság fölbonthatatlansága mellett. A naiv radikális hívő pedig úgy képzeli, hogy őt lenézné minden pártfele, ha nem a szabad házasság mellett kiabálna.
De még a politikai düh ez okvetetlenkedése mellett is igen érdekes tanulságot szűrnek le a viharzó viták. A házasság épségének hite a férfiban ingott meg. A férfiak kívánják a válást s az új, esetleg újra és újra új házas-próba lehetőségét. A nők elitje s a nők általában az egy és egyetlen házasság elszánt védelmezői, s érveléseikben mindig és mindig a gyermek sorsa szólaltatja, irányítja őket.
És e nagy vitában alig-alig kölcsönöznek fegyvert az egyházi fegyvertárból. Ismerten katolikus és buzgóan vallásos francia nők néhánya sem mondja: a válás ellen vagyok, mert a házasság szentség. Mindnek humánus, morális, sőt tudományos argumentuma van. És álláspontjukat szédítő magasra emelték a férfiaké fölé, kik a legtöbbször radikális és szocialista kortesbeszédekből s politikával itatott áltermészettudományos cikkecskékből szerzik bölcsességüket a válás mellett vagy pláne a házasság ellen.
Egy nagyon elmés francia nőíró azt mondja: „Míg a házasság a mai emberi társadalom szülője és lelke, bűn és ostobaság a házasság lazítása. Azokat megértem, kik őszintén és vadul a szabad egyesülés elvét hirdetik. Ezek egy eszme apostolai. Velük nem vitázom, s ő velük sok idő múlva lesz csak dolgunk, ha ugyan lesz valaha, mit nem hiszek. Ám hogy azok gyöngítsék a házasságot, akik házasodnak mégis; ez – ismétlem, bűn és ostobaság.”
Ez a mai francia társadalom többségének a véleménye. Meglepő dolog s Franciaországra vall. A házasság ellen francia elmékből indult az ostrom, s most Franciaország társadalma tömörül a házasság védelmére.
Budapesti Hírlap 1904. október 23.
