59. A SZULTÁN A NYOMÁBAN
59. A SZULTÁN A NYOMÁBAN
[Saját levelezőnktől]
Nizza, szeptember 23.
Séref hercegasszony piros cipőcskéinek nyomát keresem itt a legazúrabb tenger partjain, hol már nincs senki, s még nincs senki… Ki is jönne szeptemberi télidőben a sugaras Riviérára? Egy-két bolond ánglius, hóbortos és pénzes jenki és az olyan szegény, kóborgó ördög, mint jómagam. No és Séref hercegasszony… Szeptember, a Riviéra tele. Normális, polgári lény legalább ilyenkor otthon ül. Hiszen olyan kevés itt a keresnivaló. Az ég azúr. A tenger még azúrabb. De szomjúhozóan szomorú itt mégis minden… És Séref hercegasszony mégis idejött.
Zúgott a tenger, s ostoba zúgása nem volt kellemesebb a kaszinói nagy játszóterem lármájánál. Én ott ültem búsan, fáradtan a parkban, a híres kis galambház előtt. Irigykedtem a galambokra, melyeknek jó dolguk van ilyenkor még Monte-Carlóban, s melyektől nem nyerik el éhen-szomjan gyűjtött pár aranyukat. Ekkor láttam Séref hercegasszonyt a szépnevű herceggel, Uruszovval, mert bizonyára ő volt. Nem voltak pirosak a cipőcskéi. A szultánák ma már Pinet-nél készített cipőcskékben járnak, melyek nem mindig pirosak, s Prévost könyveit olvassák, melyek nem mindig jámborak. És megszöknek. Igen: megszöknek, mintha közönséges bécsi főhercegnők volnának. Hiszen tudják már önök. Séref hercegasszony a szultán huga… Huga? Jó. Én nem józanítok ki senkit, de én már látom, hogy megszökni csak a csúnya hercegnők tudnak. Hanem a herceg, ha ugyan herceg, egészen helyes férfiú, s én tudtam, hogy csak ők lehetnek. Az úton hallottam. A touloni vasúti restaurációban mondta el a nagy titkot egy párizsi kolléga, ki éppen hozzájuk jött. A szultána elvált asszony. Két hónapja elmúlt már, hogy megszökött. Párizsban élt titokban, s itt megismerkedett Uruszovval. Mint a regényben, éppen mint a regényben. Azóta itt élnek Monacóban, mióta Londonban egybekeltek. Hát nem szép dolog ez? A háremből még alig csinált egy dáma ilyen szép kis exkurziót? Szilágyi hejh, Hajmási hejh. Lujza hercegasszonyt egy horvát katona szökteti meg. Séref szultána egy orosz úrral lép a londoni anyakönyvvezető elé. Rigó Jancsi nélkül hova lenne a magyar önérzet? A hercegnők kezdenek elidegenedni a magyar gavalléroktól.
Találkozom Nizzában a „L’Éclaireur de Nice” egy kis szőke munkásával:
– Ember, mit művelnek maguk? A lapjuk tele van kiollózott hírekkel. A holt szezon fojtogatja magukat, holott itt van az orruk előtt egy világraszóló skandalum. Tudja maga, kicsoda Séref hercegnő?
Nem tudja szegény. Beszélek neki az én touloni hírszerzésemről, s arról a pár emberről, kit a Monte-Carlo-i galambok körül láttam. Előkelően mosolyog. Nem hisz a kis szőke fiú egy szót sem a dologból. Éjjel pedig megérkeznek a párizsi táviratok…
Másnap megyünk Monacóba, aztán Monte-Carlóba. Kérdezősködünk mindenütt… Barna, sápadt, nagy feketeszemű egzotikus asszony, aki nem érzi jól magát a párizsi toalettben… Erős javakorú, szőke férfi, nyirott bajusszal… Látták őket itt is, ott is. Elmentek, elutaztak…
A nizzai kolléga únja a dolgot:
– Nézze, kérem. Nem is érdemes ennyit szaladni. Egy szökött hercegnő… Bah!… Ma már szinte mindennap megszökik egy hercegnő.
Én erősködöm:
– Keressük őket Nizzában.
– De hol? A Cécile-hotelen kívül ma még úgyszólván minden előkelőbb hotel be van zárva.
– Menjünk a kikötőbe.
Itt engem hazafiúi öröm ér. Egy gőzöst veszek észre, melyen íme ez a felírás: „Szent László”…
Hajó azonban innen csak Bastiába indult. Arrafelé aligha pályáztak Séref hercegnő és Uruszov.
Estéig bolyongunk és nézdegélünk az árva nizzai korzón és szidjuk a dolgok nyomorúságos rendjét. Íme halott az egész francia Riviéra, s véletlenül akad egy szökött török hercegnő, s az is tovább szökik, mielőtt beszélni lehetne vele.
Önök, mikor e sorokat olvassák, már bizonyára többet tudnak a szökött hercegnőről s muszka párjáról, mint én. Gyönge vigasztalás, hogy én láttam is őket, mert bizonyára ők voltak. A veszteség nem nagy. Hogy teljesen háremképesen fejezzem ki magam: a hercegnő egy kinyílott rózsa. De mikor most Cannes-tól Vintimille-ig olyan kevés érdekes embert lehet látni!
Miért is voltam én olyan letörött a galambház mellett? Blanc úr, Blanc úr, sohase okoztak még önök nagyobb fájdalmat, mint nekem. Miért is nem hagyták nálam azt a pár rongyos aranyat? Még a hercegnőhöz, Séref szultánához sem volt kedvem, s azóta az ő piros cipői nyomát – egy atlanti gőzösön kellene tán keresnem.
Kóborgok a halott Riviérán és irigylem a hercegnőt, Séref szultánát, mert ő már nincs itt…
Pesti Napló 1904. szeptember 28.
A. E.
