61. OROSZ KATONÁK A RIVIÉRÁN
61. OROSZ KATONÁK A RIVIÉRÁN
Cannes, okt. 5.
A kék, napos provánszi ég alá orosz katonák érkeztek a messze Keletről. Sápadt, szomorú, beteg tiszt urak. Még csak egy páran vannak, s még jönni fognak néhányan. Nagy úr a szálláscsinálójuk: Mihály orosz nagyherceg. Nagybátyja a cárnak, s őslakója a Riviérának. Nemcsak Cannes-ban ismerik. Nagyon ismerik Monte-Carlóban is. Talán éppen tavaly történt, hogy egy kétszázezer frankos vitás nyereséget revolverrel csikart ki a krupiéktől. Akkoriban nagy port vert ez a botrány. Hírlik, hogy a cár is megtudta… Ám Mihály nagyherceg azóta is sűrű vendég a Riviérán, s ez idő szerint nagyon komoly misszióval érkezett ide.
Pétervárott nagy, nemes lelkesedéssel elhatározták volt már régebben, hogy az orosz–japán háború sebesült tisztjei számára egy kórházat, gyógyító és üdülő helyet csinálnak a Riviérán. Egy gazdag orosz főúr, Szilvánszky báró fölajánlott e célra egy régi, híres, de omladozó, kastélyszerű villát, a Meridien-villát. Ezt a villát restaurálták, s berendezték a sebesült tisztek számára. Hanem, mikor a terv megszületett, valamit nem sejtettek Pétervárott. Azt, hogy ilyen hosszú s ilyen véres lesz a kelet-ázsiai háború. Így aztán nagyon kicsi percentje fér el a Meridien-villába a sebesült orosz tiszturaknak.
A Meridien-villában legföljebb harminc beteg kaphat helyet. Mind olyanok, akik kórházakban eljutottak a lábbadozás állapotáig. Eddig vagy tíz orosz tiszt érkezett Cannes-ba. A Fréjus-úti villából nem igen mozdulnak ki. Óriás nagy park közepén van a villa. Tegnap bekopogtattunk. Az orosz Vöröskereszt két ápolónője s két betegápoló katona fogadott bennünket. A villát megnézhettük, de egyebet nem, s még kevésbé lehetett a sebesültek valamelyikével is beszélnünk.
– A fenséges úr szigorúan megtiltotta.
Kényelmes, szép szobák a betegszobák. A park felséges. Kényelmes, nyugodt hely. Az első emelet terraszáról olyan kilátás nyílik, milyennél szebb talán sehol sincs e partokon. Ez az isteni panoráma talán feledtetni fogja tudni néha a mandzsúriai iszonyú napokat is a szomorú gyógyulókkal.
Közel a villához, egy padon őszülő, hosszú szakállú, polgári ruhás férfi ült. Mellette két mankó. Egy fiatal tengerésztisztet is láttunk. Fehér, mint a halott. Szeme, gesztusa, nagyon súlyos idegbeteget sejtetnek benne. Ki tudja, miket, milyen iszonyatokat élhetett át ez a szegény fiatal s már aggastyán férfi. Egyik ápoló katona el is árulta, hogy az idekerültek s a még idekerülők nagy része inkább lelki beteg. A másik katona viszont azt a magyarázatot adja, hogy ezek még újra lehetnek katonák, de a nyomorékokat, amputáltakat haszontalan volna idehozni. Drága is a hely. A pension 10 frank naponkint, de a tisztek nagy részeért Mihály nagyherceg fizeti ezt a díjat.
Mihály nagyherceg pár nappal ezelőtt nyitotta meg ezt a kórházat, illetve üdülőházat, melynek néhány betege s orvosa is megérkeztek már. Pár nap múlva pedig minden szobának lesz lakója.
Az idegeneket nagyon érdeklik az orosz tisztek, de azok nem mozdulnak ki, bejutni pedig nehéz a Meridien-villába.
A Meridien-villában ugyanaz az érzésünk volt, mint a minap a párizsi Vöröskereszt-kiállításon. Oroszországban a kultúra, a humanizmus amolyan alkalmi virtuozitásokban tetszeleg. Oroszországnak van néhány százezer idiótája s ezeknek van egy olyan iskolájuk, melynél különb, mintaszerűbb sehol a világon. Elférnek benne négyszázötvenen. A keletázsiai mezőkön most tízezrek teste-lelke nyomorodik el, az emberi szív megdermed, ha a háború iszonyatait olvassa s a hiányos, lelketlen ápolást és harminc beteg embert elhoznak a Meridien-villába…
Budapesti Hírlap 1904. október 9.
