6. PÁRIZSI LEVÉL
6. PÁRIZSI LEVÉL
Párizs, március
Mardi gras napján térdig jártunk a konfettiben, amit talán „csapzó” néven ajánlgat a magyar nyelv géniuszának a „Nyelvőr.” Micsoda „csapzó” volt ez! Sáros és ragadós. Szakadt az eső egész délután. Csak este állott el. Kényszeredett szomorú volt minden farsangi bolondság. Párizs fölöttébb rossz kedvvel evezett be, valósággal evezett a hosszú böjtbe, mely remélhetőleg mégis csak vidámabb lesz talán, s emberségesen bolondabb, mint a farsang volt. A farsang tetejébe csapott be éppen a mennykő, a kedves és szövetséges oroszok gyásza. Talán ez csitított el Párizsban jó néhány napig minden vidámságot, bolondságot és szenzációt. Egyébként is amolyan futó morte saison-ja van most Párizsnak.
A színházak szenzációi sem szenzációk ilyenformán e különös és szürke napokban, mikor talán még legigazabb és legcsiklandozóbb lárma a börze előtt zúg, hol e háborús napokban sok zsebtragédia folyik le, enyhítve néhány erszény-evangéliummal is – boldog jól szimatolók számára.
A színházak a félsikerek gyászos krétájával jegyeznek. A derék Papa Mulot a tanúja. Olyan szép, olyan naiv, olyan megható kis pénz-dráma a Mulot papa drámája. És a közönség unatkozott. Ide valami más kell. A Vaudeville-színház úgy spekulált, hogy a „Retour de Jérusalem” után biztató dolog volna a zsidókkal szerencsét próbálni, akikkel megint kellemetlenül sokat foglalkoznak most a Dreyfus-ügy revíziója idején.
Régi darabot szedett elő a Vaudeville. A darab vagy három éve várja már, hogy a cenzúra kegyesebb lesz. A címe Décadence. Írója Albert Guinon. Budapesten, az „Otthon”-ban vidéki írónak mondanák. Kontempláló, nem nagyon gazdag lelkű, de érdekes ember és talentum. A darabban ismét a mágnások és gazdag zsidók összekerülésének már kipróbált, de nem valami ízléses és jeles menűjét találja föl Guinon. A zsidókról így beszélgetnek:
– Minden az övék már… Mi marad Franciaországnak?
– Az a jog, hogy megvessük őket.
Viszont Guinon elvétette a dolgát, mert a gazdag és telhetetlen szemitáknál még tán erősebben ostorozza a dekadens, kékvérű árjákat.
Haj, nem könnyű dolog a skandalum, s Párizsban a szenzációs sikerek liftje a botrány.
Talán egy-két ismert és ismeretlen nevet e szezonban még felvonhat ez a lift. Hogy is jelentgetik a budapesti színházak kommünikéi. Igen: Lázasan. Tehát egy sereg premierre készülnek lázasan a párizsi színházakban.
Ha ez a nagy szürkeség elmúlik, ha a japánokat megverik, ha igazi tavasz küldözgeti be a lelkekbe a maga csintalan és megvadító gnómocskáit, ha… ha… Óh, egymásra tolulhatnak még a szenzációk. Csakhogy most még esik hidegen, szigorúan az eső…
A szinház 1904. március 13–20.
Ady Endre
