23. A PÉNZ ESETEI
23. A PÉNZ ESETEI
[Saját levelezőnktől]
(Az avenue de Bois-de-Boulogne-on. – Veszedelmes tündérkert. A pénz, mely a másoké. – A Szalon. – Rodin új szobra. – Sarah Bernhardt pöre. – Az oroszok és a dekadens francia pénz. – Az a bizonyos méla akkord.)
(Az avenue de Bois-de-Boulogne-on. – Veszedelmes tündérkert. A pénz, mely a másoké. – A Szalon. – Rodin új szobra. – Sarah Bernhardt pöre. – Az oroszok és a dekadens francia pénz. – Az a bizonyos méla akkord.)
Párizs, május elején
Sápadtan, szédülve, betegen vonszolom magam az avenue de Bois-de-Boulogne széles gyalogútján. Mintha két rohanó folyam árját bocsátották volna egymásnak. A fogatok, automobilok sokasága szemberohanó fekete hullámokként suhog egybe. Ezer helyről, ezer bántó fénnyel csillan vissza a májusi nap dühödt ragyogása. Veszedelmes májusi nap ez. Ez a suhogó, csillogó életű, csodaszép avenue veszedelmes tündérkert. Ide könnyen jön el légyottra a legdémonibb álomtündér: a Nihil, s miként Árgirus királyfi kertjében a csodafák, kinyílnak hirtelen az agyakban pompás és veszedelmes virágai a gyilkos ideáknak…
A „tett propagandájának” misztikus és félelmetes mániákusai itt nevelődhettek, e tündérkertben. Az anarchista ifjú lévitáknak okvetlenül ide kell jönniök ihletért és szent tűzért. Itt könnyen tanulja meg a kar a hajlást a bombavetésre. Mert, ha behunyom a szemem, úgy vélem, hogy itt a pénz zakatol: A pénz zuhog, csillog, liheg és ujjong itt. A pénz, mely a keveseké, a boldogoké, az erősöké. A másoké… A pénz, a pénz…
Tarka seregekben ömlik ki a nép a „Grand Palais”-ból, hol pár napja nyílt meg az egyik szalon s az arcokról pár perc alatt lemosódik mindaz, amit rájuk a friss, hatalmas képek és szobrok írtak. Itt, hol zuhog az élet, a fény, a pénz, nincs állandósága semminek, aminek pénzértéke nincs. Itt elvész a borzongás, a hangulat, az emelkedettség. Megsiketülnek a lélek fülei. Bent a „Szalon”-ban még áhítatban olvadtunk össze Rodin csodálatos, új alkotásával a „Gondolkozó”-val, borzongva, félve, sejtve, megkapva és megnemesedve. Itt kinn csak egy vad, bolond vágy ordítoz bennünk:
– Óh élni, élni! Gazdagnak lenni! Rohanni! Falni!…
Már nem vagyunk a régi, farizeusságunkban tiszteletreméltó lények. Már nem csinálunk titkot sem abból, ami különben sem volt titok:
– Csak pénz, pénz, sok pénz!
Már őszinték, becsületesek vagyunk, s minden kicsi vagy nagyszerű emberi dologra már magától is reá cseng a pénz refrénje.
– Mi szükség van a szalonokra manapság? A császárság alatt volt értelme. Akkor fény, pompa és sokadalom volt. Idejött a világ minden gazdag embere. Ömlöttek Párizsba a milliók. Ma már nem így van, s a szalonok haszontalanok. Csináljanak a művészek kisebb vagy nagyobb kiállításokat, vásárokat. A művészet nevében nagyon elegendők a múzeumok is…
Így beszélnek ma már az őszinte lények s a pénz diadalmasan és büszkén pöfög. És Sarah Bernhardt, a nagy Sarah, aki már annyira a halhatatlanságé, hogy no, akiről a novellákban úgy írnak, mint a monumentumokról, mint a Victor Hugo-szoborról vagy a Lánchídról, Sarah Bernhardt, kiről Párizsban azt beszélik, hogy a szalonjában egy nagy kínai porcelán-tálat megtöltet olvasatlan arannyal s ebből költenek, míg kiürül, hogy pár nap múlva újra és újra megtölthessék a tálat, – huszonötezer frankért egy valóságos cigánypört folytat most. A napokban fog megjelenni ő tudja hányadszor a bíróság előtt, s bizonyosan nem fog nyugodni addig, míg a bíróság az ő javára nem ítél. Pedig a nagy Sarah például az orosz sebesültek javára egy matinéval a színházában hetvenötezer frankot tudott összeszedni.
De hát szent célra, orosz célra lenni kell pénznek persze. A baráti és szövetséges muszkák francia kölcsönpénzzel háborúznak tudniillik, s ez a kis kölcsön mostanában mentőcsónakokra szorul. El is árult a francia sajtó a minap mindent. Egy orosz úriember egy politikai revüben nem nagyon hízelgően nyilatkozott Franciaországról. Azt írta, hogy Franciaország süllyed, s ma már csak a női divatban és az automobilsportban vezető nép a dekadens francia.
– Úgy? – zúgtak a párizsi lapok. – Hát Oroszország vajon vezet-e valamiben a kaviár-kereskedésen kívül? Mindenesetre kellemesebb dolog dekadens francia polgárnak vagy parasztnak lenni, mint nem dekadens orosz polgárnak vagy muzsiknak… Hanem a pénzünk nem dekadens ugye?
„…így, így… Jól is van ez így.” A place de la Concorde-on vagyok, mikor keserű békességgel így szavalok magamban. Vánszorogva menekülök, nehogy elgázoljanak a rohanó kocsik, s nem akarok ma több esetén tünődni a pénznek. Minden eset az övé. A kicsiséges és nagyszerű. Rodin megfaraghatná a pénzt. Borzalmas és megrendítő figura volna bizonyosan. És szembe kellene állítani a „Gondolkozó”-val…
Pesti Napló 1904. május 12.
A. E.
