29. A CAFÉ-CHANTANT IGAZSÁGA
29. A CAFÉ-CHANTANT IGAZSÁGA
Párizs, június 22.
A párizsi teológusok marakodnak egy ióta miatt, miként a bizánci teológusok marakodtak, miközben ante portas állott már a török. A párizsi teológusok ez idő szerint színházigazgatók, színpadi írók és színészek. Mindannyian immár csak teológusai a drámának és nem apostolai, bizony nem. Baj van. Érzik, sok az eszkimó és kevés a fóka. Sok a kritika és kevés az objektum. Sok a tépődés és kevés a hit. Ilyenkor kerekednek felül a teológusok. Az elégedetlenek, lelketlenek, szőrszálhasogatók és marakodók.
A színházigazgatók azt állítják, hogy kontárok az írók és csepürágók a színészek. Az írók kardokat fennek a színházigazgatók kufár hada ellen, de beismerik, hogy hitványok a komédiások is. A francia dicsőffylórántok pedig átkozzák a nyomorult rabszolgatartókat s a még nyomorultabb komédia-írókat egyaránt. Szünetek alatt az ádáz ellenfelek összefognak, s közösen szidják a publikumot. A színházak trösztre készülnek az írók ellen. Az írók bojkottálják a lázadókat. Néhány igazgató farizeus arccal az írók közé áll. Egy sereg író pedig szecessziót csinál s fölkínálja magát a lázadó színházigazgatóknak. A színészek rettegnek. Még a Comédie Française-ben sem gyöngy az élet. Fogy az osztalék. A magánszínházaknál pedig minden pillanatban beüthet a krach… És míg a színházak omladozó, ősi várában így zúg a testvérharc förgetege, vidáman és erősen, győzedelmes reménységgel üt tábort a vár előtt s készül a diadalünnepre – a café-chantant…
A publikum tudniillik nem hallja meg, hogy szidják. Nem szól semmit. Nem mondja meg, hogy a műsor rossz-e vagy a komédiázás, az írók nem tudnak-e írni vagy a hisztriók nem tudnak-e játszani. A publikum nemes és megdöbbentő egyszerűséggel bevonul a café-chantant-okba, music-hallokba, cirkuszokba.
Az Opera, a Comédie-Française, az Odéon konganak az ürességtől. A Folies-Bergere-be, Moulin-Rouge-ba, Parisianába, Olympiába néha drága pénzért sem lehet jegyet kapni. A színházak évi bevétele alig-alig nő valamicskét vagy tizenöt esztendő óta. Némelyike pláne megrendítően zuhan. Az Operának 1894-ben még több mint három millió frank volt az évi bevétele. A múlt évben már jóval kevesebb három milliónál. Pedig a publikum jóval növekszik. A Nouveautés, Palais-Royal s még néhány színháznak egyre kevesebb a bevétele. De a Moulin-Rouge 1902-ben még csak háromszázezer frankot szedett be s tavaly jóval többet egy milliónál. Az Olympia, a Folies-Bergère hat színházat eltarthatna a jövedelméből. A publikum jó nagy része nem óhajt több és mélyebb szenzációt, mint amennyit egy olcsó revü s egy könnyű operett adhat. Ez is sok. Az akrobaták és clownok a kedvesebbek. Ő általuk vágyakozik és telik be a modern átlag-ember.
De minderről mit sem akarnak tudni a teológusok. Ők az iótán marakodnak. Szabad-e két szinigazgatónak ugyanegy helyről kérni kölcsön-pénzt? Játszhatnak-e egy színházban más darabot is, mint amit a drámaírók egyesülete szállít? A teológusok e problémákon tépődnek és tépik egymást. Olykor íródik egy dráma, s megbukik egy dráma. S öt drámabukásra átlag megbukik egy színházigazgató. A sikerért ma egy drámaírónak vagy a zsidót kell ütni vagy a legutcaibb témákhoz fordulni vagy olyan disznókodást végezni, amivel lefőzzön minden eddigvaló disznóságot. Néha-néha egy-egy német, spanyol vagy olasz szenzáció-dráma csinál egy kis zajt, de a drámaírók egyesülete nem tűri az idegen-kultuszt sem.
Most miként áll a harc? Már írtunk volt erről valamit egy cikkünkben. Néhány színigazgató föllázadt a drámaírók egyesülete ellen. Közös pénzzel szövetségbe akar lépni. Pár nap óta már íróik is vannak. A drámaírók egyesületének elégedetlenjei szecedáltak, új egyesületet csináltak s rendelkezésükre állanak a lázadó színházaknak. A harc tehát még csak most kezdődik. A saison morte alatt sem fog ez az ádáz harc pihenni. Készülnek egymás kiéheztetésére a színészek és az írók.
A café-chantant pedig elkönyveli a maga millióit és – igazságát. Mert a közönség a café-chantant-nak ad igazat. És tíz év múlva a párizsi színházak feléből café-chantant lesz…
Budapesti Napló 1904. június 25.
A. E.
