35. PÁRIZSI LEVÉL
35. PÁRIZSI LEVÉL
[Saját levelezőnktől]
(Musset sírjánál George Sand ünnepén. – A zöld pestis és a vörös pestis. – A neuillyi vásár s „tobogganez-vous!” – Panama és nemzeti ünnep.)
(Musset sírjánál George Sand ünnepén. – A zöld pestis és a vörös pestis. – A neuillyi vásár s „tobogganez-vous!” – Panama és nemzeti ünnep.)
Párizs, július 5.
A nohant-i jóságos asszony ünnepén kivándoroltam a Musset sírjához. Nem is védekeztem a zarándokló kedvnek e szentimentális rohama ellen. Torkig voltam, keserű és lázongó. Hát nem lehetett másképpen ünnepelni George Sand-ot, mint a szegény Musset bemocskolásával? Hiszen nem a Musset hírének használtak azok a nevezetes szerelmi legendák! Miért ez a nagy hálátlanság? A nohant-i jóságos asszony még porában is kegyetlenkedik?… A friss fiatal szomorú fűz alatt néma a sír. Közel van egy bejáró-kapuhoz. Sokan bámészkodnak előtte. Én hátra kerülök. A kövön már olyan kopott a rovás, melyben visszatérést ígér a poéta beteg, nyugtalan lelke. Visszatér-e? Tud-e az ünnepről? Tudja-e, hogy ő „gyönge lelkű”, „félbolond”, „részeges”, „terhelt beteg” zseni volt s minden erő, egészség, talentum és dicsőség az asszonyé, kinek fehér szobra ott áll néhány hónap [!] óta a Luxembourg-kertben? Tudja-e, hogy hozzá hívek csak Mimi Pinsonék maradtak, s ők meg már hogy elváltozának szintén. Az új idők poétáinak sem kellesz, óh éjszakák beteg lovagja. Nekünk már csak az egészség kell. Óh mi már szörnyen egészségesek vagyunk… A kis, fiatal szomorú fűz alatt néma a sír, hol Musset Alfréd hamvai elvegyülnek ama hamvakkal, melyekből lénye, zsenije s átka fogantatott. Apjáéval s anyjáéval… De nini! Friss virágok illatoznak a síron. Vajon ki hozta ide őket? Az, aki Musset Alfrédot imádja, vagy az, akit megundorított a nohant-i jóságos asszony mértéktelen kultusza. Pirulok. Hisz én is csak azért jöttem ide, mert sért, keserít, lázít annak az asszonynak a dicsőítése… Talán azért, mert elsője volt az új asszonyoknak, a férfi-erejűeknek, kik jönnek-jönnek hosszú sorban pusztítani, eltiporni bennünket, szegény elasszonyosodottakat…
*
Van hát zöld pestis is. Új betegség. A muszka doktorok bután és tehetetlenül fogadják az új vendéget a keletázsiai mezőkön. Nem ismerik. A zöld pestis segít a sárga embernek muszkát ölni. A derék muszkák pedig, akik – tudós franciák állítják – a kultúrát védik, a fehér kultúrát a sárga kultúra ellen, avagy Európát Ázsia ellen, a derék muszkák büszkék lehetnek. Megajándékozták Európát egy új nyavalyával. Valahányszor Európa kirándul kultúrát terjeszteni a messze terra exotica-kra, mindig kap efféle ajándékot. Micsoda bacillus-gazdag vállalkozás volt a keresztes hadjárat! Kár, hogy ezt bőségesen nem tanítják az iskolákban. És Kolumbus sem ingyen fedezte fel nekünk Amerikát. Az indiánusoktól hozott valamit, amit aztán a francia katonák terjesztgettek olyan dicsőséggel, hogy ma is még a magyar paraszt franciának hívja ezt a kis ajándékot. Vajon mikor fog tudni valamit a doktorok gyülekezete a zöld pestis ellen? Ama másik pestis ellen, mely ma már nem francia, hanem rettenetesen