21. „LA PLUS FAIBLE”
21. „LA PLUS FAIBLE”
[Saját levelezőnktől]
Párizs, május elején
A „Comédie-Française”-nak új darabja van. Marcel Prévost írta. „La plus faible”, ez a darab címe. Régen megitták az áldomását is ennek az új darabnak. A „La plus faible”-ről már jóelőre többet beszéltek és írtak, mint amennyit egy kevesebb szerencséjű író darabjáról egy befejezett, kétségtelen, nagy siker után. Mikor a francia írók egyesülete a maga szokásos évi lakomáját tartotta, Jules Claretie, a „Comédie-Française” igazgatója olyan tószttal üdvözölte az egyesület elnökét, Marcel Prévost-t, mely reklámja volt a „La plus faible”-nek. Mint a nő fölszabadításának lovagját köszöntötte Marcel Prévost-t, annak a közeledő emberségesebb kornak a prófétáját, melyben a nő nem lesz mindig la plus faible.
Az „Erős szűzek” írója azonban meglepetésben utazott ezúttal is. Új darabjában nincs egy homlokráncnyi lázadás. Az új kor prófétája fölcsapott kuruzslónak. A „La plus faible”-nél alig-alig írtak mostanában szentimentálisabb históriát.
Germaine odahagyja a férjét, s szeretője lesz Jacques Nervalnak, a kitűnő írónak. A kitűnő írónál nagyobb egoista aligha lélegzett még a földön. Nem lát s nem honorál semmit. Mibe sem veszi, hogy Germaine provokálta maga ellen a társadalmat, s ami súlyosabb: a társaságot, mikor elszánta magát erre a szabad szerelmi életre. Nem látja, hogy Germaine-nél különb asszonya senkinek sem volt még a világon, hogy Germaine megérti, átérzi, óvja, elősegíti, ápolja, imádja őt.
Pedig ott van mellettük a Nerval legjobb barátja, a csodálatraméltóan nemes Gourd, aki titokban, lemondással, szinte nem is emberi fölemelkedettséggel imádja Germaine-t s aki elégszer figyelmezteti barátját, hogy milyen kincset bír Germaine-ben. Nerval fél, hogy karrierjét tönkreteszi, ha nőül veszi szeretőjét. Egy párbajban súlyosan megsebesül Nerval. Germaine-t, a kétségbeesett, jajongó, halódó Germaine-t nem engedik a sebesült, imádott férfi ágyához. Nerval családtagjai, sőt Nerval nővére, Lebrun asszony, aki valóságos vipera a maga burzsoá erkölcsösségében és korlátoltságában, elhiteti Nervallal, hogy Germaine Gourd-nak a szeretője. A jámbor nézőnek véresre tépődik a szíve, míg végre kiderül a szerelmes, ártatlan Germaine-nek ártatlansága. Az új Margit nem pusztul el. Nerval, a kitűnő író, levonja a nagy konzekvenciát. Kigyógyul egoizmusából, belátja, hogy aki egyébként is gyönge, azt gonoszság volna minden nemességével, szerelmével úgy tartani maga mellett, hogy a világgal szemben még gyöngébb és még lealázottabb legyen. Ergo nőül veszi Germaine-t, aminek a csodálatraméltó Gourd örvendezik talán a legőszintébben.
Ez volna talán a morál is. A publikumnak s a kritikának nem volt sok kedve még ahhoz sem, hogy ezt a morált kihámozza a darabból. Az udvarias megállapodás az, hogy Prévost darabja nagyon érdekes és megható história. Akart-e vele egyebet is az író, aki szeret mindig reformátorként is jelentkezni? Ő tudja.
Egyik híres munkájában önmagát rajzolja Marcel Prévost. Az egyszerű lelkű, szántóvető ősök gyermekét, ki közbeeső, kikészítő generációk nélkül, egyszerre lesz komplikált lelkű, intellektuális életű, modern lény, eszmékkel harcoló kultúrember. Az ilyen lélek vibrálni fog mindig. Vibrálni és ingadozni. Marcel Prévost, aki tizenötéves korában a líceumban kikiáltott volteriánus volt, egzaltált és regulázhatatlan, réme a derék szerzetesatyáknak, aki élete elején gazdálkodott, földdel és borral spekulált, aki nyugodtan vallja be, hogy ő a falut szereti, s nem érzi jól magát Párizsban s emellett Párizsról ír mindig, aki volt pornográf és evangélista, aki a modern ember lelki és testi aberrációit néha szinte beteges gyönyörűséggel írta le, hogy egy új művében az emberi regenerálódásnak, fejlődésnek legyen a legkomolyabb apostola, – Marcel Prévost kiszámíthatatlan s érdekes lesz mindenha.
A „La plus faible” semmi. Egy vibráció. Egy szeszély. Azért érdekes, mert Marcel Prévost írta…
Pesti Napló 1904. május 5.
A. E.