internacionális nyavalya, már tudnak védekezni? Azaz tudnának. De mért nem védekeznek? Miért mernek például Magyarországon erről a nyavalyáról csak az orvosok diskurálni s azok is nagyon diszkréten? Miért nem tárgyalja ezt a nagy kérdést a tisztelt publikum? Hiszen nem az orvosok között pusztít ez talán, hanem a tisztelt publikumban? Franciaországban nemsokára a tizenhat éven felüli iskolás fiúknak és leányoknak külön előadásokat fognak tartani erről a pestisről, a vér rettenetes pestiséről, e valóságos vörös pestisről. Megmagyarázzák, hogy lehet védekezni ellene, elkerülni és elűzni. Franciaországban annyit már mégis beleoltottak a köztudatba, hogy ez a betegség nem gyalázóbb, mint bármelyik is. Gyógyítani kell s gyógyítani lehet könnyen. Már itt csak egy-egy buta breton fiú rémül halálra, ha a vörös pestis jelentkezik. Nálunk a vörös pestis gyilkosságba s öngyilkosságba kergetett egy jogakadémiai professzort s ezenkívül hány és hány tragédiát teremt. Csúnya, kicsinyes kázusok helyett nem foglalkozhatna-e inkább a magyar közvélemény a vörös pestis veszedelmével? A panamaeseteken s az éji mulatságokon kívül nem tanulhatnának-e valami mást is a franciáktól?
*
Amiben Budapesten sok az igazság, az Párizsban farizeuskodás, szomorú, kényszerű hazudozás. Itt is divatos frázis, hogy a legjobb nyaralás itthon esik. Ám csak frázis, siralmas frázis ez. Úgy sajnáljuk egymást, kik egymás közt e frázissal élünk. No, no. Talán július 14-ig ki lehet bírni Párizst. De mi lesz azután? Addig megunjuk a music-hallokat, orfeumokat. A szubvencionált, s mindig tárt színházakba pedig nyaranta potyajeggyel sem megy az ember. Ehelyett esténkint a neuillyi-vásárra járunk, Micsoda cirkuszok, bolha-színházak, spektákulumok. Micsoda „ringlispil”-ek! Még mindig divatos Párizsban a disznó-körhinta. A lovakra senki sem ül. A lógó nyelvű disznókon körhintázni azonban még mindig „sikk”, sőt sport. Hanem az új jelszó mégis más:
– Tobogganez-vous!…
Igen: a „toboggane”. Beleül az ember a villamos kocsiba, mely őrült gyorsasággal rohan fel s zuhan le. Egyik pillanatban fejjel, a másikban lábbal felfelé rohanunk. Nincs az az ideges érzés, amit ez az új nemes sport, mely talán Budapesten is divatos már, ki ne sajtoljon nyomorult idegeinkből. Óh, ez felséges mulatság. A pszihológia süldőinek alkalmas hely a neuillyi vásár. Kezdetben „sikk” vala a „ringlispil” – lovakkal. Aztán jöttek a himbálózó, hosszú nyelvű disznók. Most pedig: „Tobogganez-vous!”
*
Panama-szó mellett, vidáman készül Párizs július 14-re, a nemzeti ünnepre. A karthauziak millióit nyomozó vésztörvényszék sajnálatraméltó. Nem képes már olyan leleplezésre, ami szenzációt csinálna. Hiába. Franciaország el van kényeztetve. A Panama-botrány, Dreyfus-ügy, Humbert-ügy után, mit akarnak holmi bagatell-panamákkal? Hanem a nemzeti ünnep, – mondják – nagyon szép lesz az idén. Cifrább lesz a mardi gras-nál is. Pedig ez is csak nemzeti ünnep ám!… A program kész. Csak valami hiányzik még. Ez is beválhat könnyen. Egy új panama, mely a kartauziak milliócskáit leveszi a napirendről…
Pesti Napló 1904. július 10.
A. E.
